A négy srác (Anthony Kiedis, Michael "Flea," Balzary, Hillel Slovak és Jack Irons) zenéjében a helyi punk a "The Germs", a "Black Flag", a "Fear", és a funk a "Parliament-Funkadelic" és a "Sly & the Family Stone" egyként köszön vissza. A fejek némi hezitálás után nevet is választ maguknak. Red Hot Chili Peppers. Ki hitte volna, a zenekar idén ünnepli negyedszázados fennállását.

Azóta persze történt egy-két poptörténelemi esemény. Slovak '88-as drog-addikciója, a gitárzseni John Frusciante és Chad Smith érkezése, többszöri útkeresés, közben megszületik rocktörténet egyik monolitja (Blood Sugar Sex Magic) és még csak 1991-et írunk. Frusciante majdnem feladja, a belső démonok kifeszítik. Helyét a Jane's Addiction gitárosa Dave Navarro veszi át egy időre. A Chili nem az igazi. A nagy visszatérésre egészen 1999-ig kell várni. „Californication.” A világ a lábaik előtt hever. Scar Tissue, Californication, Around The World. Funk, sex, líra, dög, rock ’n’ roll. Erre nincs tovább. A 2002-es „By The Way”-n már egy letisztult, erőlködéstől mentes érett rock zenekarral találkozhatunk. Hippizés, elszállás de feeling marad.

A kötelezően Rick Rubin produceri irányítása mellett rögzített 2006 májusában megjelent „Stadium Arcadium”-on is az előző albumról ismert hangzások köszönnek vissza. A lemez borítóját böngészve az egykori Stones albumokon is vendégeskedő Billy Preston mellett a Mars Voltaból ismert Omar Rodriguez-Lopez nevével is összefuthatunk. Nem akartak kimaradni…

A rock ’n’ roll műfaja csak kivételes esetekben, szerencsés csillagállásoknál kedvezett a dupla albumoknak. Valljuk be, néhány igazán erős próbálkozáson kívül (Who: Tommy, Guns & Roses: Use Your Illusion I.-II., Genesis: The Lamb Lies Down On Broadway, Pink Floyd: The Wall) nem érezzük hiányát két órás zenei teljesítmények végighallgatásának. A „Stadium Arcadium”-on azonban annyi a meggyőző, minőségi munka, ha remekművet nem is kiáltunk, érezzük, az év egyik fontos albuma forog játszónkban. A korongot tematikusan két részre (Jupiter – Mars) tagolták. Mindkét fejezetben 14 – 14 tracket találunk.

A lemezt beharangozó Dani California klipje a zsenialitás határát súrolja. A Chili a beatleses, stonesos 60-évektől kezdve, a glam korszakon át, a Ziggy korabeli Bowie-ig mindent megidéz. Itt a The Cure, a Pistols, az electro-pop és végül a nagy kortárs, az elveszett fiú, aki után szinte semmi nem történt a rockban, a grunge teremtője és elpusztítója Kurt Cobian. Félelmetes! Tessék megnézni!

Az új albumon a funk maradt, a pszichedelia és a hippizés erősödött. Flea néhol egészen eltűnik (Stadium Arcadium), máshol (C’mon Girl) mániákusan egy témát ismételget, megint máshol (Hump The Bump) az eszement funk mellett, még a trombita szólamot is bevállalta. Kiedis ismerős énektémáit több helyen vicces hangulatfestő vokál erősíti (Animal Bar). Zajos rock (Torture Me), harmóniummal erősített ballada (Wet Sand), diszkó-basszusos pop-funk (21th Century), Hendrix modorában elővezetett hard-rock (Readymade) váltja egymást. A „Tell Me Baby”-ben és a „Storm In A Teacup”-ban a régről imádott rapbetétek is visszaköszönnek. Így csak Anthony pörgeti az „R” betűket. A lemez a vége felé is tartogat meglepetéseket a power-pops „So Much I”, a reagge témára épülő „Turn It Again” vagy épp a záró elszállós Death Of Martian mindegyike eszményi RHCP „sláger”.

Radics Gábor

2006. 05. 18.