Az 1972-es, modenai születésű Filippo Neviani Nek néven vált ismert előadóvá. Zenei karrierjét 12 évesen kezdte, amikor Gianluca Vaccarival duót alkotva énekeltek elsősorban születésnapokon, iskolai évnyitókon, és egyéb jeles alkalmakkor. 1991-ben részt vett a Castrocaro-i zenei fesztiválon, ahol második lett. 1992-ben adta ki első szólóalbumát, és 1993-ban részt vett a Sanremói Fesztiválon, ahol az In te (il figlio che non vuoi) dalát énekelte, a dal az abortuszról szól. Ekkor 3. helyezett lett a fiatalok versenyében. 1994-ben adta ki Calore umano című lemezét, amiről a címadó dalból és a Cuori in tempesta című dalból készült videoklip.

Igazán ismert azonban csak a Laura Non C'e dalával lett 1996 vége felé, így 1997-ben ismét részt vett a Sanremói Fesztiválon, de már a felnőttek kategóriájában. Ekkor adta ki első spanyol nyelvű albumát is, rajta a Laura no está dalával. Szintén ez évben jelent meg a Sei grande című dala, ami gyakorlatilag egész Nyugat-Európában sikeresnek bizonyult. 1998. júniusában adta ki Európában, Latin-Amerikában és Japánban az In Due lemezét; az albumból heteken belül 400 ezer példányt vettek Olaszországban, Ausztriában, Svájcban és Argentínában. Utóbbi országban aranylemez lett. 1999-ben pedig turnéra indult, ami Európa és Dél-Amerika országait is érintette.

Tőle kaptuk hát kezünkbe az új, tőle megszokott varázslattal teli dalokból álló korongot. Az Un’altra direzione első száma, a „Tira su il volume” tipikus Nek-dal. A már jól ismert, teljesen egyedi énekhang és gitárhangzás, no és persze ütemvilág támasztja alá a fülbemászó dallamokat. A refrén repít, mediterrán közegbe kerülünk. Aztán jön a fokozás, szinte már rockba megy át a bevezető track. Ezt követi a „Se non ami”, mely lágyan, halk gitárkísérettel enyhít a felfokozott hangulaton. Harmóniát teremtve ballag végig a refrénen, és éppoly lágyan ér véget. Ezután a hetes számot emelem ki. Az „Un’ora in piú” alatt megint szállunk az univerzumba hasító énekkel, és érezzük az erőt, mely belülről feszíti szét a tudatot. Ezt ellenpontozza a „Le mie mani”, mely zakatoló akkuszt gitártémájával vidám, mosolygós hangulatba kerget. Ezt a miliőt viszi tovább a „Nel giorno che verrá” is, kávázós dobtémájával és hasonlóan lüktetős gitárjátékával. Kicsit a harmóniába vág a „Perdere il controllo”, mely egész kemény rockos akkordjaival indít, aztán mégiscsak egy kicsit olyan „Una parte di me” (Nek 2005-ös lemeze) feelinget közvetít. Nagyon üdítő, hogy a lemez eleje a megszokott, kellemes poprock a slágeres számokkal, míg az album második fele az említett daloktól kap új hangvételt, s mégis követi a Nek-stílust. Ide tartozik az utolsó előtti dal is, a „La musica che c’é”. A lezárást pedig a kiváló Craig David sláger, a „Walking away” Nek szólóival színesített duett verziója adja. Nek korábban is készített már egy kiváló duettet Laura Pausinivel, mely a „Sei solo tu” címre hallgat.

Aki ismeri, annak azért, aki pedig nem, annak az előbbiekben leírtak miatt ajánlom Nek új lemezét! Érdekesség, hogy a korongot egy 6, és egy 13 számot tartalmazó verzióban is kiadták. Kinek melyiket engedi meg a pénztárcája, azt emelheti le a boltok polcáról.

A tracklista:

Tira su il volume
Se non ami
La voglia che non vorrei
Semplici emozioni
Quante cose sei
Un'altra direzione
Un'ora in più
Le mie mani
Nel giorno che verrà
Per non morire mai
Perdere il controllo
La musica che c'è
Walking away (duet with Craig David)

stanley

2009. 02. 12.