Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Szirmai Móni: új lemez és remixverseny

Szirmai Móni - Szirmai Móni: új lemez és remixverseny

Szirmai Móni gyermek kora óta énekesnőnek készült, álma valóra vált, hiszen a csinos lány – aki anno még a Megasztárba is jelentkezett - már második önálló albumán dolgozik. Magánléletében pedig jelentős fordulat várható hamarosan. Erre is kíváncsiak voltunk, de főleg az új zenei anyagra.

Alig ért be az első lemezed, máris a következőn dolgozol, nem túl gyors a munkatempód?
Szeretem a pörgést magam körül, pláne most, hogy mindent én csinálok mint új management, igaz és szerencsére nem egyedül:) Készül a második albumom. Jelenleg a stúdiómunkák zajlanak. Kettő dal már teljesen kész van. A tervezetthez képest kicsi később jelenik majd meg, mint az előző.

Szirmai Móni - Szirmai Móni: új lemez és remixverseny

Melyik lesz az első kislemez?
Az első maxi az „El nem mondott szó” c. dalból készül majd, amelyhez kapcsolódóan remix versenyt hirdettem meg. A honlapomon olvashatók a verseny feltételei. A nevezők regisztráció után megkapják a dal sávjait, amire elkészíthetik a maguk verzióját. Nincs semmilyen kikötés, bármilyen mixet szívesen veszünk.

Részt veszel majd a zsűrizésben?
Természetesen tagja leszek a zsűrinek, de neves DJ-k fognak segíteni majd a döntésben. Úgy tűnik, hogy nagy az érdeklődés a dolog iránt, hiszen máris 30 DJ nevezett a versenyre.

Milyen lesz majd az új korong?
Az új anyag kicsit pörgősebb stílusú lesz az előző albumhoz képest, mert a nyári koncertek során azt tapasztaltam, hogy az emberek nagyon szeretik a gyorsabb ütemű számokat. A dalokat ugyanúgy Ferry szerzi majd, mint az első lemezemnél, de most egy kicsit vidámabb dalok születtek. Az anyag fő motívumai az érzelmek lesznek, de nem feltétlenül a szerelem.

Mostanság magánéleted is gyökeresen változott, mi történt?
Nem kell megijedni, csak csupa jó:). Jelenleg gyűrűs menyasszony vagyok, hamarosan összeházasodunk a párommal. Egy olyan társ mellett, aki pártfogol és toleráns, nem gond a karrierépítés. Ugyanakkor beléptem abba a korba, amikor már foglalkoztat az anyaság gondolata, lassan szeretnék egy kisbabát. Addig pedig rengeteg minden vár rám…

Jónap Tamás

2008. 03. 05.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2008. 03. 05. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2008. 04. 26. 20:39
Éjen.
Vendég 2008. 05. 22. 21:33
Kit érdekel? Úgyse hallgatja meg senki....
Vendég 2009. 01. 13. 18:09
ez fatasztiku kőszi jó a honlap
Vendég 2009. 05. 23. 6:03
nagyon jo

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Szirmai Móni: új lemez és remixverseny cikk képei
Szirmai Móni - Szirmai Móni: új lemez és remixversenySzirmai Móni - Szirmai Móni: új lemez és remixverseny