Pedig „zenei megtérésemkor” már jelentős repertoárral rendelkezett, az 1991-es Achtung Baby című nagylemezzel hódított, amely a hetedik stúdióalbuma a sorban. Most a tizenkettediket készülök bemutatni, tehát stúdiólemezei felét nem a kiadáskor ismertem meg. Már csak ebből eredően is vannak hiányosságaim az együttessel kapcsolatban. Időközben persze felfedeztem a teljes életművét, például ismerem a sokak által (általam is) legjobbnak tartott 1987-es The Joshua Tree minden pillanatát. De az albumokat a maguk idejében kell felfedezni, úgy az igazi, s nem évekkel később. Igazság szerint az említett Achtung Babyt is csak az idő múlásával, huszonévesként tudtam befogadni. Az 1993-as Zooropa a megjelenéskor sokkal jobban tetszett, aztán az előző mégiscsak eredményesebben beásta magát a szívembe. Nem lesz könnyű szavakba öntenem az új nagylemezzel kapcsolatos benyomásaimat, azok ugyanis eléggé vegyesek. De még mielőtt belevágnék, jöjjön egy fontos kitérő.

Az ír zenekar trónját senki sem veszélyezteti, sőt albumról albumra szilárdítja vezető pozícióját. A kétezres években eddig három stúdiólemezzel rukkolt elő, de a koncerteknek, koncertkiadványoknak, újrakiadásoknak, ilyen-olyan válogatásoknak köszönhetően szinte folyamatosan a reflektorfényben állt. Trónkövetelők azért akadnak. Nem szép számban, csak egy-kettő! Közülük hadd emeljem ki az amerikai Tennessee államból származó, három testvér és egy unokatestvérük alkotta Kings of Leon nevű együttest! A tavaly szeptemberben boltokba került Only by the Night című negyedik stúdióalbumán a U2 hangzásvilágára épít. Kiváló munka, és világszerte hatalmas siker. Nagy-Britanniában 2008-ban a harmadik, Ausztráliában a legvásároltabb nagylemez volt. A kvartettet számos elismeréssel is kitüntették, kettővel a februári BRIT Awardson, a legrangosabb brit zenei díjak átadóján: a legjobb nemzetközi zenekar és a legjobb nemzetközi album kategóriákban diadalmaskodott. Tehát tényleg érdemes rá odafigyelni.

Bonóék még 2006-ban belefogtak az új nagylemez stúdiómunkálataiba, Rick Rubin producer irányításával, de együttműködésük zsákutcába torkollott. Rubint a jól bevált trió: Brian Eno, Daniel Lanois és Steve Lillywhite váltotta. A számomra nagy jelentőséggel bíró Achtung Baby is a három szakember közreműködésével készült. (Az első három stúdióalbumnak Lillywhite volt a producere, Eno és Lanois a negyediken, az 1984-es The Unforgettable Fire címűn debütált.) A No Line on the Horizon munkálatai a marokkói Fezben, valamint Dublinban, Londonban és New Yorkban folytak. Közel hatvan szerzeményt rögzítettek. Eno és Lanois a dalszerzésben is részt vett, és a hangzásvilágot illetően merészebb elrugaszkodásra késztette az együttest.

A U2 a 2000-ben kiadott All That You Can’t Leave Behind című stúdiólemezén már nem a kilencvenes évekbeli indusztriál-pop hangzást követte. A korong, akárcsak a következő, a 2004-es How to Dismantle an Atomic Bomb dallamos, letisztult, kiszámítható, izgalommentes mestermű. Az új albumon a két producernek köszönhetően tehát ismét előtérbe került a kísérletező kedv, a kétezres évek U2-hangzása újszerűséggel keveredik. A február utolsó napjaiban megjelent No Line on the Horizon izgalmasabb, mint az előző két lemez, és sajnos a színvonalat illetően elmarad tőlük. Nincs irányvonala, kiszámíthatatlan. Olyan, mintha sorsolás döntött volna a felvételek sorrendjéről: a következő vagy teljesen más, mint az előző, vagy hasonló hangulatú. Mindegyik zeneszám saját életet él. A stúdiómunka különböző fázisaiban többször hangoztatott elektronikai befolyás nem hangsúlyos, összességében jócskán felülkerekednek rajta a popzenei struktúrák. A beharangozó szerzeménynek választott, az RTÉ 2fm nevű ír közszolgálati rádióadó által január 19-én bemutatott, maxi CD-n február közepén kiadott Get on Your Boots bizonyára sok rajongót megijesztett. A funkos táncdal az 1991-es Even Better Than the Real Thing és az 1997-es Discotheque mögé illeszthető, ám azoknál gyengébb színvonalú.

A finoman lüktető, groove-os, energikus induló felvételben, a címadóban máris szembesülhetünk az album egyik zavaró tényezőjével: Bono túlságosan kiabálós hangjával. A kiabálás, a modoros énekhang annak ellenére zavaró, hogy ez a zenekar első számú ismérve. A május elején másodikként maxi CD-n megjelenő, már-már szintipopos lüktetéssel induló, gitárhangzású Magnificent tipikus U2-dal, és slágeresebb, mint az elsőként megismert Get on Your Boots. A nyugis, lírai, finoman kevert, szomorú basszusmenetre épülő Moment of Surrender dallamát Bono elszorított hanggal énekli – ez az előadásmód is egyre jellemzőbb rá. Az átlagosnak nevezhető Unknown Caller után a vonósokkal, folkos dallammal megpakolt I’ll Go Crazy If I Don’t Go Crazy Tonight csendül fel. A szövege fájóan közhelyes. (Ez egyébként szinte az egész lemezt jellemzi, később visszatérünk rá.) Arról szól, hogy közel állsz az igazsághoz, mégsem látod meg, valamint minden nemzedék kap egy esélyt, hogy megváltoztassa a világot… Hatodikként az említett Get on Your Boots hallható. A Stand Up Comedy leginkább a humoros szövege kapcsán emelhető ki. Érdekesség, hogy az utóbbi három szerzeményt, valamint a tizedik, Breathe címűt – amelyek szerintem a leggyengébbek – a zenészek egyedül komponálták. A többinél Eno és Lanois a szerzőtársuk. A marokkói Fezben történő felvételre címében is utaló FEZ – Being Born az egyetlen felvétel, amelyben egyensúlyban van az együttes hangszerparkja, a gitár, a basszus, a dob a produceri hangzással. A White as Snow népdalátdolgozás. Az énekdallam egyszerű, a kísérő gitár bánatos, a lírai középrészben szintetizátor szólal meg. A záró Cedars of Lebanon lassú, nyugodt, finom zeneszám, a refrénje végre nem kiabálós, elhaló kórus jellemzi.

A zene után a szöveget is vegyük górcső alá! Ezzel nagy a gáz! Többek között Afganisztánban haldokló katona, francia rendőr, leszerepelt haditudósító szájába adják a mondanivalót, az esetek jelentős részében teljesen ötlettelen, béna szöveget.

Most még lehetetlen megmondani, hogy az album hová kerül a U2 repertoárján belül. Ahhoz idő kell. Nyilvánvaló, hogy sokkal nehezebb mű, mint az előző kettő. A türelmes rajongók bizonyára jobban értékelik, akik szép fokozatosan fedezik fel, teszik magukévá.

Ha hihetünk a zenészeknek, még idén jön az új lemez. A meditatívabb tartalmú korong kistestvére lesz a mostaninak, ahogy a Zooropa az Achtung Babynek. (Új Szó, Szalon)

Puha József

2009. 04. 30.