Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Roxette: Have A Nice Day (EMI - Quint)

Roxette - Roxette: Have A Nice Day (EMI - Quint)

A Roxette, vagyis Marie Fredriksson és Per Gessle, a svéd szuper duett, a The Look c. daluk nagy áttörése, 1989 eleje óta, továbbra is a világranglisták élén áll. Azóta slágerek követik egymást és ennek eredményeképpen eddig negyvenmillió hanglemezt adtak el világszerte. Rajongóik száma minden sikerszám után tovább emelkedett és a Roxette első 1991-92-es világ körüli turnéján több mint egymillió ember élvezhette a 108 előadást négy különböző földrészen. Ezek alatt az évek alatt a művészek jöttek és mentek, de a Roxette a nemzetközi szupersztárok élmezőnyében maradt. Bár Marie és Per többször is beutazták már a világot munkájuk során, de mindig visszatértek Svédországba, ahol jelenleg is laknak. Az együttes első kislemeze, amely egyben a mostani albumot is előkészítette, február elején jelent meg Wish I Could Fly címmel. Már ez a maxi megmutatta, hogy a Roxette most jobb, mint valaha, és rögtön a listák előkelő mezőnyében landolt. És most itt az album, kellemes és jó hangulatú dalokkal. A 14 felvétel egytől-egyig igazi kellmes rock zene, a jól megszokott Roxette stílusban. Nagyon nehéz lenne minden trackről külön beszélni, ezért csak a fontosabbakat említjük meg, íme: Wish I Could Fly, Crush On You, Stars, Pay The Price, Cooper? stb. Tény, hogy a Roxette nem hagyta abba a sikerszámok gyártását, és valószínű, hogy sokáig hallunk még az együttesről.

Jónap Tamás

1999. 05. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 06. 25. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2002. 09. 23. 0:00
A cikkről semmi, de a Roxette a legkirályabb a világon!
Vendég 2003. 01. 23. 0:00
Én fanatikus vagyok, ezért nagyon elfogult, de szerintem a világon az egyik legjobb zenekar, akinek a számai a "zene" kategóriába tartoznak. Én ezen a zenén nőttem fel, nekem ez az etalon. Mikor megtudtam, hogy Marie beteg, tiszta ideg lettem. Remélem meggyógyul és még nagyon sokáig élvezhetem a jól megszokott ROXETTE stílust. DIT voltam. Csá!
Vendég 2003. 03. 12. 0:00
Marie meggyógyul! És tovább zenélnek!
Vendég 2003. 07. 16. 0:00
A cikket el sem olvastam MÉG, de... HAJRÁ ROXETTE!!!!!!!!!!!!!!! GESSLE MESTER

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Roxette: Have A Nice Day (EMI - Quint) cikk képei
Roxette - Roxette: Have A Nice Day (EMI - Quint)