Lemezajánlók
Andrew Lloyd Webber: Love Never Dies – A szerelem örök /DVD/ (Universal/Select Video)
Ki hitte volna, hogy a hivatalos bemutató után két (!) évvel idehaza is látható Az operaház fantomja című sikermusical folytatása?! Igaz, nem a Madách Színházban, hanem DVD-n, illetve Blu-Rayen, viszont a Melbourne-ben rögzített, eredeti nyelven hallható előadáshoz többek közt angol és magyar felirat, no meg werkfilm is jár.
Minden idők egyik legismertebb musicalszerzője, a lovaggá ütött, és bárói címmel, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Andrew Lloyd Webber legnagyobb mesterművei nem csak a világot jelentő deszkákon, de mozivásznakon és DVD-n kiadott színházi felvételeken egyaránt visszaköszönnek. Elég csak a Norman Jewison rendezte Jézus Krisztus Szupersztárra, az Alan Parker dirigálta, Webbernek Oscar-díjat hozó Evitára, vagy a Joel Schumacher irányításával készült Az operaház fantomjára gondolni! Vagy ott vannak a kamerák kereszttüzében, színházi körülmények között rögzített produkciók, mint a Két lökött inas, illetve a Macskák. Utóbbiak sorát gazdagítja a Love Never Dies – A szerelem örök, mely rekordsebességgel, a hivatalos hanganyag megjelenése, illetve a londoni West End premier után alig két évvel DVD-re, illetve BD-re került.
Bár a produkciót nem a musicalszerző szülővárosában, Londonban, hanem az első, Anglián kívüli bemutató helyszínén, az ausztrál fővárosban rögzítették, így a hivatalos CD-n megszokott művészek helyett, más előadók láthatóak és hallhatóak. A látvány és a produkció azonban így is káprázatos.
Igaz, a Fantomot életre keltő Ben Lewis nem veszi fel a versenyt Ramin Karimlooval, viszont a Christine-t alakító Anna O’Byrne jóval finomabb, törékenyebb, ezáltal hitelesebb, még ha túl fiatalnak is tűnik egy tíz éves gyereket nevelő anyához, mint a dögösen dívás londoni szereposztásban domborító Sierra Bogges. A Miss Giry-t megformáló Sharon Millerchip azonban sajnos kissé vénlányos megjelenésű, ugyanakkor a Raoult játszó Simon Gleeson és a nyílt tekintető, a világra művészien rácsodálkozó Gustave szerepében látható Jack Lyall egyaránt jó választásnak mondhatóak.
A DVD-kiadás valós szélesvásznú képe karnyújtásnyira hozza, és tűélesen adja vissza a színpadon történteket, legyen szó a gondosan elkészített jelmezekről, vagy a merészséget nagy fantáziával vegyítő, elvontnak mégsem nevezhető díszletekről. Mindehhez pazar színek társulnak, s az ember szinte az orrában érzi a semmihez sem hasonlítható színházi miliő illatát. A kétórás felvétel nem csak látványával, de kristálytiszta – sztereó és Dolby Digital 5.1-es térhatású – hangzásával is a képernyő elé szegezi a nézőt. A korongon 17 felirat, így angol és magyar is szerepel. Az utóbbi egyébként nem mű-, hanem tükörfordítás, így azok örülhetnek igazán, akik a hangulattal szemben a precizitást részesítik előnyben. Hamar kiderül, a nagy ívű kulcsdalok nem csak zene, de tartalom tekintetében is meghatározóak. Ilyen többek közt a hanganyaggal ellentétben a darab legelejére került ’Til I Hear You Song, továbbá a Beneath A Moonless Sky, a Devil Take The Hindmost, a The Phantom Confronts Christine, a Look With Your Hearts, s persze a címadó Love Never Dies. A tételek hangulata és zenei világa hű Az operaház fantomjához – a különbséget mindössze Párizs, illetve Coney Island eltérő közege jelenti, ám ezt inkább csak a fő motívumok közé került sejtelmes vagy éppen tingli-tangli tételek érzékeltetik.
S hogy miről szól a történet, mely tíz évvel a francia főváros operaház-tüze után játszódik? Akik nem ismerik Az operaház fantomját, vigyázzanak, a következőkben számos, előre nem biztos, hogy ismerni kívánt információ következik, a többiek viszont bátran olvassák tovább a következő, a folytatás tekintetében spoiler-mentes bekezdést!
A párizsi lángok közül nem került elő a Fantom, csak az álarca. A torzult lelkű és arcú zenei géniusz továbbra is számíthat Madame Giry és Miss Giry segítségére: nekik köszönhetően új életet kezdhet Amerikában, Coney Islanden. Fantasma nevű, vidámparkot kísértetkastéllyal vegyítő szórakoztató világa tetején ülve ő az úr, mégsem boldog. Hiányzik szerelme, Christine, aki azonban mást választott, s ma már nem csak ünnepelt sztár, de szerető feleség és anya is, aki éppen egy fontos megnyitóra érkezik a családjával Manhattanbe. A közelség azonnali cselekvésre készteti a Fantomot, s hamarosan nem csak egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlat, de egy(-két) párviadal fokozza fel a pozitív és negatív érzelmeket, múltbéli és jelenlegi titkokkal, s talán még ezeknél is borzongatóbb megjátszásokkal, számításokkal, melyek az egész felkavart-megkavart kalandot megállíthatatlanul viszik előre a meglepő fordulatot tartogató vég felé…
A felütés abszolút hatásos, akárcsak a jól elhelyezett kulcsdalok, ugyanakkor töltelék-tételekből is bőven jut, s sajnos a befejezés is egy kissé sutára sikerült. Összességében mégis méltó folytatást kapunk, mely, ha nem is akarja felülmúlni nagy elődjét, érzelem, történet és zenei világ tekintetében maximálisan illeszkedik Az operaház fantomjához. A magyar feliratot ne is próbáljuk összeénekelni a művészekkel, ez nem fog menni, ahogy rímeket is hiába keressünk, ugyanakkor a mű az első mondattól az utolsóig kristálytiszta lesz a nézők számára.
Minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás, márpedig a DVD a szuperprodukción túl tartalmaz egy közel negyedórás, magyar felirattal ellátott anyagot a musical ausztráliai színpadra viteléről, számos kulisszatitokkal. Kiderül például, hogy a legmagasabb díszlet három emelet magas, száznál is több a stábtagok száma, elárulják, ki a legtöbbször átöltöző szereplő, de gyakorlatilag a legfontosabb felnőtt résztvevők is mind megszólalnak, élükön Andrew Lloyd Webberrel, aki a produkció zökkenőmentes bemutatása kedvéért kiutazott Melbourne-be.
2012. 05. 16. 21:43
További Andrew Lloyd Webber cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
est.hu buliajánlók
Koncert és táncház »
Kik: Bran
Hol: Budapest, Jókai Klub »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Mrs. Columbo »
Kik: Mrs. Columbo
Hol: Budapest, Radóczy Mária Galéria »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah »
Kik: Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah
Hol: Budapest, A38 Hajó »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Kobza Vajk Group, Mnemonic »
Kik: Kobza Vajk Group, Mnemonic
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Szegedi Deák Band »
Kik: Szegedi Deák Band
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 13:00
Storyville Jazzband »
Kik: Storyville Jazzband
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
Arizona »
Kik: Arizona
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
HangKépUdvar »
Kik: DJ Bem, Mesterházy, DJ DB, MC Pusi, Kelle&Juha, Stavros, Mesterb..
Hol: Kaposvár, MTESZ Székház »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00
Gőzerő »
Kik: Gőzerő
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00


Jazz
Mind1ik


