Egy futó. A reggeli, álmos és havas New York még erőteljesebben jelen van a fekete-fehér képeken. Mi ez, egy sportszergyártó reklámja, netán egy klip? Egyik sem: Lady GaGa első koncert-DVD-jének kezdő képsorai. A kocogó elfut az egyik kapualjban hatalmas hajkoronában, napszemüvegben, műkörmökkel, Born This Way feliratú farmerdzsekiben és patacipőben álldogáló énekesnő előtt, aki két barátnőjét üdvözli, majd beugrik egy kisboltba kávéért és rágóért. Egyáltalán nem tűnik sztárnak, hiszen ez nem Lady GaGa, hanem Stefani Germanotta világa, még ha a külsőségek egy kicsit össze is mossák a kettőt. „Elhiszed, hogy ma fellépek a Gardenben?”-kérdezi az üzletben, mint, aki maga sem akarja elhinni, majd kisétálva egy autó várja, s irány a Nagy Alma egyik legmeghatározóbb koncerthelyszíne, a Madison Square Garden. Telt ház – hirdeti a kiírás, s az énekesnőn – még a szemét és jórészt az arcát eltakaró napszemüveg ellenére is látszik az őszinte meghatódottság: egy álma vált valóra. Mindez csak egy-két pillanatig tart, a rácsodálkozásból pár rajongója zökkenti ki, akik a letekert ablakon át felismerik, s lelkesen üdvözlik. Miközben be-bevillan a lelkes tömeg képe, Stefaniból előtörnek az emlékek: hányszor volt itt nézőként koncerten, várva a bejáratnál, hogy kinyíljon az ajtó… Ezúttal egy másik kapu tárul szélesre az énekesnőt szállító jármű előtt. A következő kép a sminkszoba intim közegébe visz. Kulcspillanatok ezek, ahol a sztár és az ember „birkózik”, Stefani számára ez a hely nem egy szimpla koncertaréna, a megfelelni vágyás és a bizonytalanság keveréke sírásra késztetik. Megdöbbentően őszinte képek.
A műsornak azonban indulnia kell, sőt, a show-nak menni kell tovább, így a beéneklő-bemelegítő, kulisszák mögötti, dokumentumfilmes képsorok a csarnokba érve színesre váltanak, az eddig tompán szóló tökéletes koncertindító, a Dance In The Dark tisztán és erőteljesen dübörög, s az énekesnő sziluettje is elég, hogy lelkes ovációt váltson ki a tömegből. Hölgyeim és Uraim, ez itt a The Monster Ball, azaz a Szörny-bál!

Az aláhulló lepel mögül egy különleges nagyváros képe rajzolódik ki. Neonfények, egy, a Mad Max-be is beillő járgány, injekciós tűkből kirakott tűzlépcsőkorlát – képregényszerűen művi, ugyanakkor ijesztő, barátságtalan éjszakai utca látványát kapja arcába a néző.

GaGa barátaival egy különleges buliba igyekszik, ám a lerobbant kocsit kénytelenek hátrahagyni, metróra szállni, de az is elakad az alagútban. A felszínre érve aztán lecsap rájuk egy forgószél, de mindez semmi ahhoz a gyalogtúrához képest, mely a Central Parkon vezet keresztül, ahol egy gigantikus szörny készteti tettekre – menekülésre vagy küzdelemre – az est sztárját, aki végül, némi segítséggel ugyan, de eljut a Szörny-bálba...
S hogy mitől olyan különleges ez a buli? Ott az emberek igazán szabadnak érezhetik magukat, önmaguk lehetnének, s ez kihat az egész további életükre. Ennyi az egyszerű kerettörténet a 19 dalhoz, melyeket különféle, nem egyszer kifejezetten botrányt kavaró öltözékekben és kiegészítőkben ad elő GaGa. Önkielégítő mozdulatú koreográfia, szitkozódás, beintés, művér, átlátszó apácaruha, s egyéb provokatív szexuális és vallási megnyilvánulások – a felesleges, kifejezetten a polgárpukkasztást szolgáló elemek legnagyobb baja, hogy illúziórombolóak.

Ezzel szemben az énekesnő rajongói önbecsülését növelő, közönségének erőt adó beszéde kifejezetten hatásos, ahogy a zongoránál ülve tett őszinte vallomása is. GaGa az iskolás évekről mesél, ahol többek közt a hajszíne, az éneke és az etnikuma miatt piszkálták, s ahol közölték vele, hogy sosem lesz híres… S hogy kik adtak neki akkor erőt? Liza Minelli és Marisa Tomei, akik maguk is részesei a koncertnek, de egy pillanatra feltűnik a nézőtéren Paul McCartney is.

S hogy milyenek a dalok? A dallista kifejezetten ügyes, a nóták döntő többsége abszolút a helyén van. Az ismertséget és sikert hozó The Fame című album hat tételét a műsor első felében, egymás után adja elő Lady GaGa. A Just Dance motorháztető mögül előkerülő szintetizátorral történő felvezetése ötletes, a Beautiful, Dirty, Rich-et az élő hangszerek teszik hatásossá. A rockos-alternatív hangszerelésű és dallamvezetésű The Fame felejthető, ahogy a Money Honey is, viszont a LoveGame (annak eredeti, illetve remix változata) és a Boys Boys Boys megintcsak működnek, az est utolsó blokkjába időzített Poker Face, meg a szikrázó bugyiban és melltartóban előadott Paparazzi pedig egyenesen hasítanak.

A Fame Monster című EP mind a nyolc felvétele felcsendül, a már említett Dance In The Dark, a Monster, a Beyoncé-val közösen jegyzett, ám jelenléte nélkül előadott Telephone, az Alejandro és a Bad Romance a slágerlisták mellett a show során is tarolnak. A So Happy I Could Die-t az est legszebb öltözékében, a tömeg fölé emelkedve dalolja a modern díva, aki érdekes módon kulcsdallá lépteti elő a Teeth-t, mivel e felvétel közben jelenti ki, hogy ő bizony nem tátog és soha nem is fog élni az ajakszinkron lehetőségével a színpadon! A Speechless attól különleges, hogy egy szál zongora kíséretében csendül fel, de így indul a Born This Way című legújabb sorlemezről ismert Yoü and I is, míg a 2011-es album címadó tétele zárófelvételként erősíti a programot.

A DVD-n a kétórás koncert valós, szélesvásznú képpel és Dolby Digital sztereó, illetve Dolby Digital 5.1-es térhatású hanggal szerepel (kár a DTS hiányáért), ráadásul nem csak az átvezetőszövegek, de a dalok is feliratozhatóak. A kép, a beállítások és a vágás korrekt, azért viszont külön jó pont jár, hogy a kamera a színpadot időnként elhagyó énekesnő után ered, megmutatva, hogy mi történik a show közben a kulisszák mögött. Mindezt úgy, hogy a koncertfilm lendülete nem szakad meg.

Az Extrák menüpont alatt szerepel a Born This Way bő háromperces, a capella, azaz hangszeres kíséret nélküli színpadi változata, melynek kulisszák mögötti előadása a koncertprogram stáblistája alatt is látható-hallható. A 41 fotóból álló képgaléria elsősorban a fellépőruhák, illetve kiegészítők tárházát mutatja meg.
A Monster Ball kulisszái mögött című (az angol mellett németül, olaszul, franciául, spanyolul és portugálul is feliratozható), szűk negyedórás, fekete-fehér kisfilmet a koncertfilm felvezetéséből nyisszantották ki, s ha ott marad, hihetetlenül elnyújtja a kezdést, itt viszont jó helyen van. Általa beleshetünk az énekpróbákra, de kiderül a sokakat megosztó festett haj kérdése is. – Persze, hogy a saját hajam, én vettem magamnak – mondja nevetve parókájáról az énekesnő. GaGa kamerák kereszttüzében találkozik az öltözőjében Judy Garland lányával, az Oscar-díjas Liza Minellivel, akivel alaposan, s meglehetősen őszintének tűnő módon körbeudvarolják egymást, de a Poker Face előadója meglehetősen normálisan viselkedik rajongóival is, akik viszont oda vannak meg vissza a találkozástól és a beszélgetéstől.

Erős és feliratozható dalok, jól filmezett koncertanyag, őszinteségi rohamok, ugyanakkor negatív hatású színek, díszletek és felesleges botrányelemek jellemzik Lady GaGa kétórás koncertfilmjét, mely az utóbbiak miatt sajnos nem érdemli meg az ötöst.

Tracklista:
1. Dance In The Dark
2. Glitter and Grease
3. Just Dance
4. Beautiful, Dirty, Rich
5. The Fame
6. Lovegame
7. Boys Boys Boys
8. Money Honey
9. Telephone
10. Speechless
11. Yoü and I
12. So Happy I Could Die
13. Monster
14. Teeth
15. Alejandro
16. Poker Face
17. Paparazzi
18. Bad Romance
19. Born This Way
+
Extrák:
Born This Way (a capella)
A Monster Ball kulisszái mögött
Képgaléria

Balajti Péter

2011. 12. 14. 23:57