Az idén megjelent „Hungarian Rhapsody” a Trio Midnight kiváló zongoristája, Oláh Kálmán és a magyar származású német szaxofonista, Peter Lehel közös alkotása. A két muzsikus a Budapesti Szimfonikus Kamarazenekar és a Trio Midnight (Egri János-bőgő, Balázs Elemér-dob) közreműködésével készített lemezén a magyar népzenei örökség egy értékes darabkáját itatja át a jazz.
Nehéz erről az albumról tárgyilagos véleményt megfogalmazni, nem is lehet ez célom. Hiszen aki szereti a magyar népzenét, büszke a rá hagyományozott kultúrára és emellett még a jazzt sem veti meg, az csakis szeretheti a „Hungarian Rhapsody”-t. A két, „Ancient Songs” illetve „Contemporary Hungarian Mood” című cédéből álló összeállításnak már legelső darabja, az „Egy Gyenge Kismadár” feldolgozása rögtön megérinti a hallgatót. Talán nem véletlen az indítás megválasztása, hiszen a népdal szinte eszenciája annak a hangulat-, dallam- és szövegvilágnak, ami annyira jellegzetessé teszi a magyarok népzenéjét. A szám nagyzenekari hangszerelése, a vonósok bevezetőben felhangzó szólamai megindítóan szépek, és ez a szívhez szóló melódia Lovász Irén ízes kiejtésű énekével tolmácsolva csak még közvetlenebb. Oláh Kálmán zongorajátéka és Peter Lehel szaxofonozása, finom egyensúlyt tartva a népzenei stílusjegyek és a jazzes elemek között nemzetközileg érthető közegbe foglalják a népi dallamot. A másodikként következő „Joska Csárdás” átiratára szintén ez mondható el. A bevezető kissé latinos, tangós ritmusokat idéz, majd ezt briliáns átmenettel követi maga a hamisítatlan, pergős magyar csárdás, melynek természetesen nélkülözhetetlen eleme a vérbő hegedűszóló (Oláh Vilmos előadásában) és a lábdobogást utánzó ütőhangszeres kíséret (Dés Andrástól).
A táncot aztán szomorkás történet követi (Citrusfa) ismét Lovász Irén énekével, majd a „One for Kodály” állít emléket a nagybecsű mesternek. Az utolsó két szerzemény („Mysterious Travel”, „Tale From the Yellow Rose”) is tradícionális témákat dolgoz fel. Mindegyik kompozíció dícséri a szerzők talentumát, kiváló a nagyzenekari hangszerelés, emellett a hallható szaxofon- és zongoraszólók is tökéletesen illeszkednek a számok atmoszférájába.
A második, „Contemporary Hungarian Mood” című cédén némileg oldódik az alapkoncepciót alkotó hangvétel, itt már az együttes tagjainak közös illetve saját alkotásai is helyet kapnak. A lemezt Oláh Kálmán „Prelude”-je vezeti be, majd Seress Rezső „Gloomy Sunday” című számában először szólal meg Winand Gábor hangja. A vonósnégyes (Roman Oszecsinszky - elsőhegedű, Szigeti Szilvia - másodhegedű, Tóth Balázs - mélyhegedű, Molnár Piroska - cselló) által megszólaltatott „Bartók Sketch”-ben Peter Lehel tiszteleg másik zenei hatalmasságunk előtt, ezt pedig szintén az ő szerzeménye, a játékos, kissé bop-os „Eddie Who” követi. A „J.E. Song -Remember My Father” Egri János kompozíciója, melyet –nem meglepetés– édesapja emlékének ajánl. Ebben a magyar zenei kultúra fontos részét alkotó cigányzene motívumai kapnak hangsúlyt, és természetesen előtérbe kerül a szerző bőgőjátéka is. A folytatásban Balázs Elemér nemrégiben megjelent szólólemezének címadó darabját, az „Around the World”-öt hallhatjuk, Winand scattelésével színezve. Ezt követi a „Transylvania” itt-ott sejtelmes témája, majd a „Deadly Spring” panaszos szoprán szaxofon siráma és bánatos bőgő brummogása. A lemez a „Gloomy Sunday” kvartet-verziójával zárul. Ez a Lehel-Oláh szerzőpáros közös kompozíciója, és természetesen Egri Jánossal és Balázs Elemérrel közösen, négyen adják elő, mintegy összefoglalva, egyszersmint levezetve a duplaalbum tartalmát.
A „Hungarian Rhapsody” hangzóanyaga reprezentatív borítóval, manapság ritkán tapasztalhatóan igényes megjelenéssel párosul. A keménydobozos kiadványon látható művészi fotókat Sioreti Gábor készítette, a színvonalas külső hozzáértő design-tervezés eredménye. Elmondható tehát, hogy a szemet gyönyörködtető küllem is méltó az értékes felvételhez, melyen Peter Lehel, Oláh Kálmán és összes muzsikustársuk a klasszikus zene és az improvizatív jazz stíluselemeit felhasználva mutatják be a gazdag és változatos magyar zenei világ egy apró szeletkéjét.

Laczkó Krisztián

2002. 10. 30.