Amire Alpár Balázs vállalkozott, az egy olyan híd emelése az intuitív zenélés és a kamarazene széles szakadéka között, amely ugyan végtelen kombinációs lehetőséget tartalmaz, nem elég körültekintő építkezés esetén, vagy épp a túl színes sokaság alatt az építmény könnyen összeomolhat.

A Fugato Orchestra eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kezdetben ifizenekarként napvilágot látott szekció mostanra levetkőzte gyermeki énjét, részben elszakadt az biztos burkot jelentő Városmajori Gimnáziumtól, ahol fogant, és lázadó tinédzserkorát élve kiszabadult a nagyvilágba – ennek a kitartó fejlődésnek az eredménye a most kiadott lemez, mely az Alpár Balázs szerezte legszebb számokat tartalmazza. Olyan varázslatos, mesebeli rajzfilm-világba kalauzol el, amelyben a főszerep a hangszereké.

A Neander-Variációk c. albumon a jól eltalált és (valljuk be) kevésbé eltalált fúgatémák egyaránt és improvizáció-menetek koncepciózus rendbe sorakoznak, levezethető hangulati ívet adnak minden számnak. Néhol elkapkodott és éretlen alkotás, mely ráncai ellenére minőségi, értékes zenét foglal magában.

Az egyedi hangzás és éretlenség szülte gyümölcsfa páratlan zenei termése könnyű- és komolyzene motívumait egyaránt felvonultató számokban érett össze, mint a helyenként botladozó Neander-trilógia, az etnikus Haikuk, vagy a nemes hangvételű Etnoid. Összegezve: az album a benne rejlő lehetőségeket, felderítetlen zenei utak formagazdagsát figyelembe véve nincs eléggé kibontva (ez betudható a szerző és a zenészek fiatal korának), azonban zenei ízével pihentető és felüdítő a magyar zenei palettán.

Ferenczi Attila

2005. 01. 24.