CD1.
A rock neves előadó megint telitalálatnak predesztinálják a korongot: Deftones, Rage Against The Machine, Marilyn Manson, Linkin Park, Rob Zombie, P.O.D. és még sorolhatnám. A zenekarok egész egyszerűen fenomenálisak így egy albumon, de ez a megállapítás a dalokról már nem mondható el.

A Deftones a „My Own Summer” után egy lassú, unalmas számmal jelentkezett, a Linkin Park „Session” című művében egy darab énekhangot nem hallunk, viszont annál több modern zajt, a Rob Zombie szerzemény szinte egy az egyben megegyezik az előző film betétdalával, a Rage fölött pedig az idő már elszállt. Egyedül Marilyn emelkedik ki a mezőnyből, igaz ő sem ezzel a dallal fog Garmmy díjak ezreit nyerni.

A számok váltakozó gyorsaságúak, erőtől és energiától duzzadnak, a hangszerek remekül megférnek a gépek sokasága mellett, egyszóval igazán modern zenei kavalkád a lemez első fele.

CD2.
A 2. cd-n ellenben a klasszikusabb filmzene vegyül a modern irányzatokkal, így igazán kellemes egyvelegét kaphatjuk a film jelenetei által ihletett daloknak. Egyvalami hiányzik az összképből: maga a film és a jelenetek, így önmagában kicsit értelmezhetetlen a zene, de fantáziánkra van bízva a képi megjelenítés mibenléte.

A korongokon extra szolgáltatás gyanánt találunk bemutatókat, és az „Enter The Matrix” pc-s játék alkotásába is betekinthetünk.

Simon Péter

2003. 05. 17.