Bár a sminkesek, fotóspecialisták, plasztikai sebészek és személyi edzők révén elért álommegjelenéssel is felhívhatja magára a figyelmet egy-egy mikrofont ragadó üdvöske, hiszen a könnyűzenében az énekhang sajnos egyre inkább leértékelődött, Aretha Franklin új albumán nem akárhogy bizonyítja, mi hiányzik a mai sztárokból. Az időtálló tehetség.

A soul királynője különleges feldolgozásokkal teli lemezt tett le az asztalra. Persze, lehet mondani, hogy ilyen dalokkal nem nehéz tarolni. Csakhogy mindegyikben ott a 72 (!) éves díva hangja és sokszínű egyénisége, mely nem ismer határokat.

Pedig a 10 dalos új anyag úgy indul, ahogy azt egy ennyi idős, ám kortalan dívától elvárja az ember.  A korábban Etta James-től ismert, fél évszázados, soulos-blues-os At Lastben ott az elegancia, s az a  szív mélyéről jövő, élettapasztalattal és rutinnal átitatott énekhang, amitől jólesően megborzong a hallgató, hogy aztán leessen az álla! Adele telitalálatos nótája, a Rolling In The Deep olyan energiákat felszabadítva született újjá, s vált még teljesebbé az Ain't No Mountain High Enough révén, hogy az ember önkéntelenül is bólogatni kezd, ha nem pattan egyből táncra a hallatán! A parti DJ-k ráadásul nemcsak e mestermű kapcsán dörzsölhetik a tenyerüket. Hasonlóan dögös lett a középtempóval indító I Will Survive, mely aztán magasabb ütemszámra kapcsol, s megidézi Beyoncé Knowles sikercsapata, a Destiny's Child női tekintélyt parancsoló Survivorét. S a sor itt még nem ér véget: Chaka Khan emblematikus diszkója, melyet Aretha keresztlánya, Whitney Houston is sikerre vitt, a soul királynőjének talán legismertebb opusával, az R.E.S.P.E.C.T.-vel keveredik a közel ötperces tuti befutóban. Sőt, ha nem is ennyire erős, mint a fenti három példa, de azért a klubnóták sorába illik az eredetileg a Diana Ross-féle The Supremes jegyezte You Keep Me Hangin' On felfrissítése is, hiszen az énekesnő mellett olyan masszív dobgépet kapott az új verzió, amitől abszolút ezredforduló-közelivé vált a végeredmény.

Míg a nyitódal eleganciájához mérhető a hatvanas évek blues-nótája, az ezúttal szvinges-soulos köntösbe bújtatott Teach Me Tonight, s Barbra Streisand talán legismertebb dala és szerzeménye, az Aretha szájából hallva egészen újszerűnek ható People, addig a titkos favoritok sorát a hiphop tempós Midnight Train To Georgia és a reggae-s No One alkotják – előbbi Gladys Knight, utóbbi Alicia Keys diszkográfiájából való.

Ugyanakkor a minden jó, ha a vége jó mondásnak ellentmond a zárótétel: Sinead O'Connor legismertebb dalának, a Prince írta Nothing Compares 2 U-nak dzsesszes megoldása inkább érdekes, semmint átütő. Már csak azért sem, mert egészen felismerhetetlenre sikerült.

Olyan, mintha nem is egy feldolgozás lemezre, de mindjárt egy trilógiára készült volna Aretha Franklin. Legalábbis háromféle, jól elkülöníthető zenei koncepció jelenik meg a korongon. S talán szerencsésebb lett volna végigvinni a három albumos elképzelést. Külön anyag a klubslágereknek, egy másik az elegáns daraboknak, valamint egy harmadik a stíluskísérleteknek. Az ezekből kikevert elegyet ugyanis képtelenség egységessé, határozott ívűvé varázsolni. Talán, ha három blokkra osztották volna a hanganyagot... Ezért sem csillagos, csak kétszer aláhúzott ötös az osztályzat.

Tracklista:
1. At Last
2. Rolling In The Deep/Ain't No Mountain High Enough
3. Midnight Train To Georgia
4. I Will Survive/Survivor
5. People
6. No One
7. I'm Every Woman/RESPECT
8. Teach Me Tonight
9. You Keep Me Hangin' On
10. Nothing Compares 2 U

Balajti Péter

2014. 11. 28. 20:10