A lemez nagyon erős fogadtatásban részesült, értem ez alatt mind a pozitív, mind a negatív kritikákat és észrevételeket. A rajongók, illetve Enigma-kedvelők egyik csoportja csalódottan kelt fel a Seven Lives Many Faces hallgatása közben vagy után, mert legtöbbjük unalmas, elalvós szintetizátoros zenének találta. Persze a tipikus „enigmás” hangminták megjelenését ők sem vitatták, sőt, éppen ezért gondolják úgy, hogy az egész koncepció túlzottan is megszokott ritmusra és dallamvilágra épül. Pedig a címadó Seven Lives igencsak izgalmas és eredeti dal, és a másik single is hangulatos, érdekes lett.

Az ellenpélda az a csoport, akiknek kifejezetten bejött az album. Szerintük az összes dal nagyon erős, mély hanzású, érdekes és fordulatos. Sokan az ötödik lemezt tekintik az Enigma új korszakának a kezdetének, az új utak keresésének, s ezt mint szükséges rosszat értelmezik, ezért egy kicsit bizonytalannak érzik azt az albumot. A Posteriori és a Seven Lives viszont már mutatják, hogy Cretu megtalálta a helyes irányt, és megnyitott egy új, ismeretlen kaput.

Nos én valamilyen szempontból mindkettővel egyetértek, mégis a kettő között találom meg a saját verziómat. Igen, unalmasnak tartom én is az új lemezt, nagyon egyhangúnak a hasonló aláfestések miatt, viszont valóban egy kicsi újat is kapunk az eddig ebben a zenében szokatlan stílusoknak és hangzásoknak köszönhetően. Úgy gondolom, hogy az Enigmának volt egy kezdeti nagyon jó vonala, mellyel hatalmas sikereket aratott, de azóta ez megtört, és képtelen olyan „slágereket” kiadni keze alól.

Tracklista:

1. Encounters
2. Seven Lives
3. Touchness
4. The Same Parents
5. Fata Morgana
6. Hell's Heaven
7. La Puerta Del Cielo
8. Distorted Love
9. Je T'aime Till My Dying Day
10. Déjà Vu
11. Between Generations
12. The Language Of Sound

stanley

2008. 12. 09.