Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Ákos: Karcolatok 20 – Jubileumi koncertsorozat /2CD/ (FalconMedia)

Ákos - Ákos: Karcolatok 20 – Jubileumi koncertsorozat /2CD/ (FalconMedia)

A 2013-as országjárás pécsi állomásán rögzített anyag egyszerre hiánypótló koncertfelvétel, remixlemez és ritkasággyűjtemény. Ráadásul a felcsendülő harminc tétel különleges íve a költői esthez illő kezdettől egészen a klubbuli-hangulatig tart.

Nem csak a közönségnek, Ákosnak is két évtizedet kellett várnia arra, hogy első szólólemezének dalaival turnéra indulhasson. Az 1993-as Karcolatok című album ugyanis még a Bonanza Banzai-érában készült, s annak idején nem került sor önálló színpadi előadásra. A 2013-as országjárás során viszont a korong minden tétele eredeti dalsorrendben, ám újraértelmezve csendült fel – további 19 szerzemény kíséretében. Az évfordulós fellépéssorozat pécsi állomásán rögzített felvétel a teljes zenei koncertanyagot tartalmazza, hihetetlenül feszesre vágva, kvázi fel- és átvezető szövegek nélkül, ellenben rengeteg meglepetéssel.

Ákos önmagának adta fel a leckét azzal, amikor első szólólemezének 20. jubileumát egy koncerttel akarta megünnepelni. A hatalmas érdeklődés turnévá dagasztotta a fellépést, melynek tartalmánál nem csak arra kellett figyelnie, hogy a lehető legjobban elkerülje az átfedést az előző, nem sokkal korábban véget ért fellépéssorozat dallistájával, de a színháztermekhez igazodó hangszerelésre és a címadó anyag kezelésére is.

A végeredmény – mindezek tükrében is – különösen bravúrosra sikerült. A 30 tétel során mindössze a Test nem került megidézésre Ákos tíz magyar nyelvű stúdióalbuma közül, miközben a Karcolatok teljes egészében hallható, eredeti dalsorrenddel, ám a szerzemények szinte kivétel nélkül újraértelmezve csendülnek fel. (Mi több, Ákos arra is ügyelt, hogy az egykori CD-ráadást se hagyja ki a koncertlemezről, melynek korongjai az est két felvonását követik.)

A színházi muzsikák által megihletett nyitány merész módon egy sor, Ákos-koncerteken ritkán vagy tán' sosem játszott művészi alkotást vezet fel az 1995-ös Az én filmem késztől kezdve a 2000-ben megjelent Örök áprilison át a 2012-es Tengermorajig. (Igaz, a minden szempontból a harmadik blokkba való Szeress így kakukktojás.)

A művészi felvezetést a fő fogás, a Karcolatok című album dalai követik: a Tanulékony szörnyeteg az eredeti változatnál dögösebben, dinamikusabban szól, a Hold On érdekessége pedig, hogy a hivatalos angol mellé magyar szöveget is kapott. Az Átkozz el hangulata mit sem változott, holott mai technikával szólal meg, elektromos gitárszólóval megfejelve. Apropó elektromos gitár! A húszéves, blues-os, visszafogott Girl In The Café Depeche Mode-os elektronikus lüktetéssel és az említett hangszer torzítós kíséretével éled újjá, maximálisan csúcsra járatva a dalt. Szintén pozitív meglepetés A lámpagyújtó dala – a bátor és laza előadás, meg persze hangszerelés kifejezetten ütőssé teszi a '93-ban még latin-rockosan szóló szerzeményt. A Hello sokadik, ezúttal filmzenei irányba hajló változata sem okoz csalódást, ám a Tudnom kell táncdalfesztiválos és a Keresd meg a lányt finoman latinos megoldása gyakorlatilag felülmúlja az eredetileg is remek változatokat.
Az EDDA Művek hangzásvilágába is beleillő, a gótikus rock jegyében fogant Menekülj szinte felismerhetetlen az új szintirockos zenei köntösben, ám az alatta hallható ütemes taps Ákos döntését igazolja. Ahogy a Minden élet egykor megszokott Tunyogi Orsi-vokálját szintén mellőző alternatíva is igen hatásos.

A művészi-költői blokkba illő Én leszek zárja a Karcolatok album megidézését, amit aztán a slágerekkel teli „desszert” követ. Az Érintő és A fénybe nézz, no meg a visszafogottá varázsolt Majom a ketrecben mellett olyan, kifejezetten bulisra hangszerelt sikerek váltják egymást, mint az Örvény, a Végre, a Táncolj a tűzőn át, az Ölelj meg újra (ezúttal Jóslat nélkül!) és az Ilyenek voltunk. A koncertanyag az örök zárótétellel, Az Adjon Isten...-nel ér véget.

A 20 fotóval színesített borítójú Ákos Karcolatok 20 – Jubileumi koncertsorozat című dupla CD valójában nem egy, hanem három élő csemege: zenés vers-est, az 1993-as Karcolatok album teljes, újraértelmezett anyaga és egy izgalmas slágerválogatás. Ráadásul úgy szól, hogy csak na!
Csillagos ötös.

1. CD
1. Intro
2. Az én filmem kész
3. Egyetlen hívó szó elég
4. Még közelebb
5. Örök április
6. Játsszuk el
7. A lepkegyűjtő
8. Tabula rasa
9. Szeress így
10. Tengermoraj
11. Tanulékony szörnyeteg
12. Hold On
13. Átkozz el
14. Girl In The Café
15. A lámpagyújtogató dala
16. Menekülj

2. CD
1. Hello
2. Tudnom kell
3. Keresd meg a lányt
4. Minden élet
5. Én leszek
6. Örvény
7. Végre
8. Majom a ketrecben
9. Érintő
10. Táncolj a tűzön át
11. Ölelj meg újra
12. A fénybe nézz
13. Ilyenek voltunk
14. Adjon Isten...

Balajti Péter

2014. 05. 01. 11:06

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

naposbabos 2014. 09. 08. 16:08
Ákos anyukám kedvence. Remélem tetszeni fog neki ez a cd amit a mediamarkt webshopjából rendeltem szülinapjára :)
VENDÉG 2014. 09. 08. 16:38
Szuper!
VENDÉG 2014. 10. 25. 9:31
LEGJOBB!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Ákos: Karcolatok 20 – Jubileumi koncertsorozat /2CD/ (FalconMedia) cikk képei
Ákos - Ákos: Karcolatok 20 – Jubileumi koncertsorozat /2CD/ (FalconMedia)