A nyitás - In Venere Veritas - még rendben, aztán egy sivár 2/4-es menetelésbe kezd a zenekar több dalon keresztül, ami a hetedik, Katherine Wheel című tételnél törik csak meg. A lemez második része felfelé ível és az Acoustic Funeralnál éri el a csúcsot.

Ezek a dalok már egy új HIM generációnak szólnak, nem a doom világából bugyognak fel, ami végülis nem probléma, biztosan lesz aki így is kedveli majd.

A lemez üzenete talán annyi, hogy "igen, létezünk", de nincs se bizsergés, se asztalra csapkodás a 47 perces mű meghallgatása után. A HIM már szinte minden színvilágot kipróbált pályafutása során, a kiadványokat kézben tartva is egyfajta jellemző hangulatot hordoznak, a mostani fehér borító például szintén jól harmonizál a 2010-es zenei langyosodással. Valo Ville énekes az Ollókezű Edward fazonból szép lassan átalakult egy pubertás diákzenekar benyomását keltő, tudatmódosító szerektől csontsoványra fogyott frontemberré.

Sajnálatos, hogy a korábbi kiadványokra több esetben is jellemző, különlegesen szép kivitel ezúttal elmaradt. Talán lesz ez még jobb is.

Gab

2010. 03. 05.