Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Pet Shop Boys: Pandemonium /DVD+CD/ (Parlophone/EMI)

Pet Shop Boys - Pet Shop Boys: Pandemonium /DVD+CD/ (Parlophone/EMI)

Rekordsebességgel, mindössze két hónappal a londoni O2-ben adott koncertjük után DVD-re, illetve CD-re került a Pet Shop Boys fergeteges fellépése. A Yes című nagylemez dalaira épülő show-ba a múlt év végén megjelent Christmas feliratú EP csemegéi is bekerültek, köztük a Viva La Vida című Coldplay-feldolgozás.

Az ötszörös Grammy-jelölt Pet Shop Boys élete első DVD/CD-pakkjával rukkolt elő 2010-ben. Egy évvel megalakulása 30. évfordulója előtt a szinti-pop duó szülővárosában adott koncertje felvételével örvendeztette meg a rajongókat.

Neil Tennant és Chris Lowe a 2007-es Cubism kockakoncepciójával nem tudott és nem is akart szakítani: a 2009-es Yes című nagylemez borítóján található apró négyzetek ezúttal is fontos, s olykor bizarr elemei a színpadképnek. Hol a két muzsikus fején jelennek meg, hol a vizuális háttér kisfilmjében jelentenek elzártságot, de épül belőlük fal és működnek többek közt vagdalkozásra alkalmas tárgyként, illetve lépcsőként is.

Igaz, az egyszerű térbeli alakzatokban rejlő ötletek kiaknázása, a látványelemek, a fellépőruhák és a négy háttértáncos együtt sem biztosítják elejétől a végiég a felhőtlen vizuális orgiát és bulihangulatot. Látványban viszonylag nyugodtan indul a show, olykor kifejezetten egysíkú és élettelen a színpadkép – különösen annak ismeretében, hogy a helyszínen 16 ezer nézőnek szól a műsor –, máskor művészein elgondolkodtató megoldásokkal találkozhatunk, de az utolsó félóra kétségtelenül a fergeteges szórakoztatásról szól.
Mindehhez nem túl komplikált beállításokat és jórészt unalmas vágásokat kínál a koncertfilm, melyen érdekes módon jó darabig a közönség lelkesedése sem jön át.

Kivételes pillanatokból így is bőven kijut: a Jealousy alatt látható modern balett-veszekedés példaértékű, a leomló kockafal mozdulatlanságba merevedő „téglái” szintén hatásosak és Chris Lowe tükrös dzsekije is említésre méltó, Neil Tennant meg ritkán látható szmokingban, pláne, hogy egy szexi szőke ikerpárt is megtáncoltat…

A DVD-n található koncertfilm képe – és az összes extra! – valós szélesvásznú, színekben és részletekben gazdag, a főműsorhoz tartozó hangsávok között pedig válogathatunk a sztereó, a Dolby Digital 5.1-es és a fiúk, valamint a látványtervező hölgy audiókommentárja között. (A borítón éktelenkedő DTS-logó azonban átverés, sajnos a Digital Theater System hangformátum hiányzik a hangsávok közül.)

A zene és a dalsorrend jól felépített: az eddig megjelent 10 PSB-sorlemezről mindössze kettőt nem érint a 97 perces program. Az olyan kulcsnóták, mint az It’s A Sin, a West End Girls vagy a Suburbia mellett több sikerdalt is egyvelegbe fűzve kapunk (Pandemonium/Can You Forgive Her?, More Than A Dream/Heart). Dicséret jár azért, hogy a slágerek mellett korai zsengékből is szemezgettek a fiúk, így hallható a Pet Shop Boys legelső nagylemezének nyitó- és zárófelvétele (Two Divided By Zero, Why Don’t We Live Together?), illetve a ’87-es King’s Cross is. Jó pont jár azért, hogy a friss album dalai (Love etc., Did You See Me Coming?, All Over The World) mellett megjelent új, különlegességekkel teli Christmas EP-t sem hanyagolták – ennek legerősebb darabja a Coldplay-től kölcsönvett Viva La Vida, melyet a maxin még csak a Domino Dancinggel ötvöztek, itt viszont a Se a vida é és a Discoteca című felvételekkel is vegyítettek. Szintén csúcs, hogy az It’s A Sin és a Suburbia a megszokottnál pörgősebb, dögösebb változatban dübörög.

Az extrákra sem lehet panasz, ha csak azt nem dörgöljük a készítők orra alá, hogy azok is kaphattak volna 5.1-es térhatású hangkeverést. Végül is a My Girl és az It Doesn’t Often Snow At Christmas (melyek stúdióváltozatai szintén a Christmas EP-n szerepeltek) szintén ezen az esten csendültek fel…
A klipgyűjtők a Love Etc., a Did You See Me Coming? és az All Over The World valós szélesvásznú klipjeinek örülhetnek, ám a csúcsráadás egyértelműen a Pet Shop Boys ’09-es BRIT Award szereplése! A tízperces megamixben Lady GaGa és a The Killers frontembere, Brandon Flowers segítik Neil Tennant munkáját.

Korrekt főműsor, dicséretes extrák, a hab a tortán viszont kétségtelenül a bő másfél órás műsor 74 percesre szűkített CD-tartalma, mely autókázáshoz is kitűnő anyag. (Kár, hogy a legfrissebb sikerdal, az All Over The World innen lemaradt, pedig cipőkanállal ráfért volna.)

Tracklista
DVD
1. More Than A Dream/Heart
2. Did You See Me Coming?
3. Pandemonium/Can You Forgive Her?
4. Love etc.
5. Building A Wall
6. Go West
7. Two Divided By Zero
8. Why Don’t We Live Together?
9. New York City Boy
10. Always On My Mind
11. Closer To Heaven/Left To My Own Devices
12. Do I Have To?
13. King’s Cross
14. The Way It Used To Be
15. Jealousy
16. Suburbia
17. What Have I Done To Deserve This?
18. All Over The World
19. Se a vida é/Discoteca/Domino Dancing/Viva La Vida
20. It’s A Sin
21. Being Boring
22. West End Girls
+
Extrák:
Koncertfelvételek:
My Girl
It Doesn’t Often Snow At Christmas
+
Videoklipek
Love etc.
Did You See Me Coming?
All Over The World
+
A Pet Shop Boys fellépése a 2009 BRIT Award-on (közreműködik: Lady GaGa és Brandon Flowers)
+
Audiokommentár

CD
1. More Than A Dream/Heart
2. Did You See Me Coming?
3. Pandemonium/Can You Forgive Her?
4. Love etc.
5. Go West
6. Two Divided By Zero
7. Why Don’t We Live Together?
8. New York City Boy
9. Always On My Mind
10. Closer To Heaven/Left To My Own Devices
11. Do I Have To?
12. King’s Cross
13. Suburbia
14. Se a vida é/Discoteca/Domino Dancing/Viva La Vida
15. It’s A Sin
16. Being Boring
17. West End Girls

Balajti Péter

2010. 02. 28.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Balajti Péter 2010. 02. 28. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?
Vendég 2010. 07. 28. 16:53
Abszolut korrekt, köszönet érte!!!!
Vendég 2011. 04. 08. 6:22
Nagyon szuper!!!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Pet Shop Boys: Pandemonium /DVD+CD/ (Parlophone/EMI) cikk képei
Pet Shop Boys - Pet Shop Boys: Pandemonium /DVD+CD/ (Parlophone/EMI)