Már a CD csomagolásával meggyűlt a bajom. Hajdani trafikokban a cigarettát rejtett hasonló pléhdoboz, arra igen alkalmas volt. CD-dobozként ilyen erénye nincs, mert ha a helyén van a CD, komoly és idegőrlő küzdelem árán lehet kivenni, ha nincs, akkor zörög. Megvolt a küzdelem és elkezdtem hallgatni a CD-t. Zúg a tenger, a hajó, a repülő és a mozdony, aztán rémülten halkítom le az erősítőt, annyira hangosan kezdődik az első szám. Majd erősebbre állítom, mert nem hallom a mozdonyrádió üzenetét, és ismét halkra, mert ordít a zene. A harsányság szinte végig jellemző, pedig semmi igazán rockos, vad zene nincs. Ordító kifinomultság van. Túlontúl hangosra vett, 3-4 akkordos, monoton alaptémán egyszerű, néha nyúlós, rosszul tagolt ének. A legtöbb szám nem visz sehova: ahogy elkezdődött, úgy be is fejeződik pár perc múltán. Közben keresem a zenét, de csak szétszórt hangmorzsákat találok. Főleg a számok instrumentális befejezése nagyon elnyújtott, pusztán dallamtöredékek egymásutánjából állnak. Egyedül az Amerika végén van egy jó téma – Gershwintől. Presser több számban is kitartóan keresi a Hammond orgonához illő hangokat, de nem találja, ezért ugyanazt játssza. Pedig valaha kotta nélkül is játszott! A zongorával egy kicsit több szerencséje van. Éneklése semmit se javult. Somlónak van egy hangulatos szaxofon-szólója, de a gyakrabban elővett szájharmonika hangjai a semmibe úsznak. Karácsony kicsikart magának két tisztességes szólót. A többi „zene” olyan, mintha a hangszereket próbálnák a zenészek és képtelenek eldönteni, hogy mit kezdjenek egy-egy témával.

Az Ígéret földje igazán jó, mintha egy Peter Gabriel lemezről volna. Kellemes meglepetés az Itt a tigris szájgitárja. A Bízd ránk egész rockos dal lett és Presszer is rátalált Hammondjával egy jó témára. Sztevanovity Dusán szövegei sok LGT-s közhelyt ismételnek kevés rímmel. Mélyértelmük vélhető, de nem bizonyos. Sokszor meghallgattam a 424-es 10 dalát és megszoktam, mint a gumiszerű zsemlét, bár tudom, sokan csak ezt ismerik, nekik ez a jó. Én várom, hogy jobb legyen. Mért ne játszhatnák el jól?

Jónap Tamás

1997. 12. 19.