Lemezajánlók
Meszecsinka: Állj bele a mélybe – Stand into the Deep (NarRator Records)
Ha beírjuk az internet keresőjébe a Meszecsinka új, negyedik stúdiólemeze címét (Állj bele a mélybe – Stand into the Deep), rengeteg találatot jelez a rendszer. Talán egyetlen idei hazai albumról sem számolt be ennyi forrás. Igaz, a cikkek legalább kétharmada idegen nyelvű, mivel a népzenei együttes külföldön is ismert, sőt jóval többet koncertezik a nagyvilágban, mint idehaza.
A Meszecsinkát (a név egy bolgár népdalból származik, magyarul Holdacska) 2009-ben alapította Oláh Annamária énekes és Biljarszki Emil gitáros-billentyűs. Jelenleg Krolikowski Dávid ütőhangszeres és Somogyi Ferenc basszusgitáros zenél az alapítókkal.
Új korongjukon egy kivételével Oláh Annamária és a zenekar szerzeményei szerepelnek. Annamária őserővel áradó éneke foglalja egységbe a meglehetősen eklektikus zenét: hallható a lemezen inuit torokének, szibériai népekre jellemző hangképzés, sámán muzsika, ősi rítusokra emlékeztető trance-hangulat, altató és szerelmes melódia is. A szövegek javarészt félelmeinket, az elmúlással való szembenézést és a veszteségek feldolgozását járják körül. Az albumot indító Szempár a Meszecsinka eddigi tíz évét felölelő dal. („Mikor a szemük találkozott, akkor minden megváltozott.”) A Pillantok halálomra címűt Lhasa de Sela énekesnő (1972–2010) az elmúlásról kifejtett gondolatai ihletették. Szerinte a halál olyan lehet, mint a születés, utána valami más kezdődik. („A tér újra szűkül, újra megszül, kibújok, meglátom, hogy más lesz világom.”) A Nem hagyom a félelmeinkről szól, azt sugallja, ez az érzés erővé alakítható, ha nem hagyjuk, hogy bekebelezzen a szorongás. („El kell kergetni, erőmet visszavenni!”) A Többé nem című felvétel a halállal járó fájdalmat feszegeti. Ezt a korong legszebb dala, az Altató követi. („Alszik minden, alszik a semmi.”) A kevés szövegből építkező Egyedül újra visszarepít a félelmek közé, egy erőt adó mantra. („Mikor kislány voltam, úgy féltem egyedül, de már nagylány vagyok, nem félek egyedül.”) A Visszaadom a fájdalmat állítja középpontba, amelyről azt hisszük, hogy csak minket kínoz, de sokan küzdenek hasonló vagy még nagyobb nehézségekkel. („Sokan vagyunk, összekötnek minket szálak.”) A küzdés, a vívódás, a gyógyulni vágyás és a gyógyítás hangjai jelennek meg benne. A Lebegés című zeneszám azt az állapotot idézi meg, amikor nem tudjuk, merre tovább. („Nem tudom, nem tudom, kezemben van a sorsom. Mennék is, maradnék is…”) A három részből álló, mesélős, magyar és angol nyelvű Nature Boy (Három álom) Eden Ahbez (1908–1995) szerzeményének az átirata – kirakatba helyezi az álmainkat, amelyek utat is mutathatnak. A lemez a szöveg nélküli, énekhangokból álló Hangok a mélyből című dallal zárul.
A Meszecsinka zenéjét – különösen az új stúdióalbumának lényegét – csak akkor értjük meg, ha közös hullámhosszra kerülünk a zenészekkel, ha velük szállunk. De lehet, még akkor sem tárul fel előttünk minden titok. Olyan komoly zenei világ ez, amelyet az együttes már-már tökélyre fejlesztett. (Új Szó)
2019. 11. 02. 11:28
További Meszecsinka cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..