A PRIMEsth a divatból kihaló seattle grunge-t célozta meg zenéjében, persze korántsem olyan intenzitással, mint ahogy azt annak idején a Nirvana, Soundgarden, vagy akár a Foo Fighters tette. Inkább a mai trendeknek megfelelő, lötyögős stílusban muzsikálnak, és nem is lehetnének képesek másra, hiszen a srácok Svédországból jöttek, ami hát igen messze van a gyökerektől. A stílusok keveredése folytán a U2, és a R.A.T.M. is eszembe jutott, de csak igen halványan. A lemez egy év késéssel érkezett meg Európába, de gondolom senki nem pusztult bele a nagy várakozásba. A hangzás lapos, rockosnak igazán nem mondható. A dob gyengén, erőtlenül kalimpál a háttérben. A végtelenségig leegyszerűsített gitár(ok) van(nak) előtérbe hozva. A helyenként erőlködő, erőltetett ének inkább csak selymesen, monoton kíséri a számokat. Az albumom mégis sztárhangmérnökök működtek közre. Az I Don't Envy You, Andy Wallace nevéhez fűződik. Kissé furcsa hogy ilyen produkciókba is beleteszi kezét a mester. Úgy gondolom ez a lemez, és a csapat sikere inkább produceri munka eredménye, mint a zenei teljesítményé. Sajnálatos, hogy egy rock lemeznek ilyennek kell lennie ahhoz, hogy a rádiók játszhassák. Kíváncsi vagyok hogyan lépnek tovább a srácok, mert több ilyen lemezzel három-négy év múlva süllyesztőben a helyük. Ez a lemez se nem üt, se nem dögös. Bocs minden rajongónak!

Gab

2002. 07. 09.