Újrakezdésről azért annyira nincs szó, ismét a szokott minőséget kapjuk a Miczura Mónika énekének köszönhetően oly' varázslatos és a Monori András-Molvai Márk duó kreativitásának hála oly' fogyasztható zenét készítő zenekartól, mint eddig. Dőlve bizony, mert akármennyire is szokták Mitsou "együttesének" nevezni, és arra várni, hogy Magyarország kedvenc roma (igazából cigány, a legnemesebb értelemben) énekesnője majd megmutatja benne a hangját jól, az első albumon semmiképp sem az történt. Bizony mindenki egyenlően tesz hozzá a produkcióhoz, senki sem maradhat ki, és senki sem marad ki. Azt meg, hogy Miczura ezt tekinti fő produkciójának, az sajnálhatja, aki acapellás valóságában akarja élvezni ezt a csodát. (Vannak páran, és abszolút jogos, talán ezért is indult be az akusztikusabb, hagyományosabb mucaMitsou.)

Talán újrakezdés annyiban, hogy mostmár tényleg dalokról beszélhetünk, és ennek megfelelően vannak picit hangszeresebb (a címadó, valóban nagyon kemény, és iszonyatos műgonddal összerakott, dübörgő Dura Dura Dura) és picit vokálisabb feldolgozások (a játékos Kurjah vagy a szívfacsaró zárótétel, a La Shavore) is, szóval azért vannak itt nagyon kirívó énekes villanások, amiket nem kell a hangszerek tengeréből bányászgatni.

A hangszerelésben is van virtus, az említett egyes dalban az élő basszus nagyon sokat tesz hozzá az összképhez, sokkal jobban húz, mint az első album gépi sutyorgásai. A társulat ezúttal az egész Földgolyón átívelő, valóban világzenei albumot készített, Magyarországon kívül rajasztáni, román és szerb (az unalomig ismert, de egy csodás dubos hangzásvilágú downtempo-dallá áttekert Ederlezi) dallamok is képviseltetik magukat.

Az album egésze nagyon szépen szól, remek a keverés, minden érthető, kivehető, követhető. A borító, a fotók és az artwork is abszolút színvonalú, remek színvilágú, ötletes. (A reptéri azonosítószalaggal felvértezett kannákról akkor még nem is szóltam..)

Összességében azt mondhatom, hogy sikerült egy igazi Mitsoura-albumról szólnom, ami nem kísérletez, nem bátortalankodik és nem szűkölködik hangszeres tudásban, szabadságban, kreativitásban, aranyosságban, keménységben és őszinteségben. Egy csodálatos worldmusic-utazás. És megintcsak Magyarországról.

(RKiT)

stanley

2008. 11. 14.