Interjúk
A Phoenix szárnyalása
A Phoenix jövőre lesz tízéves. Pedig Lépes Ferenc dobos még húszéves sincs. A 2001-ben alakult szlovákiai, csallóközcsütörtöki zenekar mai felállásában 2006-tól játszik. Az elmúlt hónapban megjelent Zárva – Szabadon című albumát a legnevesebb magyarországi rockzenei lemezcég gondozza.
Alapjában véve minden adott ahhoz, hogy a Ghymes és a Rómeó Vérzik után a harmadik szlovákiai együttes is bekerüljön a magyarországi zenei élet élmezőnyébe. Ráadásul a Phoenix egy ideje már kinőtte a szlovákiai magyar lehetőségeket. Puss Tamás énekessel, zenekarvezetővel beszélgetünk.
Három év telt el a szerzői kiadásban megjelent Tisztán láss című CD-tek óta.
Ez alatt a három év alatt folyamatosan koncerteztünk, dalokat írtunk. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy sokat fejlődtünk. Júniusra állt össze az új lemezünk. A munkánkat megkönnyítette, hogy idén áprilisban megnyertük a magyarországi Bandák Csatája tehetségkutató versenyt. Hatvanhat együttes közül bizonyultunk a legjobbnak. Mivel a győztes mindent vitt, nyolc-kilenc értékes díjat kaptunk, köztük rögzíthettük az új szerzeményeinket egy soproni stúdióban.
Ezek szerint elmondhatjuk, hogy a győzelem mérföldkő a zenekar pályafutásában.
Mindenképpen, de abból több is van. Az első az volt, amikor először zenéltünk a Tankcsapda előtt. Aztán még sokszor koncerteztünk Lukács Laciékkal, legutóbb novemberben Karván. Minden egyes fellépés után megnőtt a honlapunk látogatottsága. Mérföldkő jött mérföldkő után, sok kapcsolatot szereztünk. Például megismertük a zanzibaros Sidi feleségét, Tóth Mariann grafikust, ő tervezte a CD-nk borítóját.
A fejlődéssel együtt változott az együttes stílusa?
Nem, maradtunk ugyanazon az úton. Az első CD zeneileg változatos, metálos és rock and rollos dalokkal, az új is ilyen. A kivitelezés terén viszont feljebb léptünk. A rutinnak köszönhetően gyorsabban, gördülékenyebben rögzítettük, mint az elsőt. Augusztus 20-án indult a stúdiófelvétel, testileg és lelkileg is felkészültünk rá. A dalok mondanivalója komolyabb. A zenét közösen komponáltuk, a szöveget én írtam, két dalban társszerző közreműködésével. Egy falubeli srác, Kállai „Üveg” Norbi hozott egy alapötletet, egy refrént, én történetbe foglaltam, s elkészült a Valaki más című szerzemény. A stúdiómunka előtt az Érezd! címűnek más volt a címe és a szövege is. Ezt rögzítettük utoljára. Ennél az egynél azt éreztük, hogy valami nem stimmel. Kaptunk Smicitől, a hangmérnöktől ötórányi szünetet, s ez alatt teljesen új szöveget írtam a dalhoz egy kedves ismerősömmel, Zsákai Edinával, amit a Rómeó Vérzik frontembere, Kovács Koppány átnézett, bele-belejavított, így lett két társszerzője.
Fura címe van a korongnak: Zárva – Szabadon.
Elég sokat vitáztunk arról, mi legyen a cím. Egy interjúban említettem is, hogy az Akarat lesz a címadó felvétel, abban a szóban ugyanis sok minden benne van. Aztán mégis a Zárva – Szabadon mellett döntöttünk. A dal mondanivalója végett, keretet ad a lemeznek. „Míg érzem, forr a vérem, harcolva szembeszéllel. Nincs semmi, ami megállít. Valóra váltható álom csábít!” Van rajta egy 2004-es szerzemény is, amelynek eredetije az első hanghordozónkon, egy demó CD-n hallható, ami csak néhány tucat példányban készült. Ez a Játssz még! című. A koncertjeink állandó dala. Úgy gondoltuk, hiba volna, ha elveszne, ezért átdolgozva feltettük az új lemezünkre.
Hogyan oszlanak meg a fellépések Szlovákia és Magyarország között?
A CD-hez tízállomásos bemutató turné kapcsolódik nyolc magyarországi és két szlovákiai fellépéssel. Odaát több a lehetőség. A koncertsorozatot december 18-án Komáromban zárjuk.
Egy videoklip sokat lendítene a karriereteken.
Az is lesz, az említett verseny egyik díja a klipkészítés. A Rock TV ajánlotta fel. Januárban forgatjuk. Egyelőre három dal esélyes, az Amire vágysz, az Engedj el… és az Utolsó lépés.
Hogyan képzelitek el a következő egy éveteket?
A nagylemez köré építjük, szeretnénk minél több helyen bemutatni. Már kezdem átlátni a zenészszakmát. A lényeg: mindenhol jelen kell lennünk. Reklámozni kell magunkat a médiában, az interneten. Készen állunk arra, hogy a ranglétrán még feljebb jussunk. Mindent megteszünk ennek érdekében, akkor is, ha sok minden nem változik meg vele, hiszen most is rengeteget koncertezünk. Talán csak annyi változna, hogy nagyobb helyszíneken is bemutatkozhatnánk. A lemezbemutatónkat március 19-én tartjuk a csallóközcsütörtöki kultúrházban. Az egyik vendég a Depresszió lesz. Jövőre a tizedik születésnapunkat ünnepeljük. A Zárva – Szabadon borítóján látható tíz ujj a jubileumot is jelképezi. (Új Szó)
2010. 12. 14. 5:18
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Czutor Zoltán, Urban Noises, Bad Mojo, Fit Fat »
Kik: Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Cz..
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 21. 14:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco »
Kik: Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco
Hol: Százhalombatta, Szent István tér »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Bozo »
Kik: Bozo
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Hírwevők »
Kik: Hírwevők
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Gentleman »
Kik: Gentleman
Hol: Verpelét, Verpelét (külterület) »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:30


Jazz
Mind1ik



