A negyvenöt éves Snétberger Ferenc egy salgótarjáni zenészcsalád legkisebb fiaként már korán elhatározta, hogy híres gitárművész lesz. Tizenhárom évesen kezdett el klasszikus zenét tanulni, majd 1977-1981 között elvégezte a jazz tanszakot. Ebben az időben már különböző együttesek tagjaként számos európai fesztiválon lépett fel, készített televíziós és rádióműsorokat. Az 1987-ben Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal alakított Trio Stendhalban országosan ismertté vált, turnéik során bejárták a kontinenst. A művész 1988-ban családjával Berlinben telepedett le, ezután lett a neves ENJA lemezkiadó tagja, melynek gondozásában idén tavasszal jelent meg hatodik albuma.
A Balance koncertalbum, sajátos hangulata van tehát minden rajta hallható, korábbi lemezeken már megjelent számnak is. Hiszen a zenész számára minden előadás rögtönzés, más a muzsika fogadtatása, a közönség reakciója Berlinben, Palermoban vagy éppen Budapesten. Némi elfogultsággal talán elmondható, hogy egy cseppnyivel több „vér”, lüktetés érződik Snétberger Magyarországon készült felvételein, mint a Balance berlini hallgatóság előtt eljátszott számainak előadásmódján. Hozzá kell azonban tenni, hogy az albumot a művész nemrég elhunyt édesapja emlékének ajánlja, ehhez a szomorú alkalomhoz illő a cédét nyitó Autumn Leaves című ballada is. A közismert standardet tangós ritmusok követik, majd az „Obsession” jazzes taktusai szólalnak meg. A középső, Song to the East című szám talán a lemezen hallható legjellegzetesebb példája annak a történetmesélős játékstílusnak, ami annyira jellemző szerzőjére. Egymást követik benne a lassú és gyors részek, melyek során hol akkordfűzésben, hol pedig kristálytiszta szólamokban bontakoznak ki a téma variációi. A már címében is beszédes „Gypsy” hagyományőrző melódiája rögtön megérinti a hallgatót, bensőséges dallamait pedig még személyesebbé teszi csöndes, lírai bevezetője. A teljes felvétel zenei anyaga a profi stúdiómunkáról árulkodó gyönyörű gitárhangzás által válik még értékesebbé és élvezetesebbé.
A lemez különlegessége a rajta utolsóként, mintegy ráadásként szereplő szám, J. S. Bach Kunst der Fuge (Contrapunctus I) című szerzeményének adaptációja, mely nemcsak tisztelgés a gyermekkor óta szeretett mester előtt, hanem egyfajta kísérlet és ízelítő is. Snétberger Ferenc ugyanis évek óta tervezi saját Bach-gitárátiratainak megjelentetését, ám ezt körültekintő gondosság előzi meg, melynek részeként a muzsikus önmagával és a közönséggel szembeni tesztje gyanánt hallgathatjuk a korongot záró felvételt.

(Hajdú-Bihari Napló, 2002. augusztus 14.)

Laczkó Krisztián

2002. 08. 24.