Az emo stílus sokféleképpen értelmezhető. Nagy általánosságban leszögezhetjük, hogy a punkkal átszőtt pop-rockban utazó, a lázadó ifjúságot leginkább foglalkoztató és érintő témákat (viszonzatlan érzelmek, ellenséges társadalom és felnőttek) feszegető együttesekre ragasztják.
Az illinoisi Fall Out Boy 2001-ben alakult meg, a négy zenész előtte különböző metálzenekarokban játszott. Két kevésbé sikeres EP és album után az Island Records szerződtette, és a harmadik, 2005 májusában megjelent From Under The Cork Tree című lemeze hozta meg az áttörést. Ehhez persze elengedhetetlen volt a korábbi nagyrészt punkos hangzásvilág kiszélesítése, rádióbaráttá tétele. A sikerben Patrick Stump énekes-gitáros, Joseph Trohman gitáros és Andrew Hurley dobos mellett oroszlánrésze Pete Wentz basszusgitárosnak van, a tinilányok körében ugyanis ő a nagy kedvenc, a média is úton-útfélen sztárolja.
Az együttes a negyedik albumán a kikövezett úton halad tovább, miközben ismét szélesített a hangzáson: a diszkótól a punkon át az r&b-ig mindent bevetett. A korong társproducere az r&b-berkekben hatalmas népszerűségnek és tiszteletnek örvendő Babyface, valamint Jay-Z is vendégszerepel rajta. Az előfutáraként kiadott This Ain’t A Scene, It’s An Arms Race című dal az amerikai Billboard magazin kislemezlistájának második helyén debütált, az Infinity On High pedig az eladási összesítés csúcsára iratkozott fel.
A Fall Out Boy az új albumán beszól az egyre-másra alakuló emozenekaroknak, mondván, a szekéren nincs több hely, szálljanak fel egy másikra. Azáltal azonban, hogy az együttes a sztárok sorába emelkedett, saját maga csapdájába esett, már nem igazán tud a lázadó ifjúság hiteles szócsöve lenni. (Új Szó)

Puha József

2007. 03. 13.