Woven Hand, szakrális rock ’n’ roll, ha tetszik. A vallásos áhítat, a bluegrass, a folk, a goth-rock és az altcountry meghatározhatatlan elegye. A zenekar, három briliáns sorlemez (Woven Hand, 2002, Blush Music 2003, Consider The Birds 2004) és egy belga balett produkcióhoz komponált kísérőzenét tartalmazó (Blush) album után idén tavasszal elkészítette története eddigi legjobb albumát. A „Mosaic” ne féljünk kijelenteni, mestermű. A denveri Absinthe Stúdióban készülő felvételeket korábban a 16 HP steel gitáros posztján bizonyító Robert Ferbrache gardírozta.

Az album üzenete egyértelmű, a lélek létezik. Szférikus dimenziók, belső utazás, transzcendens élmény. A lemez tizenkét számát Edwards szinte segítség nélkül rögzítette. Mindössze Daniel Macmahon billentyűs, Ordy Garrison dobos és Elin Palmer vonóshangszerelő nevét találjuk a közreműködők között. Tradícionális népi hangszerek, skótduda, akusztikus gitár, bendzsó és egy összetévedhetetlen szakrális hang. Akár Morrison sámánénekét beidéző Swedish Purse-t, akár a mantraszerű, lüktető dobokra építő Winter Shaker-t, , vagy épp az eksztatikus, ambient lebegésű Twig-et vesszük, tisztában vagyunk vele, nem a Földön járunk. A bensőséges, instrumentális tételekkel tagolt lélekutazás néhol egyenesen a középkori kolostorok hangulatát idézi. Epikus nagymű (Deerskin Doll), arab zenei hatás (Slota Prow - Full Armour), steel gitárra – orgonára komponált altcountry (Bible And Bird) és ihletett kobozosének (Whistling Girl) követi egymást. Nincs más dolgod, kulcsold imára kezeid és emelkedj el!

Radics Gábor

2006. 06. 10.