Kilenc hónapos világjárást rendezett a Lost Highway című nagylemeze kapcsán a New Jersey-ből való rockzenekar, melynek utolsó két koncertjére a New York-i Madison Square Gardenben került sor. A turnénak címet adó 12 dalos korongról csupán négy dalt tűzött műsorra a Bon Jovi, mely sokkal inkább megalakulása negyedszázados évfordulóját ünnepelte, így szinte az összes mérföldkőnek számító tételnek helyet szorítottak a kétórás fellépésen. Vajon mire képes a Grammy-díjas banda saját közönsége előtt, s ez mennyire jön át a frontember testvére által rendezett koncertfilmen?

Az anamorfikus szélesvásznú kép és a sztereó, valamint a Dolby Digital 5.1-es hang tökéletesen adja a vissza a show-t, igaz, a felütés nem túl meggyőző. A Lost Highway album címadójával színpadra lépő fiúkat szó szerint körbeveszik a rajongók, mivel a színpad mögötti sorokba szóló jegyek is gazdára találtak, ennek pedig, úgy tűnik, a színpadtechnika látta kárát. Egy koncertlámpa-sor kapott helyet a fiúk mögött, míg a mennyezetről négy négyzet alakú kivetítő csüng le. Kiábrándító, akárcsak a koncertindítás – mondhatjuk, ám hamarosan kiderül: a szerény startra azért volt szükség, hogy utána dalról dalra elkápráztassák a nagyérdeműt!

Az első félórában négy olyan veretes kulcsdal is felcsendül, amiket külön-külön is nehéz hátradőlve végignézni/hallgatni, nemhogy egymás után! Az amerikai toplistán bronzérmes Born To Be My Baby húsz év után is dönget, a tempót lassító Oscar-jelölt Blaze Of Glory pedig csak annyira andalít el, hogy az utána sorakozó It’s My Life, Keep The Faith és Raise Your Hands valóban szétszedjék a házat. Ezek olyan bombadalok, amiket nem szokás a buli elején, pláne egymás után elsütni, de ez teljességgel hidegen hagyja, akarom mondani, maximálisan feltüzeli a közönséget!

Ezek után a nagyérdemű a lírai blokkra is vevő, mely egy egyveleggel indul. A Living In Sin című klasszikus végére sikerül belopni a Dixie Cups ’64-es listavezetőjének, a Chapel Of Love-nak refrénjét, de mindez közelébe sem ér az Always sikerének, melynél a nézők lelkesedése és kórusa hihetetlenül jól érvényesül az 5.1-es keverésében.
A dallista közepére pakolt további három, Lost Highway albumról való nótánál – Whole Lot Of Leavin’, We Got It Going On, (You Want To) Make A Memory – joggal érezték a zenekar tagjai, hogy kell melléjük támogatás, így nem véletlenül „bélelték” ki a köztük lévő helyet olyan garantált sikerekkel, mint az In These Arms vagy a I’ll Be There For You. Utóbbit kivételesen nem Jon Bon Jovi, hanem Richie Sambora énekli!

A húsz évvel ezelőtt méltatlanul hanyagolt Blood On Blood „rehabilitása” már a Have A Nice Day turnén megkezdődött, de ezúttal is bekerült a koncertprogramba, akárcsak a 2005-ös nagylemeze címadó dala. Bár többször is jelölték Grammy-re a bandát, végül érdekes módon a Jennifer Nettles-szel közösen rögzített Who Says You Can’t Go Home-ért kapták meg a rangos zenei díjat, mely – az egykori duett-partner nélkül – csendül fel a Madison Square Gardenben.

Szintén furcsa, hogy többek közt Rufus Wainwright és az Il Divo után a Bon Jovi is feldolgozta Leonard Cohen örökzöldjét, a Hallelujah-t, ami egyébként tökéletesen passzol Jon énekhangjához.
Ezúttal sem hiányzik a Bon Jovi koncertek ’87 óta elengedhetetlen dala, a Wanted Dead Or Alive, a zárásnak szánt Livin’ On A Prayer pedig tökéletesen teljesít: az est során még utoljára piszkosul megénekeltetik és megpörgetik a népet!

A példás dallistához komoly vizuális meglepetések is társulnak, melyeket nem egyszerre, hanem dalonként váltogatva, fokozatosan vetnek be. A show elején látható négyzet alakú kivetítők olykor „összeforrnak”, így alkotva szélesvásznú, illetve extra szélesvásznú (pl. Blaze Of Glory) képet. Komplett függőleges videófalak tűnnek fel többek közt az It’s My Life és a Keep The Faith alatt, melyek képalkotó összetevőinek távolságát soronként képesek módosítani a vizuális megoldásokért felelő technikusok. Szintén a Keep The Faith során derül ki, hogy a színpad hátsó, legtávolabbi pontjain felfelé megemelve dönthető része is LED-terep, melyen simán végigszaladhat a frontember. Ötletes megoldások, melyeknek váratlan, kiszámíthatatlan bevetései remekül fokozzák a dalok hatását.

A korrekt show után joggal merülhetnek fel a következő kérdések: a stáblista végén felcsendülő Bad Medicine miért kép nélkül szól, illetve miért kellett a főműsorból kiragadni, és extraként felpakolni a Madison Square Gardenben rögzített három slágert (You Give Love A Bad Name, Runaway, Bed Of Roses), melyek még kerekebbé tették volna a főműsort?!
Nos, úgy tűnik nem kitalált, vagy erőltetett ráadásokról van szó. A koncert elején látható a rögzítés dátuma: 2008. július 15. Csakhogy ugyanitt egy nappal korábban is színpadra állt a zenekar, s a külön menüpontból elérhető három kulcsnóta a 14-i fellépésen képezte a dallista részét, a záróbulin nem szerepeltek. Ennek alapján nem kizárható, hogy a Bad Medicine-t a turné egy egészen más estjén rögzítették, és csak zenei csemegeként használták fel a hanganyagot.

Mindössze a Lay Your Hands On Me és a Never Say Goodbye hiányát lehet felróni a fiúknak, de a Bon Jovi és az elmúlt 25 év dalai még mindig működnek, amit öröm látni egy ilyen korrekt módon összepakolt DVD-n.

Tracklista:
1. Lost Highway
2. Born To Be My Baby
3. Blaze Of Glory
4. It’s My Life
5. Keep The Faith
6. Raise Your Hands
7. Living In Sin/Chapel Of Love
8. Always
9. Whole Lot Of Leavin’
10. In These Arms
11. We Got It Going On
12. I’ll Be There For You
13. (You Want To) Make A Memory
14. Blood On Blood
15. Dry County
16. Have A Nice Day
17. Who Says You Can’t Go Home
18. Hallelujah
19. Wanted Dead Or Alive
20. Livin’ On A Prayer
21. Stáblista (Bad Medicine)
+
Extra dalok:
1. You Give Love A Bad Name
2. Runaway
3. Bed Of Roses

Balajti Péter

2009. 12. 25.