Már az első tétel is meghökkenti az embert: Britney egészen magas hangon indít, s mintha csak angyalok kórusa kísérné az emelkedett hangvételű, ám az elektronikai tánczenék effektjeit sem nélkülöző Invitationben. Szinte látjuk magunk előtt az esetleges következő turné nyitányát vakító fehér fényekkel, magasból alászálló hősnővel, miközben az Invitation szól.

Ám még mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le, a Do You Wanna Come Over máris helyrerántja az embert: kemény ütemek, gitártépés, szárnyaló átvezetés, majd tomboló, dallammal takarékoskodó refrén, igen, ez Britney egyik jól ismert oldala – egyetlen dal erejéig. Mert aztán újra lapozunk: a klippel és G-Eazy szövegelésével megtámogatott középtempós, rafinált ének-gyorsításokkal színesített Make Me... sok szempontból szokatlan kiemelés, pláne, albumfelvezetéshez, hiszen se nem egy zenei energiabomba, se nem egy extrém megoldásokkal tarkított figyelemfelkeltő darab, de talán pont az ezektől való eltérésében rejlik a meglepetés ereje.

Apropó meglepetés: a hatvanas éveket idézi a Private Show doo-wop-os kísérete, más kérdés, hogy a műfajhoz dögös és határozott helyett nyávogós Britney hangja, ami nem éppen jó pont. Az is elég durva, hogy a dal címe egyúttal az énekesnő új parfümjének a neve is, melynek reklámjában természetesen az adott felvétel is felcsendül...

A Man On The Moon dallama már a nyolcvanas éveket idézi – a hangszerelésébe viszont vegyült némi ezredforduló utáni effektezés is – könnyed dallama legalább olyan szokatlan az énekesnő repertoárjától, mint az Invitation, mégis tökéletesen passzol a hangszínéhez, ráadásul ez a felvétel az album csúcspontja. Bár nem jegyzi sem szerzőként, sem producerként, mégis úgy szól a Just Luv Me című középtempós kis slágergyanú, mintha Kygo kezei közül került volna ki. A tapsolós doo-wop-os Clumsy a Black Betty című tradicionális nóta hangulatát hozza, jókora adag elektronikával nyakon öntve – nem rossz darab, ám érezhetően nincs teljesen kidolgozva.

A Slumber Party egy újabb középtempós, ám ezúttal reggae-be hajló, fülbemászós szerzemény, a megfelelő helyeken finoman széteffektezve. Az ütemen az „utcazenész-gitárral” felvezetett Just Like Me sem akar változtatni, s a Toxic hangulatát idéző Love Me Down szintén kerüli a merész figyelemfelkeltő-tomboló megoldásokat. Britney végérvényesen szakított a vad és provokatív vonallal?

Na jó, a Hard To Forget Ya azért próbál erre rácáfolni, de ésszel, ügyelve arra, hogy ne lépjen túl egy bizonyos határt. S a dal címével ellentétben bizony ez a tétel elég feledhető. Nem úgy a What You Need című lemezzáró, melyben blues-rock és elektronika talál egymásra, s amely pompás triót alkot a Clumsy-val és a Private Show-val, különös ellentétet mutatva a nyitótétel sugallta zenei világgal szemben.

Minden szempontból meglepetés az új Britney Spears-album a szó legpozitívabb értelmében. Az énekesnő olyan új oldalairól mutatkozik be, melyeket eddig ügyesen titkolt, ám cseppet sem baj, hogy ezek most felszínre kerültek. Azok, akik a meghökkentő kísérletei, illetve a tombolós klubnótái miatt kedvelik, csalódhatnak a lassan harmincas évei közepén járó előadó talán legvisszafogottabb anyagában, pedig abszolút vállalható az. Sőt. Öt alá.

Tracklista:
1. Invitation
2. Do You Wanna Come Over?
3. Make Me... (feat. G-Eazy)
4. Private Show
5. Man On The Moon
6. Just Luv Me
7. Clumsy
8. Slumber Party
9. Just Like Me
10. Love Me Down
11. Hard To Forget Ya
12. What You Need

Balajti Péter

2016. 09. 30. 19:44