Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Rutkai Bori és a Specko Jedno: Whatevergreens (NarRator Records)

Rutkai Bori és a Specko Jedno - Rutkai Bori és a Specko Jedno: Whatevergreens (NarRator Records)

Középiskolásként volt egy Bori nevű barátnőm. A nevével vett le a lábamról, amit Önök biztosan megmosolyognak. Hát igen, szeretem ezt a nevet. Sőt az utóbbi években – ha lehet ilyet egy névvel – egyenesen rajongok érte. Két énekesnő hatására. Péterfy Bori után most egy másik Borit hallgatok hetek óta, Rutkait, és nem tudok betelni vele.

A széles nyilvánosság nagyjából egy időben ismerte meg a két előadót – Péterfy Bori 2007-ben jelentette meg a Love Banddel készített első nagylemezét, és ebben az évben került forgalomba a Budapest Bár bemutatkozó CD-je, rajta a Rutkai Bori énekelte Este fess a pesti nő című dallal. A sokarcú Rutkai zenei pályafutása, akárcsak Péterfyé, korábban elkezdődött már. Még a Magyar Iparművészeti Egyetem hallgatójaként (2001-ben diplomázott) alapította a Karajoké együttest, majd jött a Special Gizda, amit a mostani Specko Jedno követett – Bori mellett Bujdosó János gitáros, Szerető Dániel basszusgitáros, Darvas Kristóf billentyűs és Dudás Zsombor dobos alkotja. A festőművész, illusztrátor, költő, énekesnő viszi a vállán a formációt, mint egy hiperaktív gyermek.

2004-ben a zenekar egy más felállásban (Rutkai mellett a mostaniak közül csak Darvas szerepelt benne, a harmadik tag Vozár János volt) vendégművészekkel készítette el (köztük Dudás Zsomborral) A Szerelem kísérő tünetei című hangjátékot, amelyet az MR1-Kossuth Rádió sugárzott, és élőben is bemutatták a Jónás Tamás narrálta stílusgazdag zenei történetet. Az átdolgozott változata hanghordozón 2006-ban látott napvilágot a Rutkai Bori és a Specko Jedno első albumaként. Akkor már Bujdosó János is velük volt, aki korábban is zenélt Borival és Kristóffal a Special Gizda trióban.

Bori egyéniségének és előadásmódjának köszönhetően az együttes Whatevergreens – édesmindegy szerenádok című második nagylemezén is rokonná, egységgé válnak egymástól távoli stílusok. A magyar undergroundból jócskán merítő CD-n a pop, rock, dzsessz, blues, diszkó, sanzon, kuplé, tangó és népzene egyaránt jelen van. Az új szerzemények mellett átdolgozott és korábban nem publikált zeneszámokat vonultat fel. A zenekar ritmus- és fúvósszekcióval egészül ki, orgona és konga is színesíti a hangzást. Az énekesnő dalszövegeit keserédes boldogság, humorral feloldott gyötrődés jellemzi, amiket a festményei egészítenek ki az album borítóján és kísérőfüzetében. A lemezen helyet kapott két felvétel az előzőről, a Világbéke és a Kóstoló című. „Naponta elszívok tíz-húsz imát, s a füstöt a szívemen engedem át. Kávésötét-mély az alagút, ahol majd egyszer visszamegyek, hogy fekete tüdődre hajtsam le végleg a fejemet” – énekli Bori az utóbbiban. Szintén az elsőn szereplő Bácsi a biciklin újragondolt, kibővített változatban csendül fel Bácsi vs Néni címmel. Szívbemarkoló a lét pihekönnyű elviseléséről és az elmúlás feletti gyengéd szomorkodásról szóló Mazda. „Öreg Mazda, ó mondd, hova haladsz!? A halálba viszlek, vissza nem jössz soha, így válaszolt az öreg Mazda.” Az albumot nyitó Combino témája a magyarkodás. „Én akkor vagyok igazán hazafias, ha azt gondolom, hogy én vagyok a 6-os villamos, s bennem utazik haza a nép, a villamos mélye az anyaméh, minden megálló egy születés.” Kiemelhetjük még a kedvesen morbid Szex a jégen, a karácsonyi témájú, melankolikus Égősor vagy a Kossuth Lajos azt üzente verbunkos dallamára épülő Szakszervezetis fiú című dalt. A CD úgy érint meg, hogy közben mindvégig elvont marad. Fogyaszthatóbb, mint az előző, de továbbra is rétegzene ez a javából, amely élőben nyilván kis teremben, kis közönség előtt érvényesül a legjobban.

S ha ennyi még nem volt elég, Borinak van egy következő arca is. Az Abbas Muráddal kiegészülő együttese jegyzi Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda néven az MR1-Kossuth Rádió-s Vacka Rádió című mesejáték-sorozat kísérőzenéjét, a legkisebbeket is kiszolgálva. (Új Szó – Szalon)

Puha József

2011. 12. 09. 21:55

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2011. 12. 09. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?
VENDÉG 2015. 05. 02. 9:04
Tetszik)))
VENDÉG 2015. 06. 09. 17:34
REMEK)))

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Rutkai Bori és a Specko Jedno: Whatevergreens (NarRator Records) cikk képei
Rutkai Bori és a Specko Jedno - Rutkai Bori és a Specko Jedno: Whatevergreens (NarRator Records)