Lemezajánlók
Ruby Harlem: Legyen úgy ahogy nem volt még (Tom-Tom Records)
![Ruby Harlem - Ruby Harlem: Legyen úgy ahogy nem volt még (Tom-Tom Records) Ruby Harlem - Ruby Harlem: Legyen úgy ahogy nem volt még (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23591_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Folyik A Dal 2020, ideje hát, hogy írjunk a dalverseny tavalyi sorozatának egyik üde színfoltja, a Ruby Harlem első, Legyen úgy ahogy nem volt még című nagylemezéről. Az együttes Forró című slágerének, a válogatóból továbbjutva, az elődöntő jelentette a végállomást.
A Legyen úgy ahogy nem volt még című korong alaposan kilóg vagy inkább kitűnik a mai hazai kínálatból, úgy ahogy a zenekar kilógott vagy inkább kitűnt a tévéműsor mezőnyéből. Nehéz eldönteni, melyik a helyénvalóbb kifejezés. Kilóg, mert olyan stílusokat, stílusjegyeket kíván megszerettetni velünk, amelyek esetenként idegenek a magyar fülnek. Kitűnik, mert a végeredmény minden tekintetben világszínvonalú.
A szakma gyorsan reagált a 2017 márciusában alakult együttes felbukkanására. Egyrészt, ahogy írtuk, beválogatták a tavalyi A Dal harmincas mezőnyébe, másrészt ugyancsak tavaly, áprilisban Fonogram díjat kapott Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában a Forró, az Aludj… aludj, a Legyen úgy ahogy nem volt még és a Megbocsájtanék című dalainak köszönhetően.
A nagylemez szövegvilágát leginkább az FMaN rapperrel készült Szíved is benne van című szerzemény refrénje foglalja keretbe. „Olyan nincs, hogy úgysem sikerül, ha a szíved, a szíved is benne van. Minden óra, nap és hónap semmiség, ha a szíved is benne van” – hallható a zeneszámban. Iván Szandra együttesvezető, énekes, billentyűs a szövegeivel nem akar világot megváltani, célja a szórakoztatás, a jókedvre derítés, s ez sikerül is neki, a dalokból sugárzik a pozitív életérzés. A Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, valamint a világ számos országát bejárva énekelt és végzett újabb tanulmányokat. Elképzeléseit nyolc énekes- és zenésztársával valósította meg.
A Ruby Harlem nem követi a hazai zenei trendeket. Újat szeretne alkotni, olyat, ami mifelénk még nem volt. Igyekszik felvenni a versenyt a nemzetközi színvonallal, az amerikai hangzással, ami a tagok szerint irányadó. Nem véletlen, hogy a korongot részben Los Angelesben keverték. Energikus zenéjükkel jókedvet, nyugalmat, szeretetet akarnak vinni a hallgató életébe. Az afroamerikai alapokon nyugvó albumot nehéz behatárolni, a soul, az r&b, a funk, a hiphop és a gospel stílusjegyeinek kiváló egyvelege. A húzós ritmusszekció és a fúvósok dögös hangzásvilága remek alapot ad a vokálközpontú éneknek. A ritmusszekciót Végh Benedek gitáros, Siklai István basszusgitáros és Oláh Gábor dobos, a fúvósszekciót Varga Nóri pozanista és Bille Gergő trombitás, szárnykürtös alkotja. A két vokalista Hildebrand Dorothea és Eőry Ati. Iván Szandrának a zeneszerzésben a Punnany Massifból is ismert Heilig Tomi segít, aki a fő hangzásért is felel, ő a nagylemez producere.
A Legyen úgy ahogy nem volt még című CD magyar szövegekkel megszólaló, amerikai hangzású szerzemények – szám szerint tíz – gyűjteménye. Szokni kell, de aki többször is meghallgatja, azt nagy valószínűséggel rabul ejti. (Új Szó)
2020. 02. 24. 12:37
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..