Lemezajánlók
Zanzibar: Best of 1999–2012 (EMI)
Nem babonás a ceglédi banda: pályafutásuk 13. évfordulójára jelentettek meg slágergyűjteményt, melynek kapcsán június 29-én este, a Jászai Mari térnél szó szerint vízre teszik a rajongóikat: a Dunán tartanak lemezbemutatót. A korong bizonyítottan remek dalok tára, de még úgy is rövid, hogy egy vadiúj nótával bír.
Már a 2009-es Zanzibar-megapakknál (könyv+2CD+2DVD) érezni lehetett, hogy összegyűlt egy lemeznyi sláger Terecskei Ritáéknál, ám ennek kézzelfogható bizonyítékára eddig kellett várni. Az együttes két meghatározó-dalszerző tagja, Sidi és Gabszi már a múlté, de ahogy a válogatáson is szereplő egyik Zanzi-sláger címe is mondja: Jönnek újak. Jól példázza ezt a csapathoz nemrég csatlakozott szólógitáros, Jülek András, aki nem csak zenészként, de dalszerzőként is ezen a gyűjteményen debütál a korongot záró, abszolút slágergyanús Újra nyár van című dolgozattal. De ne rohanjunk ennyire előre!
Az összegzés erőssége a dalsorrend: nem csak az idő-, de az albumrendet is felrúgták annak érdekében, hogy az egymást követő felvételek a lehető legjobb hangulatot, ívet produkálják, mintha csak egy ütős koncertrepertoárt építettek volna fel stúdiódalokból.
A sort a 2004-es album címadója, Az igazi nevem nyitja, amit a szintén tempós, a MAHASZ Editors’ Choice rádiós játszási listán 13. helyig jutó, játékos gitárjátékos Érintés követ. A lendületes Ilyen az életet a zúzós Nem szeretsz váltja, hogy aztán a Jönnek újakkal mérséklődjön az ütemszám. Erre a legnagyobb Zanzibar-sláger miatt is szükség volt: a Szerelemről szó sem volt a MAHASZ mindkét rádiós listáján tarolt, s hozzájárult a dalt tartalmazó Ugyanaz vagyok című album aranylemezzé válásához. Az elektronikával finoman megbolondított Táncolunk még most is izgalmas kísérletnek hat, míg a 2005-ös albumcímadó Új napra ébredsz első hangjainál borítékolható volt, hogy semmi sem menti meg e szerzeményt a slágerré válástól. Fájdalmasan szép gyöngyszem.
Középtempóig növelik az ütemszámot a Lehetek a …, a Március végétől és a MAHASZ Rádiós Top 40-es lista ezüstérmese, a Szólj már. A következő fokozatot az első Zanzi-sláger és debütlemez-címadó, a Nem vagyok tökéletes jelenti, amit a klasszikus tábortűz-szerzemény, a Vágyom rád követ. A finisben a 2009-es albumnévadó, az Ádám keresi Évát csendül fel, de nem rádiós, hanem albumváltozatban, így a végén ott figyel egy kis átvezető, aminek semmi keresnivalója nincs itt. S hogy minek volna? Nos, a 2009-es koncertlemezről egyetlen dal sem került fel, pedig a Ha érdekel és a Hidd el megérdemelte volna a jelenlétet, akárcsak a 2002-es lemezcímadó Ugyanaz vagyok, no meg a klippel is megtámogatott Rockabili. Ráadásul jó eséllyel még fel is fértek volna az így mindössze egyórás, kifejezetten igénytelen borítójú válogatásra.
Szóval a Zanzibar: Best of 1999–2012 tuti dalok csokra, fájó hiányérzettel, és a tartalomhoz, illetve az együtteshez méltatlan fedlappal.
Tracklista:
1. Az igazi nevem
2. Érintés
3. Ilyen az élet
4. Nem szeretsz
5. Jönnek újak
6. Szerelemről szó sem volt
7. Táncolunk
8. Új napra ébredsz
9. Lehetek a …
10. Március végétől
11. Szólj már
12. Nem vagyok tökéletes
13. Vágyom rád
14. Ádám keresi Évát
15. Újra nyár van
2012. 06. 15. 23:57
További Zanzibar cikkek
Linkajánló
- Zanzibar képek, bibliográfia és diszkográfia
- Zanzibár (http://www.zanzibar.hu)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Macklemore és Ryan Lewis – rekord az USA-ban
Az amerikai hiphopelőadók többségének a környékünkön nincs számottevő rajongótábora, mivel a tipikus..
Ajándék koncert gyermeknapra a The Voice mesterétől
Ausztriában és Magyarországon egyaránt ismert és sikeres a 2012-es The Voice – Magyarország hangja e..
Daft Punk – siker és gyász
Ezekben a napokban két esemény révén került a zenei híradások élére a Daft Punk. Az egyik örömteli, ..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
est.hu buliajánlók
Nosztalgia Klub »
Kik: Tyeplik zenekar
Hol: Budapest, Fővárosi Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 15:00
Görög táncház »
Kik: Sirtos
Hol: Budapest, Óbudai Kulturális Központ »
Mikor: 2013. 05. 26. 17:00
Lay-Up! »
Kik: Galactic Jackson, Mesterházy, Atomik
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Roversong »
Kik: Roversong
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Regejáró Művészeti Klub »
Kik: Misztrál
Hol: Budapest, Budavári Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 19:00
Gospel Train »
Kik: Gospel Train
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Praxis »
Kik: Praxis
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Nagy Imre Erik »
Kik: Nagy Imre Erik
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00


Jazz
Mind1ik


