Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Magdaléna Rúzsa: Rúzsa Magdi estjének dalai (Magneoton)

Rúzsa Magdolna - Magdaléna Rúzsa: Rúzsa Magdi estjének dalai (Magneoton)

Utólag belegondolva bizonyára azért vártam új stúdiólemezt Rúzsa Magditól, mert mindenki azt várt. De jobb, hogy mást kaptunk, így nem szembesültem a korábbi nehézségekkel. Attól tartok, majd megint kell…

Komoly fejtörést okozott megfogalmaznom a Megasztár harmadik sorozatát megnyert énekesnő eddigi két stúdióalbuma, a 2006-os Ördögi Angyal és a 2008-as Iránytű címűekkel kapcsolatos érzéseimet. Mindkettő remek, ötcsillagos munka, mégsem voltam teljesen elégedett velük. Magdi őstehetség, a legnagyobb – mondjuk – a rendszerváltás óta feltűnt magyar előadók közül, ráadásul – ami a zenei életben ritkaságszámba megy – univerzális, bármelyik stílus jól áll neki, pontosabban mindegyiket az arcára tudja formálni. A stúdiólemezeiből azt a következtetést kellett levonnom, hogy ma Magyarországon valószínűleg nincs olyan dalszerző, aki Magdi tehetségéhez méltó szerzeményeket tudna írni. Erős kijelentés ez, tudom, hiszen még Presser Gábor is komponált az énekesnőnek, de egyelőre sajnos ez a helyzet.

Magdi a Megasztárban elhangzott felvételeinek válogatása, a 2006-os A döntőkben elhangzott dalok című gyűjtemény és a 2007-es T-Mobile Kapcsolat koncert című album után újabb válogatáslemezzel rukkolt elő. Az eddigi legszemélyesebbel, ami persze magától adódik. A Pesti Színházban november 16-tól látható a Koncert vallomásokkal című est, ahol az énekesnő egy újabb, eddig ismeretlen arcával ejti rabul a nagyközönséget. Magdalénaként lép színpadra, és dívaként mesél az életéről történetekben, zeneszámokban: örökzöld világslágerek, elfelejtett magyar dalok és egy vadonatúj szerzemény segítségével. Az érzelemdús előadásban nagy fájdalmak és csöppnyi örömök jelennek meg. Az énekesnő keserédes, mélabús éneke csodás szépséggel tölti meg az érzelmeket.

A CD-n az est dalai hallhatók. A 2001-es Donnie Darko című filmből is ismert Mad World magyarul, Beteg a világ címmel, Geszti Péter szövegével hangzik el – ez az egyik legjobb felvétel. A fájdalmas hangulatot fokozza a visszafogott, minimalista hangszerelés. Szintén telitalálat a leginkább Edith Piaf sanzonkirálynőtől népszerű három francia szám, a La vie en rose, a Non, je ne regrette rien és a Je ne veux pas travailler átdolgozása. A Pink Martini oregoni dzsesszzenekartól világszerte ismertté vált, olasz Una notte a Napoli átirata a legvidámabb dal. (Az együttestől ismerhetjük a Je ne veux pas travaillert is Sympathique címmel.) Tökéletesen beépül a közegbe Cyndi Lauper amerikai énekesnő Time After Time című klasszikusának átdolgozása is, a különleges hangszerelésnek köszönhetően. Magdi hengerel a szerbül előadott Adio címűben, és nagyon jól áll neki az első világháború idején született Nem látlak én téged többé című magyar bakanóta. A hatalmas slágerré vált Gabriel újra hangszerelt változata is helyet kapott a színházi produkcióban. Érdekes mód az Erdélyi Péter és Geszti Péter által írt A száj, a szem, a kéz című vadonatúj dal a legelkeseredettebb szerzemény. Úgy látszik, most betegebb a világ, mint a többi szám születésekor…

A hangszerelés, az eredeti változatokkal összehasonlítva, javarészt gazdagabb, kidolgozottabb – ez Fekete-Kovács Kornél és Lázár Zsigmond munkáját dicséri. A közreműködő zenészek közül Nagy László Adrián zongorista, Soós Márton nagybőgős, basszusgitáros, Dés András ütőhangszeres, Fenyvesi Márton gitáros és az RTQ vonósnégyes viszi a prímet. Az előadás zenei rendezője Fekete-Kovács Kornél, művészeti vezetője és producere Geszti Péter – tőle származik az est alapötlete is.

Két stúdióalbum, három koncertlemez – furcsa diszkográfia, de indokolható. Rúzsa Magdi a közönség előtt érzi jól magát, a színpadon teljesedik ki. Ebből eredően a bemutatott CD-nél is nagyobb élmény maga a színházi est.

Annyira szeretnék majd a harmadik stúdióalbumáról is szuperlatívuszokban írni! Ebben az énekesnőben még mindig sok a kiaknázatlan érték! (Új Szó – Szalon)

Puha József

2012. 04. 29. 18:26

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Magdaléna Rúzsa: Rúzsa Magdi estjének dalai (Magneoton) cikk képei
Rúzsa Magdolna - Magdaléna Rúzsa: Rúzsa Magdi estjének dalai (Magneoton)