Scott Weiland szövegíróként és énekesként lépett a képbe, azonban a Velvet Revolver zeneileg is közelebb áll Weiland egykori bandájához. Ugyan a nyitó Sucker Train Blues egy igazi feelinges Rock and Roll telitalálat, azt is hihetné az ember, hogy maga Axl Rose fog megszólalni, de nem. Ezután néhány mélyebb szám következik, igazi STP szellemben, de ez az enyhe borultság nem megy a dalok rovására. Slash szólói félelmetesen jellegzetesek, többször is felcsendülnek klasszikus futamai, amiket jó újra hallani! A lírai dalok is igazán szépek és jók, de ez minden számról külön-külön is elmondható. Mind 1-1 sláger, fogós refrénekkel.
Andy Wallace rock/metal specialista végezte a lemez keverését, amelybe igencsak nehéz lenne belekötni. Ez a lemez a 1980-as, 90-es évek modern-rock zenéjét idézi, mai felfogásban. Közhely, de valóban szükség volt egy ilyen lemezre! Az eladási sikerek is pontosan ezt tükrözik! Lehet hogy némi elfogultság érződik a szavaimban, de ekkora zenészek hallatán ez talán megbocsátható.
Scott fazonja erősen Johnny Rotten (Sex Pistols) feelinget áraszt, a sok elvonó után csont és bőr szegény. Reméljük mostmár inkább a zenére koncentrál majd. Duff és Slash viszont mondhatni régi formájukat hozzák.

A borító, a körítés is jól eltalált, igényes. A belül szétnyitható szövegkönyv, és a tok köré, pluszként ráhúzható inverz színű papírtok, már csak hab a tortán. Érdekes módon, mostanában nem ez az első lemez, amely teljes egészében megjelent "vágott" verzióban is, azaz durva szövegektől mentesítve. Magyarországon mindenesetre az erős nyelvezetű verzió kapható, szerencsére. Nem tartom jó ötletnek, az alapvetően lázadó zenéket ilyen fajta korlátozás alá vetni.

Biztosan sokan vannak, akik egy új, klasszikus felállású Guns vagy STP albumot is szívesen hallgatnának, de ha már így állt össze ez a speciális formáció, akkor ennek is örülnünk kell, amit könnyedén meg is teszünk.

Gab

2004. 06. 29.