Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Crash: Szívdobbanások (Zion Records)

crash - Crash: Szívdobbanások (Zion Records)

A szegedi zenekar szinti-pop stílust játszik, ezzel is hűen követve a nagy elődöket, úgy mint Depeche Mode, Erasure, és hazai viszonylatban a Bonanza Banzai, azt a fajta zenét, zenei stílust, melyet napjainkban egyetlen első vonalas magyar zenekar sem képvisel hazánkban. Maga a zenekar már tevékenykedett korábban, 1991 és 1995 között. 1992 és 93 között az akkori Crash frontembere Lala volt, aki most a Kozmix-ben játszik. 1998-ban Deák András – a jelenlegi énekes – a KO és a Szentek nevű formációban vett részt egy-két dal erejéig. Az újjászerveződött zenekar tavaly óta dolgozik együtt, amikor is megjelent „Egy gondolattal” c. maxijuk, melyet idén az „Érints meg” c. követett. Most pedig megjelent az első albumuk, 12 dallal és „Szívdobbanások” címmel. A korongon találhatók pörgős, ütemes és lírai dalok is. Aki kedveli a szinti-pop stílust, tetszeni fog ez a korong is. Érdekességként említendő meg, hogy a lemez utómunkái a Crystal-ból ismert Kasza fivérek stúdiójában készültek, akik szintén szegediek. Úgy látszik kezd a vidék előre törni zenei értelemben is. Kellemes, kidolgozott és emészthető dalokkal van tele a Crash első albuma!

Jónap Tamás

2002. 01. 20.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 06. 20. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2006. 01. 28. 18:18
szar
Vendég 2006. 01. 28. 18:18
ha

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Crash: Szívdobbanások (Zion Records) cikk képei
crash - Crash: Szívdobbanások (Zion Records)