Lemezajánlók
Fear Factory: Archetype (Liquid8 Records)

Néhány éve még a Fear Factory megsemmisüléséről lehetett hallani, de aki pár évig nem figyelte a zenekar körüli eseményeket, annak ez fel sem tűnhetett, hiszen újra együtt a banda, és megérkezett az új lemez is, ezúttal egy alig ismert, független, kis kiadónál.
Annyi változott, hogy nincs Dino Cazares, a komoly térfogatú gitáros, aki miatt egykoron felbomlott a banda állítólag, de még így is bőven van kinek képviselni a súlyt a zenekarban. A gépies Fear Factory hangzás már messziről felismerhető, és túlzottan kiszámítható is, de a dalok azok továbbra is ütősek. A címadó Archetype például hosszú idők óta az egyik legjobb FF szám, fogós refrénnel, igazi populáris, slágeres lendülettel. A téma továbbra is a cyber jövő, robot társadalom, csoportos klónozások. Az extrém-durva tempójú dalok mellett vannak lírikus, lassabb számok is. Burton C. Bell-nek kifejezetten jól állnak a dallamok, és az idők során talán megtanult énekelni is, amit jól kombinál össze hörgéseivel. A kötelező záró belassulás, ami minden lemezen minimum 7 perces, ezúttal is megtalálható, de extraként találunk még egy Nirvana feldolgozást is, a School-t. Jó ötlet volt ezt a klasszikust kicsit leporolni. Aki nem ismeri az eredetit, az könnyedén elkönyvelhetné akár egy korrekt Fear Factory dalnak is.
Összességében ez egy jól összerakott, a Félelem Gyárosoktól elvárható lemez. Említést érdemel még a borító, ami ezúttal is egyszerűen, de jól sikerült. A zenekar mindig is professzionális volt a körítéseket illetően. Profi honlap, videoklipek, dvd-k, az albumokhoz kapcsolódó számítógépes játékok, amelyek mindig komoly hangsúlyt kaptak a lemezek mellett. A Fear Factory újjászületett, ami igencsak jó döntés volt részükről. Várjuk a folytatást!
2004. 06. 03.
További Fear Factory cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..

Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..

Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..
Koncert & party beszámolók

Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..

Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..

Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk

Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..

Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..

„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..