Lemezajánlók
Pitbull: Global Warming – Luxus kiadás (Sony Music)
Egy évvel a hazánkban is aranylemezzé vált Planet Pit után új albummal rukkolt elő Pitbull, akinek ezúttal szintén sikerült egy sor sztárközreműködőt megnyernie. Már a normál változaton is olyan vendégeket találni, mint Christina Aguilera, J.Lo, Usher, Enrique Iglesias, Chris Brown és Afrojack, a luxusváltozat kiegészül még Shakirával és Akonnal.
A kevesebb néha több, a több viszont olykor valóban jobb. Ellentmondás? Lehet, mégis, mindkét állítás illik Pitbull új nagylemezére, mely az új trend értelmében nem ráadás-DVD vagy -CD, netán spéci csomagolás, esetleg emléktárgy, hanem bonusz-daloknak köszönhetően kapja meg a luxus kiadás-fokozatot. Ügyes és költségkímélő marketing megoldás, ugyanakkor a Global Warming esetében érdemes a 16 tételesre felhizlalt verzióra szavazni, mert a ráadások valóban sokat hozzátesznek a végeredményhez! (Elöljáróban legyen elég annyi, hogy a pluszszerzemények közreműködői között megtaláljuk Shakirát és Akont is.)
S hogy akkor esetünkben mire utalhat a kevesebb néha több? Nos, a tucatnyi vendégművész vonzó tény, pláne, hogy a listán olyan A-kategóriás sztárokat találni, mint Christina Aguilera, J.Lo, Usher, Enrique Iglesias, Chris Brown és Afrojack, mégis: utóbbi nélkül jobban járnánk. Nick vand de Wall, merthogy ez a becsületes neve a holland zenegurunak, aktív közreműködésével három ígéretes dalba is alaposan belerondított az új Pitbull albumon…
Itt van mindjárt az Usher énekével rögzített Party Ain’t Over, aminek pontosan fél perc kell, hogy elhiggye a hallgató, tuti sláger, megállíthatatlanul szól majd a rádiókból, de aztán jön Afrojack idegtépő elektronikus kavarása, és oszlik a varázs… Véletlen? Lehet, de a Wanteddel felvett, hibátlan nyári telitalálatnak tűnő – meglepő módon Sheryl Crow All I Wanna Do című slágerét újraformáló és hangszerelő – Have Some Funnal ugyanez a helyzet, akárcsak a Havana Brownnal tető alá hozott Last Night esetében is… (S ezzel nincs vége Afrojack jelenlétének, hiszen a normál változatot záró I’m Off That teljes egészében a DJ egy már meglévő dolgozatára, a Pacha On Acidre épül, s nem idegesítő, inkább feledhető tétel.)
Apropó Last Night: Pitbull, aki eddig is sikerei jelentős részét az ügyesen kölcsönzött és összegyúrt egykori slágereknek köszönheti, ezúttal aját szövegét is képes volt újrahasznosítani: a „One Life, Two Worlds, English, Spanish, One Night, Two Girls, English, Spanish” frázis eredetileg a Danza Kuduro feltunningolt változatában (Qwote feat. Pitbull & Lucenzo: Throw Your Hands Up /Dancar Kuduro/) szerepelt…
Máshonnan ismerős, de legálisan felhasznált dallamokban egyébként most sincs hiány: a másfél perces Global Warming például a Los del Rio-féle Macarenával indít, de a lemez legjobbjának számító Feel The Moment sem akármit értelmez újra: az A-ha Take On Me-jét – igaz, itt az újrahangszerelt melódia és Christina Aguilera vokálja ütős, rádiókba és videóklipbe kívánkozó elegyet alkotnak.
A hetvenes évek zenéjét a Toots and The Maytals jegyezte Funky Kingston képviseli (más kérdés, hogy nem kellett ilyen sokat visszaásnia a múltban Pitbullnak, lévén e szám felturbózott változatát Funky Vodka címmel idén vitte sikerre TJR, így a rapper ezt gondolta tovább). Az ötvenes évekbe visszakanyarodó Men In Black III. kapcsán pedig muszáj volt abból a korból kikölcsönözni valamit a filmbetétdalhoz, így épült a hatásos Back In Time a Mickey & Sylvia duó egykori listavezető Love is Strange-ére, persze, ezt a tételt is sikerült előnyére váló módon felpörgetni.
J.Lo ide, Chris Brown oda, a Drinks For You (Ladies Anthem) és a Hope We Meet Again című próbálkozásokat egyik sztár jelenléte sem képes igazán feldobni, pedig előbbiben Pitbull még a Sak Noel-féle Paso (The Nini Anthem) szövegét is megidézi…
Kellemes meglepetés azonban, hogy az Armando Pérez néven anyakönyvezett dumagép a kőkemény klubnótáktól eltérő stílusú és hangszerelésú tételeket is bevállalt, s dobott fel a szövegelésével. Így például a Danny Mercerrel felvett Outta Nowhere című dalt, mely Bruno Mars és a Maroon 5 határmezsgyéjén egyensúlyoz, vagy az Enrique Iglesias-szal rögzített, idétlen című, kicsit Train-beütésű Tchu Tchu Tchát.
Ennyit tud tehát a sima nagylemez, míg a luxuskiadás további négy felvételt ad, melyek közt kislemez-esélyes, és maxira már felkerült nóta is található.
Jó kis tingli-tangli-sláger lehet nyárra a harmonika-hangszínnel és Papayo közreműködésével megbolondított Echa Pa’lla (Manos Pa’rriba), pláne, ha valami butuska tánckoreográfiát is kitalálnak hozzá! Ennél is vidámabb, nyerőbb és „napsugarasabb” az Akonnal és David Rush-sal tető alá hozott, ám a címe miatt rádióérzékeny Everybody F**ks. Meglepő, mégis tény: a nyáron kislemezen kiadott, s a MAHASZ Single Top 10-es listáján második helyig jutó Get It Started is a luxus változat vásárlására ösztönöz, lévén csak az arra felkerülő négy ráadásdal között található, akárcsak a Veinnel felvett 11:59, melynek köszönhetően Bob Sinclar 2005-ös Love Generationje és 2006-os World, Hold Onja, valamint Flo Rida idei Whistle-je után 2013-ra is lesz egy fütyülhető nótánk…
Pitbull új albumán ugyan nincs még egy Give Me Everything kaliberű nóta, de az International Love-val és a Rain Over Me-vel versenyre kelő felvétel akad, nem is egy. Afrojack elektro-kvartyogása sajnos három slágergyanús nótát is elcsúfít, s J. Lo meg Chris Brown jelenléte is feledhető, ellenben a jövőre kislemezen is megjelenő Feel This Moment tarolós tétel, ahogy a luxuskiadás négy ráadása sem parasztvakítás: valódi pluszt ad. Velük együtt négyes Pitbull Global Warmingja.
Tracklista
1. Global Warming (közreműködik: Sensato)
2. Don’t Stop The Party (közreműködik: TJR)
3. Feel This Moment (közreműködik: Christina Aguilera)
4. Back In Time
5. Hope We Meet Again (közreműködik: Chris Brown)
6. Party Ain’t Over (közreműködik: Usher & Afrojack)
7. Drinks For You (Ladies Anthem) /közreműködik: J. Lo/
8. Have Some Fun (közreműködik: The Wanted & Afrojack)
9. Outta Nowhere (közreműködik: Danny Mercer)
10. Tchu Tchu Tcha (közreműködik: Enrique Iglesias)
11. Last Night (közreműködik: Havana Brown & Afrojack)
12. I’m Off That
Luxus kiadás ráadások
13. Echa Pa’lla (Manos Pa’rriba) /közreműködik: Papayo/
14. Everybody F**ks (közreműködik: Akon & David Rush)
15. Get It Started (közreműködik: Shakira)
16. 11:59 (közreműködik: Vein)
2012. 12. 12. 1:02
További Pitbull cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
est.hu buliajánlók
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 24. 17:00
WYQ-THOR, Tenderfoot Blues Unit »
Kik: WYQ-THOR, Tenderfoot Blues Unit
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 24. 18:00
Bárány Attila, DJ Dominique, DJ Apesz »
Kik: Bárány Attila, DJ Dominique, DJ Apesz
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 05. 24. 19:00
30+ buli »
Kik: DJ Markovich, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 05. 24. 19:00
Klezmer péntek vacsorával »
Kik: Sabbathsong Klezmer Band
Hol: Budapest, Spinoza »
Mikor: 2013. 05. 24. 19:00
Gypo Circus »
Kik: Gypo Circus
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 24. 14:00
Retro Brains »
Kik: Retro Brains
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 24. 15:00
Maszkura és a Tücsökraj »
Kik: Maszkura és a Tücsökraj
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 24. 15:30
Polgármesterek zenekara »
Kik: Polgármesterek zenekara
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 24. 16:00
Paprika Funclub Budapest »
Kik: Paprika Funclub Budapest
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 24. 16:00


Jazz
Mind1ik


