Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Republic: 20 éves ünnepi koncert /2CD/ (EMI)

Republic - Republic: 20 éves ünnepi koncert /2CD/ (EMI)

Nem az első, ám kétségtelenül a legtöbb dalt tartalmazó koncertanyaggal rukkolt elő idén „Magyarország legrosszabb zenekara” (ahogy a fiúk angolul aposztrofálják magukat). Ráadásul a Republic négy szerzeményből összegyűrt egyveleggel is készült a rajongóinak a jubileumra.

Ha csak minden második nézőt lepnek meg karácsonyra a 2010. március 15-én rögzített jubileumi est hanganyagával, akkor még idén bearanyozódik a kiadvány, melynek élő előadására 10 ezernél is többen voltak kíváncsiak. Bár a Republic 1996-ban (Október 67 – Két nehéz nap éjszakája) és 2006-ban is (Győri kex) megjelentett már koncertanyagot, a mostani, kétlemezes korongon az előzőeknél jóval több, összesen 24 tétel kapott helyet. Ráadásul ezúttal egy egyvelegnek is örvendhetett a nagyérdemű, mivel a fiúk összefűzték A kés hegyén táncol az élet, a Gurul a kő, a Még kedvesem, még és a Lassú vonat érkezik című zsengéket a kezdeti évekből.

20 év ide vagy oda, a Republic – jó szokásához híven – ezúttal is az Indul a mandula! felkiáltást követően legelső nagylemezének legelső dalával indít (Neked könnyű lehet), s ahogy már a győri koncertanyag esetében is, a Nem volt még soha így című, ezredfordulón kiadott nótájával búcsúzik. A kettő között azonban 16 sorlemezükről játszanak a fiúk, mindössze hat korong (Boldogság.hu, A reklám után, Mennyi még, Béla?, Aki hallja, adja át, 1 Magyarország, 1 Mennyország, Kenyér vagy igazság) tételeit nélkülözi a koncertlemezen található dallista. Hiába no, magának okoz fejtörést az a csapat, aki ennyi slágerrel és közönség-kedvenccel büszkélkedhet!

Nem hiányoznak az olyan, rádiók által agyonjátszott szerzemények, mint a Szállj el kismadár, a 67-es út vagy a Szeretni valakit valamiért, s most is jut hely népi-zenei blokknak – olyan remekekkel, mint az Erdő közepébe és a Fényes utakon. A legutóbbi lemezekről már a koncert elején elhangzik az Ezer kincs, ezer nyár és a Gyere közelebb, menekülj el, a program közepén pedig a Szemében a csillagok és az Emberlelkű földeken csendülnek fel.

Bár a repertoár veretes nótái közül több is szerepelt már a korábban kiadott koncertfelvételeken, a Mondd, hogy igen, a Varsó hiába várod, a Ne sírj kedves, a Dudu, az Ég veled most és a nyolcperces Egyveleg révén a Gurul a kő, illetve a Még kedvesem, még című munkák mind kivételt jelentenek. Ráadásul az Ég veled most című szerzeményt a lemezről megismerttel ellentétben nem Cipő, hanem Tóth Zoli énekli.

Az anyag hosszú és felesleges átvezetők nélküli, kifejezetten a dalokra koncentrál, itt-ott megénekeltetve (pl.: Engedj közelebb, A 67-es út) a nagyérdeműt. A hallgatók korrekt, változatos és átfogó képet kapnak a két évtizede létező és alkotó Republic-ról, akik pedig ott voltak az ünnepi koncerten, azokat megélt élmények felidézésével is jutalmazza a százperces kiadás.

Tracklista:
1. CD
1. Neked könnyű lehet
2. Ezer kincs, ezer nyár
3. Gyere közelebb, menekülj el
4. Erdő közepében
5. Fényes utakon
6. Mondd, hogy igen
7. Engedj közelebb
8. Húzd barom, húzd
9. Egyveleg (A kés hegyén táncol az élet; Gurul a kő; Még kedvesem, még; Lassú vonat érkezik)
10. Varsó hiába várod
11. Szemében a csillagok
12. Sose ébressz fel, ha más dala szól

2. CD
1. Ne sírj kedves
2. Emberlelkű földeken
3. Dudu
4. Szeretni valakit valamiért
5. Szállj el kismadár
6. A 67-es út
7. Ha itt lennél velem
8. Ég veled most
9. Igazi szerelem
10. Kék és narancssárga
11. „16 tonna” fekete szén
12. Nem volt még soha így

Balajti Péter

2010. 11. 14. 8:39

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Balajti Péter 2010. 11. 14. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Republic: 20 éves ünnepi koncert /2CD/ (EMI) cikk képei
Republic - Republic: 20 éves ünnepi koncert /2CD/ (EMI)