Új arcokat, fiatalokat vett maga köré, szemernyi kétséget sem hagyva a főnök személyét illetően. A lemez olyan mintha új szerelem öltene testet általa: lüktetőbb, forróbb, izgalmasabb, sokkal több élettel telített, mint az előző. A dolgok menetének irányítása azonban mindvégig Malone kezében maradt. Annyira , hogy a lemezre került utolsó számban Irvin Berlin klasszikusában, a „ Be Carefuil, It’ s My Heart”-ban még dalra is fakad. Tény, hogy nem választott nehéz nótát, ám a megoldás minősége őt igazolja: lehet világgá kürtölni, hogy lám, Malone még erre is képes! Amint a fentiekből kiderül, ezúttal nem érzett késztetést arra, hogy az egész albumot a saját szerzeményeivel pakolja tele. Tízből mindössze három az öv.

Annál markánsabban mutatkozik meg gitár-játékában a Wes Montgomery –hatás, amelynek fekete, bopos vonulatának továbbfejlesztése épp’ az ő nevéhez fűződik. Partnereit nem kényeztette el lehetőségek tekintetében, de az első pillanattól kezdve az utolsóig érezhető, hogy közös hullámhosszon vannak. ( A mi Szabó Gáborunk is a „ Montgomery-iskolába” járt. Szabó viszont „ latinul tanult tovább”.) Russel Malone új lemeze mindenkinek ajánlható, aki szereti az érzéki dzsesszmuzsikát, és akit érdekel a műfaj sorsa, fejlődésnek újabb állomása.

Jónap Tamás

2000. 09. 19.