Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Robby D.: Eletric Boogie (Warner)

Robby D - Robby D.: Eletric Boogie (Warner)

Robby D. már jól ismert név a magyar könnyűzenei életben, akár mint előadó vagy koreográfus, tánctanár, és nem utolsó sorban producer. Az ő nevéhez fűződik az első hazai Hip Hop tánciskola létrehozása, amely ma Erica C. Dance Stars néven működik. Robby 15 éves korában kezdett el intenzíven a tánccal foglalkozni, az akkor divatos break dance műfajjal, stílusát tekintve pedig az eletric boogie-val. Közel 10 éve Erica C. koreográfusa, és emellett duettben is megjelent Erikával, két album erejéig. A 2000-es esztendő meghozta a váltás pillanatát a számára, mégpedig, hogy önálló produkcióval lepi meg rajongóit és a nagyközönséget. A most megjelent album stílusa abszolút break-jellegű, a lemezen olyan szerzőkkel dolgozott, akik ebben a műfajban otthon érzik magukat. Így került az első single-re Dopeman neve, aki Robby D. számára három dalt készített. Az első kislemez a „Dopetalak” volt. Viszont meg kell még említeni szerzőként Székely Krisztiánt és Soós Sándort a Groovelandből, valamint Vinyl Warriorst. Az albumon hallható egy 15 (!) perces Battle mix (párbaj), ami kimondottan break-es zene és táncpárbajokra használható, ez a változat mindenképpen egyedi lépés Robby D.-től. Egy dal erejéig az EC Dance Stars is szerepel a lemezen, mégpedig Erica C., a Bboys és a Grooveland a „Funky Láz” c. dalban. Tény, hogy Robby mostani korongjával egy teljesen egyedi zenei világot mutat be, érdemes őt követni!

Jónap Tamás

2000. 07. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 06. 25. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2004. 11. 13. 13:57
Robbie D: Electric boogie Kitört az electric boogie láz Mindenki őrült boogi-t ráz Mehet a párbaj, jöhtnek a skacok De ebben a műfajban én vagyok a legjobb. Az összes figurát betéve tudom, Electric loogie , mindet nyomom. Ha akarom azt hiszed hogy ráz a 220. Olyanokat csínálok ,hogy csak bámulsz. Robbie D. a nevem de ezt már biztos tudod. De azt még nem tudod hogy most mit is hozok Az album címe electric boogie, Ha meghelgatod tesó nem fogod megbánni. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem. Robbie D. a régi iskolábol. Amerre fellépek mindenki csápol. A színpadom tudod csodákat művelek. Ha tanulni akarsz, figyeld az öreged. Az utcán és a szimpadon is sikert arattam. Itt van az idő hogy lásd mi a téma, Úgyhogy megmutatom neked hogy mi az ábra Az album címe electric boogie, Ha meghelgatod tesó nem fogod megbánni. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem. Kamázom a ritmmust szeretem a tempót, Ezért bíztam meg a zenében a….. Hallod az űtemt tiszta afrika, Erre megindul a táncosok lába. Nekem már régen bizony ez a stílusom. S itt van az idő most végre megmutatom. Hogy mit is zeretek igazán, S dobd fel a kezed csak lazán, És lengesd meg jobbra balra. Én meg tudni fogom hogy tetszik a muzsika Az album címe electric boogie, Ha meghelgatod tesó nem fogod megbánni. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem. Electric boogie ez a lemezem Electric boogie én ezt szeretem.
Vendég 2004. 12. 30. 22:27
Sajnos ez az egész egy hatalmas lehúzás ,a tánciskolájával együtt CSAK A PÉNZ!!!!!!!szia
Vendég 2004. 12. 31. 15:20
Uh, hogy még vannak ilyen szennyek a zeneiparban... Maiden-lány
Vendég 2006. 02. 09. 7:11
Robby D. már jól ismert név Ha nem dugná a zoltán erikát azt a tehetsegtelen, hangtalan penzéhes tánc otató nőt akkor névtelen senki maradt volna UGYAN AZ MINT A MÁRTON CSABA LESZED AZ ÖREG ASSZONYRÓL MINDENT

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Robby D.: Eletric Boogie (Warner) cikk képei
Robby D - Robby D.: Eletric Boogie (Warner)