Lemezajánlók
Supernem: Tudományosfantasztikuspop (1G Records)
Sok mindent elárul a CD-ről az a tény, hogy a kilenc szerzemény közül hatot műsorra tűzött a Petőfi rádió. Hullámvölgy nincs rajta, így a jövőben akár további kettőt is beszerkeszthet a kínálatába. A maradék egyet, a Rövid sláger címűt azért nem, mert az fricska, mindössze tizenkilenc másodperces.
A Supernem az új évezredben feltűnt egyedi stílusú magyar zenekarok élcsoportjába tartozik. Papp Szabolcs frontember a Bravo TV egyik műsorvezetőjeként vált ismertté. Aki ezt nem tudta, most bizonyára csodálkozik, hiszen együttese elsősorban nem a lap olvasóit célozza meg. Szabit azóta más tévéműsorokban is láthattuk. Zeneileg olyat tud, amit csak kevesen. Társaival mesterfokon ötvözi a slágerességet az igényességgel. A Supernem zenéjét a mélyebb mondanivaló, az agresszió, a humor és a popos slágeresség egyensúlya jellemzi. Úgy közvetít társadalomkritikát, hogy közben az óvó szülőnek sem kell féltenie a csemetéjét tőle. A Papp Szabolcs énekes-basszusgitáros, Pulius Tibor gitáros és Mózsik Imre dobos alkotta trió az új hanghordozó előtt kvartetté alakult, a billentyűs hangszereken játszó Kubányi Bálint érkezésével.
A Tudományosfantasztikuspop produceri munkálatait a Heaven Street Sevenből és a Soerii & Poolekből ismert Takács „Jappán” Zoltán végezte a frontemberrel közösen. A lemez a pop, a rock és a punk üde keveréke. Vagány, pörgős, lényegre törő, szókimondó. A Petőfi rádióban sugárzottak: a nyolcvanas évek rockzenei hangzását idéző címadó dal, a Tankcsapda legjobb pillanatait eszünkbe juttató Reggelig táncolni egy rossz cipőben, a Viszlát, szevasz, a Hova megy, ki?, a Halkan, itt mások alszanak és az Irány a moziba be!, valamint a Rövid sláger mellett a zongorás, rockos Az világ és az akusztikus gitárral kísért Elvileg hallható az albumon.
A CD a rövidsége – valamivel több mint huszonhét perces – ellenére is hatalmasat üt. A borító pedig tökéletesen tükrözi a tartalmat: a Tudományosfantasztikuspop úgy nyújt nyelvet, mint a majom a szkafanderben. (Új Szó)
2012. 07. 15. 18:54
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
est.hu buliajánlók
Koncert és táncház »
Kik: Bran
Hol: Budapest, Jókai Klub »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Mrs. Columbo »
Kik: Mrs. Columbo
Hol: Budapest, Radóczy Mária Galéria »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah »
Kik: Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah
Hol: Budapest, A38 Hajó »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Kobza Vajk Group, Mnemonic »
Kik: Kobza Vajk Group, Mnemonic
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Szegedi Deák Band »
Kik: Szegedi Deák Band
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 13:00
Storyville Jazzband »
Kik: Storyville Jazzband
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
Arizona »
Kik: Arizona
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
HangKépUdvar »
Kik: DJ Bem, Mesterházy, DJ DB, MC Pusi, Kelle&Juha, Stavros, Mesterb..
Hol: Kaposvár, MTESZ Székház »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00
Gőzerő »
Kik: Gőzerő
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00


Jazz
Mind1ik


