Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Lóci játszik: Rózsa utca (Gold Record Music Kft.)

Lóci játszik - Lóci játszik: Rózsa utca (Gold Record Music Kft.)

A Csorba Lóci vezette Lóci játszik második, Krokodil című stúdióalbuma megjelenéséről rengeteg portál hírt adott: a lemez szokatlan időpontban, letölthető változatban 2017 első percében lett elérhető. A harmadik, a Rózsa utca kiadása viszont – amely a karácsonyi zenepiacon került forgalomba – nem kapott különösebb hírverést, egyelőre az albumeladási lista negyvenes mezőnyében sem bukkant fel.

Ebből azonban – a nagylemezek jelentőségének folyamatos csökkenése miatt – nem következik az, hogy az együttes ne lenne sikeres.

A Lóci játszik az elmúlt évek egyik legígéretesebb hazai zenekara, nem csoda hát, hogy nagyok, sőt talán túlzottak is az elvárások vele szemben. Szerintem Csorba Lócinál jobban manapság senki sem tudja, hogyan kell intelligensen jópofa magyar dalszöveget írni. Egyszerűen, érthetően fogalmaz, mondanivalóját a fiatalok a magukénak érezhetik, s úgy poénos, hogy közben komoly is.

Csorba Lóci egyszemélyes, gitáros produkciójából először duó lett Szeder-Szabó Krisztinával, majd a zenész együttest verbuvált maga köré, immár Szeder nélkül, ő egy ideig vendégénekesként tűnt fel a zenekarban. A Lóci játszik első, 2015-ös Hadd legyek arról híres… című albuma szinte teljes egészében a frontember munkája, az előző évek termésének a legjava. A második, a Krokodil szövegét is Lóci írta, a zenét már közösen komponálták. Hangosabb, rockosabb, mint az első.

A harmadik stúdiólemezről jó néhány szerzeményt még az album megjelenése előtt megismertünk. „Rózsa utca lett a lemez címe, mert ott van a próbatermünk. Ez a lemez nem az a fajta, ami könnyedén, egy szál gitárral kigördült, hanem egy rendesen megdolgozott, meghangszerelt, próbateremben és a stúdióban sokat formált dalok összessége. Amikor először végighallgattam, kicsit megijedtem, hogy talán túl sokfélére sikerült. Aztán rájöttem, hogy az eddigi albumainkon is elég nagy volt a stíluskavalkád, szóval, ha úgy vesszük, a Rózsa utca teljesen lócis lett, csak most elmentünk a végletekig. Itt elfér egymás mellett a viccelődős Tankcsapda-idézet és az Emil.RuleZ! előtti fejhajtás is” – mondta Csorba Lóci. Akárcsak az előző lemezeken – az elsőn Szeder, a másodikon Szeder és Lábas Viki –, ezen is szerepel vendégénekesnő, nem kis meglepetésre Törőcsik Franciska színésznő, A plakát című zeneszámban. További olyan erős felvételek hallhatók rajta, mint az egyik reklámfilmből is ismerős Minden úgy jó, ahogy van vagy a Szomszédok-áthallású Panelparadicsom – az utóbbi videóklipje egy társasház mindennapjaiba enged betekintést, ismert szereplők is láthatók benne. Az életigenlő, humoros, ironikus szerzemények valóban széles zenei skálán mozognak, erőteljes gitárszólamok, fúvós hangszerek viszik a prímet. Lóci kedvenc témája, a párkapcsolat ezúttal is előjön. Sajnos néhány szövegben vannak erőltetett sorok, a túlzott lazaságra törekvés megbosszulja magát.

A Rózsa utca leginkább hangzásban veri az előző két albumot, ez három hangmérnök, producer: Vastag Gábor (Aranyakkord), Bodnár Péter és Závodi Marci munkáját dicséri. (Új Szó)

Puha József

2020. 02. 22. 14:16

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Lóci játszik: Rózsa utca (Gold Record Music Kft.) cikk képei
Lóci játszik - Lóci játszik: Rózsa utca (Gold Record Music Kft.)