Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Az Első Emelet újra együtt - interjú

Első Emelet - Az Első Emelet újra együtt - interjú

Úgy néz ki, hogy a 2008-2009-es koncertsorozat után immár véglegesen együtt marad a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb bandája, az Első Emelet. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk velük egy interjú erejéig.

Nézelődünk

A 2008-as nagykoncertetek, és a 2009-es koncertsorozat után most már biztos, hogy végelegesen „összeállt” az emelet?

Akkora szeretetbombát, energiát kaptunk a 2008-as, teltházas SYMA koncerten, hogy már rögtön utána eldöntöttük, hogy folytatjuk. Sajnos azt az évet elpazaroltuk a miértek, és hogyanok tisztázásával, megbeszélésével…Így a nagy koncert okozta, ránk irányuló figyelmet, hírverést nem sikerült még utána is a magunk javára fordítani. Ezt untuk meg 2009-től és azóta úgy működünk, mint egy „rendes” zenekar. Koncertek, kapcsolattartás a médiával, közönséggel, klubok szervezése, régi „életművünk” gondozása (Best of Első Emelet 1, 2.), új dalok, stb. Két vendégzenésszel dolgozunk, Hastó Zsolt ül a dobok mögött, gitáron pedig Kelemen Tamás játszik velünk.

Első Emelet - Az Első Emelet újra együtt - interjú

Kinek az ötlete volt az újraszervezés?

Ehhez nem kellett nagy ötlet, mint minden rendes családban, mi is megünnepeltük a 25. születésnapunkat.

Vannak terveitek a „best of” számaitok újra felvételére?

Ez már több mint ötlet. Hat dal már elnyerte mai, 2010-es formáját (Boldog Karácsonyt, A film forog tovább, Kisgeneráció, Angyali vallomás, El valahová valakivel). Új színt hozott a zenekar hangzásába Kelemen Tamás gitárjátéka is.

Esetleg várható egy új Első Emelet lemez?

Két hete az egész zenekar elvonult vidékre, Várkonyi Attila barátunk házába. Négy napig voltunk ott, nagyon jó hangulatban. Húsz év után 3 új Első Emelet dal készült!!! Most már Geszti Péteren a sor, nagyon örülünk neki, hogy újra együtt dolgozunk vele! Az egész hangulat, lelkesedés olyan, mint régen. Hihetetlen nagy ajándék ez! Az újra feldolgozott, és a teljesen új dalok már lassan kitesznek egy lemezanyagot…

Ki mit csinál mostanában a bandából, az Emeleten kívül?

Nagy örömünkre azért mostanra mindenkinek kialakult az élete, így a zenélés tényleg csak az együttlétről és a muzsikálásról szól. Nem kell elvtelen, megalázó, kompromisszumokat kötnünk, csak azt vállaljuk el, ami igényes, színvonalas. Mindent jó kedvvel csinálunk, nincs semmi görcs, és ez hihetetlen szabadságot ad színpadon és színpadon kívül is. Berkes Gábor változatlanul zenét ír reklámokhoz, filmekhez, és mindenhez. Az Eszter hagyatéka c. film zenéjét is ő írta, ez a zenekar közös kedvence, nagyon büszkék vagyunk rá! Kisszabó Gábor zenei kiadónál dolgozott, vezető beosztásban. Múlt évben önállósította magát, de produkciók menedzselését is továbbviszi. Patkó Béla (Kiki) különböző produkciókban vesz részt, több vállalkozása van, és állandóan jégkorongozik. Tereh István a reklámszakmában dolgozik, stúdiója van. A Napoleon Bouelvard jubileumi koncertjét is ő szervezte meg.

Mit gondoltok kik a mai Emelet rajongók? Inkább a régebbi generáció jár a koncertekre?

Az erős, kemény mag, természetesen a régi rajongókból alakult ki megint. Nagyon aktív, baráti csapat alakult ki a honlapunkon, szinte már tőlünk teljesen függetlenül élnek, szervezkednek. Tavaly szerveztünk Bulirepcsit Törökországba, nagyon jól sikerült a rajongókkal eltöltött egy hét. Idén is megismételjük, terveink szerint, Görögországba utazunk velük. Örömünkre azonban új emberek is feltűnnek, és egyre többen hozzák el családjukat, baráti körüket is.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Ahogy már az elején említettük, dolgozni, zenélni, koncertezni szeretnénk minél többet! Tehát az elkövetkező hónapokban sok városba tervezünk fellépést, lehet, hogy kiadásra kerül egy új Első Emelet CD, augusztusban pedig Bulirepcsi. Kell ennél több?
Találkozzunk sokszor, sok helyen!!!

-CsL-

2010. 03. 01.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

-CsL- 2010. 03. 01. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2010. 03. 02. 12:42
ELSŐ az EMELET! :)
Vendég 2010. 03. 13. 17:20
A cikk ok, az emelet is ok, csak elszálltak az évek és ez nem valami jó érzés...Nekem.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Az Első Emelet újra együtt - interjú cikk képei
Első Emelet - Az Első Emelet újra együtt - interjúElső Emelet - Az Első Emelet újra együtt - interjú