Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Király Viktor: 3RDIMENSION (King Music Management)

Király Viktor - Király Viktor: 3RDIMENSION (King Music Management)

Jó munkához idő kell – tartja a mondás, s a rajongók bizony soha ennyit nem vártak még a negyedik Megasztár győztesének új albumára. Hiszen a 2008-as A döntőben elhangzott dalok című válogatása után 2009-ben és 2010-ben is nagylemezzel jelentkezett Viktor, a harmadik sorlemez viszont csak most jelent meg. Olcsó szójátéknak hathat, de nem az: Viktor új albuma tényleg király!

A 30 éves dalszerző-énekes bevallása szerint olyan lemezt akart készíteni, melynek minden dalát maga jegyzi, ehhez pedig megfelelő szintre akarta hozni a zongorajátékát, így nem sajnált éveket fordítani a gyakorlásra. Az új korongot hallva kijelenthető: megérte fejlődni, időt szánni a dalokra, a dalszövegekre, mert a végeredmény egy rendkívül egységes, ám cseppet sem unalmas, kifejezetten erős anyag lett, melynek majd minden tétele tökéletesen passzol Viktor énekhangjához, zenei karakteréhez.

Bár a lemez címe burkoltan arra is utal, hogy ez az előadó harmadik stúdióalbuma, Viktor megfogalmazása szerint a „Harmadik dimenzió”-val önmaga mélységét, valóságosságát szeretné megmutatni. Az albumot indító címadó tételben a művész saját generációjáról mesél, melyhez az Irie Maffia egykori szövegmondóját, MC Kemont hívta segítségül, s a grenadai dumagép készséggel mondott igent a cím alapján lendületesnek tűnő, valójában visszafogottan energikus szerzeményben való közreműködésre. Ám a zenei detonációra sem kell sokat várni, a nyitódal zenei örökségével indító Way Back Home alig egyperces felvezetés után robban: fúvósok, feszes ritmus, ügyes hatásszünet teszik igazán hatásossá az egyébként is telitalálatos nótát, melynek visszafogott, ám úgy is működő változata a CD egyik ráadásdala. (Érdekességképpen a szerzemény eredetileg ballada formájában született meg, s csak később készült el a pörgős átirat.)

A folytatás a tempós dalokat gazdagítja: a fülledten dögös, s a MAHASZ Rádiós Top 40-es játszási listáján negyven hétig tanyázó, s közben az első helyet sikeresen megszerző Fire ugyan nem csak címében, de hangulatában is egy kicsit emlékeztet annak a Mousse T-nek a sikerdalára, aki jó pár éve Viktor nővérével, Király Lindával együtt dolgozott, ezzel együtt is nagyon rendben van.

A dalszerző-énekes egyébként kiváló érzékkel vegyíti a lassú és tempósabb dalokat a 3RDIMENSION-ön, a rafinált hangszerelésű, kislemezdalnak szánt, Linda vokáljával kiegészült Exhale esetében egy tételen belül is képes erre a bravúrra. Az Exhale (s annak Légzés című, Molnár Ferenc Caramel jegyezte, a korongra ráadásként felkerült magyar szövegű változata) ugyanis visszafogott, még ha távol is áll a csodaszép, lírai Elecricity-től, ugyanakkor tempójában messze elmarad a korong egyik legjobb dalától, a kifejezetten ütemes Chasing Demons-tól.

Bár A Dal 2014 című válogatáson már szerepelt az Eurovíziós Dalfesztivál hazánkat képviselő esélyes szerzeményei között a Running Out of Time, az albumra nem az alig háromperces változat, hanem a Run DMC-ből ismert DMC-vel közösen rögzített verzió került, ami bizony még jobban büntet. Csak mellékesen: a BRAVO OTTO szavazáson a nótát az Év dalának, előadóját az Év hazai férfi énekesének jelölték, a Fonogram díjátadón a Fire- találták az Év dala címre estélyesnek, a 2014-es VIVA Comet estjén pedig, ahol a Legjobb férfi elődónak választották, az új albumra szintén felkerült Work című szerzemény debütált...

Ugyan az egzotikus, keleti hanghatások feldobták a Chasing Demons-t, a Love Fugitive-en nem sokat segítenek: a dal nagyon kilóg a sorból. Igaz, a művész nem tagadta, hogy ez a szerzemény nem róla, hanem egy kitalált személyről szól. Szintén felemás érzések keríthetik hatalmába a hallgatót a Find (A Way To Your Heart) kapcsán is, mely sokkal inkább tűnik egyfajta Justin Timberlake-póznak, semmint Viktor egyénisége zenei lenyomatának. Még szerencse, hogy a lemez végi, klubarcoknak szánt Kill Me Slow szépít a ráadásdalok előtti finálén.

Összegezve: Király Viktor megcsinálta! Egy egész lemeznyi dalt és dalszöveget írt, a nóták pedig szinte kivétel nélkül jók, hitelesek, sokszínűek, mégis egységesek. Ráadásul baromi jól szólnak! Ugyan a dalszövegek nagyon hiányoznak a CD mellől, ám a kiadvány kifejezetten baráti árkategóriájába nyilván ez már nem fért bele. Öt alá és gratula!

Tracklista:
1. 3rd Dimension (közreműködik: MC Kemon)
2. Way Back Home
3. Fire
4. Exhale
5. Chasing Demons
6. Electricity
7. Running Out of Time (közreműködik: DMC)
8. Work
9. Love Fugitive
10. Kill Me Slow
11. Find (A Way To Your Heart)
Bonus Tracks:
12. Way Back Home (Ballad Version)
13. Légzés

Balajti Péter

2014. 11. 07. 6:20

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Era21 2014. 11. 13. 12:47
Annyira jó lett az új album!
Era21 2014. 11. 13. 12:52
Tegnap hozták ki mert online rendeltem a Media Markt webshopjából, de FOLYAMATOSAN ezt hallgatom, már lassan tudok az összes számnak a szövegét... :D
VENDÉG 2014. 11. 14. 7:37
Szép!
VENDÉG 2014. 11. 17. 10:16
)))

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Király Viktor: 3RDIMENSION (King Music Management) cikk képei
Király Viktor - Király Viktor: 3RDIMENSION (King Music Management)