A lemezről az alkotó így vall: „A Well To The Bone-on megszólaló zene stílusát leginkább a modern blues vagy a blues és twist kategóriájába sorolhatnám. Ez az én kis kalandozásom a blues életérzésében. Jimi Hendrix, Jimmy Page, Jeff Beck és még sokak nyomdokában ott kezdem, ahol ok befejezték, csak egy kicsit több harmóniai változatosságot, izgalmat viszek a muzsikába. Mivel a jazz végigkísérte a karrieremet, ezúttal is hatással volt rám a dalok szerzése közben.”
Az 1954-ben született Scott Henderson egy olyan érában nevelkedett, melyben a blues-rock virágkorát élte. Ifjú éveit Észak-Floridában töltötte, ahol kezdőként klubokban lépett fel a legkülönfélébb zenekarokkal, és Led Zeppelin-től kezdve James Brown-ig mindenféle zenét játszott. Jimmy Page, Jeff Beck, Jimi Hendrix, Ritchie Blackmore valamint Albert King és Buddy Guy nagy hatással voltak rá ezekben az években. Noha Hendersont a világ blues-rock játékosként ismerte meg, egyéni stílusának kialakulásában a jazz óriási szerepet játszott.
Miután Floridában befejezte tanulmányait, Los Angelesbe költözött, ahol Chick Corea, a hegedűs Jean-Luc Ponty, a basszista Jeff Berlin és a Weather Report atyja, Joe Zawinul partnereként készített lemezeket. Henderson később Gary Willis bőgőssel 1984-ben Tribal Tech néven megalakította saját formációját. Az együttesnek ez idáig kilenc lemeze jelent meg, és az évek során a virtuóz gitárjátékosként és komponistaként híressé vált művészt a kritika is elismerte: 1991-ben a Guitar World neki ítélte az év legjobb jazz gitárosának járó címet.
Első szólóalbuma „Dog Party” néven jelent meg, és a Guitar Player ítészeitől azonnal elnyerte az „1994 Legjobb Blues Albuma” kitüntetést. Következő, 1997-es „Tore Down House” című szólólemeze, melyen a legendás Thelma Houston énekel, szintén learatta a kritika osztatlan tetszését. A „Well To The Bone” Scott Henderson harmadik, és egyben legkidolgozottabb szólófelvétele, melyen a Tribal Tech dobosa, Kirk Covington diktálja az ütemet, a basszusgitárt pedig John Humphrey pengeti.
A lemezt a „Lady P” című szerzemény nyitja, melyben Wade Durham éneke már az indításban előrejelzi azt az alapvető hangvételt, ami a vokál alkalmazása által a korábbi Tribal Tech albumokhoz képest egészen új dimenzióba helyezi a felvételt.
A következő, „Hillbilly in the Band” című szám –bizton állítom, nem a neve miatt– számomra a Benny Hill showk jól ismert zenéjének „továbbgondolása”, a kezdete mindenesetre első pillanatra azt juttatta eszembe. A folytatást persze egy kis blues itatja át, majd a szerző sajátkezű, remek bendzsó-játéka teremti meg az igen mókás alaphangulatot. A „humoreszk” aztán egy meglehetősen kemény dob-torzított gitár párharc után könnyed lezárásban végződik.
A „Devil Boy”-ban ismét a blues lüktetésére hallunk gitárszólót, a hangzás Wade Durham hangja által válik mégjobban hitelessé. Itt is egymást követik a kemény, rockos és a lassúbb átmenetek, mindez változatosságot kölcsönöz a zenének.
A folytatásban a lemezen először tunik fel Thelma Houston hangja a „Lola Fay” soraiban, a visszafogott kezdést ezúttal is hard rock követi, majd a „Well to the Bone”-ban tovább bólogathatunk a „csonterősítő” taktusokra.
Noha a teljes anyagra elmondható, hogy távol esik a tradicionális blues világától, különösen igaz ez az „Ashes”-re, melyben az ütem- és tempóváltások során Henderson igen egyéni, itt-ott jazz-el árnyalt stílusa bontakozik ki. Mellesleg ez a szám is a művész kiváló kompozíciós kézségét dícséri, akárcsak a következő „Sultan’s Boogie”, melyben az alkalmazott effektek által elért, néhol szférikus hatás ügyesen erősítik a szólók.
Hogy a VÁLTOZATOSSÁG valóban VALÓDI legyen, a cédén egy kis funky is megszólal a „Dat's Da Way It Go”-ban, persze még véletlenül se számítsunk valami hagyományos kis gitársikálásra. A szerzeménybe a humort Durham és Houston incselkedő felelgetése csempészi bele.
A lemezen hallható utolsó szám a „Rituals”, mely elsőként a Tribal Tech 1988-as Nomad című albumán jelent meg. A gúnyosan gyönyörű, akusztikus gitár-szövetre épülő kompozíció közvetlen hangulata megszólítja a hallgatót, ugyanakkor sejtelemes atmoszférát teremt. Találó lezárása a mindvégig érdekes és élvezetes korongnak.

Laczkó Krisztián

2002. 10. 08.