Bár kék körben logó jelzi, hogy DVD-t rejt a CD-tartó, a helytakarékos és a duplakorongon kiadott koncerthanganyag mellé tökéletesen passzoló dobozka első ránézésre sokakat megtéveszthet. A kiadvány borítóján feltüntetett képarány viszont kifejezetten visszatartó lehet: a 16:9-es letterbox kijelentés ugyanis azt jelenti, hogy a szélesképernyős tévéken csak nagyítással tölti ki a teret az alapállásban vastag fekete kerettel körbevett aprócska kép. Az igazság és a jó hír viszont az, hogy anamorf szélesvásznú kép került a korongra, így anélkül élvezhetjük a koncertfilmet és az extrariportot, hogy zoomolnunk kellene. (Utóbbi pedig könnyen darabjaira hulló képet eredményezhetne.) Mindehhez tiszta és kellően dinamikus sztereó hang jár.

A koncertfilm külön műfaj, jó koncertfilmet alkotni pedig egyenesen művészet. Mindez a nézőnek nem tűnik, sőt nem is tűnhet fel, hiszen éppen akkor jó a produkció, hogy ha képes teljesen belemerülni, ott lenni a szemlélő, ahol még a VIP jeggyel rendelkezők sem. Én elhiszem, hogy a Republic a hangulatot speciális látványelemek helyett zenéjével és jelenlétével éri el, s ezt nem könnyű izgalmasan ábrázolni. Ám úgy tűnik, Kriskó László vágó-rendező mégis mindenáron erre akart törekedni, de sorozatosan olyan jeleneteket kapott el és használt fel, amik vagy kifejezetten kellemetlenek vagy teljességgel jelentéktelenek.
A nyitódalban a Republic-zászlót jobb híján a földre ejtő Cipőt ugyanúgy felesleges mutatni, mint a dobemelvény elejét takaró fekete textil visszaillesztését megkísérlő énekesi próbálkozást.
Gyakran nem az adott pillanatban főszerepet játszó muzsikus látható a képen, s arra is találni példát, hogy egy különleges helyzet mintha csak véletlenül került volna lencsevégre. Ilyen a Fényes utakon alatt a Bódi–Boros kettős néptánca, vagy a közönség soraiban egy-egy megtalált rajongó lelkes énekének bemutatása. Zavaró, ha a zenészeket rögzítő operatőrök sorozatosan bekerülnek a képbe: akad rá példa, amikor a koncert során két kameraman is feltűnik az együttes tagjainak gyűrűjében, ezzel szemben a Sportarénát megtöltő bő tízezres, lelkes tömeg gigantikus nagyságának ábrázolására még csak kísérletet sem tettek a filmesek.

Jómagam nem lelkesedem a régimódi, riportrészletekkel itt-ott megszakított koncertműsorért, vallom, az ilyen intim és ritka szösszenetekből egészen tartalmas extra lehet. Ezúttal viszont a 8 perces ráadás-riportfilmen kívül a koncertprogram elején, végén, s olykor közben is bevillanak a zenekar tagjainak gondolatai. Mindezek megtörik a lendületet, az elhangzottaknak viszont sokszor nincs köze a következő dalhoz, így a műsor egysége is sérül. Például amikor Nagy László Csaba dobos arról mesél, gyerkőceit odaültette magához, hogy láthassák és érezhessék a több ezer ember felől érkező lelkesedést és szeretetet, akkor ezek után az ember joggal figyeli a dobost, abban bízva, hogy az elhangzottak kapcsán egy-egy pillanatra láthatóak lesznek majd a lurkók, de hiába. (Holott a riport hibátlan, hiszen kifejezetten érdekes, nem egyszer mély, belső gondolatokat, titkokat oszt meg Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán, csak nem kellett volna a koncertbe is pakolni belőlük egy-egy darabkát.)

Mindezek a hibák azért fájók, mert a vendégzenészekkel (Gulyás Ferenc – furulya, doromb; Halász Gábor – akusztikus gitár; Mátthé László-Brúnó – csörgő, kolomp; Szabó András – hegedű, billentyű) kiegészült zenekar tagjai becsülettel helyt álltak, és kifejezetten erős koncertrepertoárt állítottak össze. Van itt minden: az rádiós nótáktól kezdve, mint a Szállj el kismadár, a Szeretni valakit valamiért, a 67-es út vagy a Ha itt lennél velemtől a népi-zenei vonalon – Erdő közepében, Fényes utakon, Emberlelkű földeken – át a koncertkedvencekig („16 tonna” fekete szén, Neked könnyű lehet, Húzd barom, húzd). Ráadásul nem csak a múltból, de az elmúlt 5 évben született dalokból (Szemében a csillagok, Ezer kincs, ezer nyár, Gyere közelebb, menekülj el) is szép számmal kapunk. Nem is beszélve Boros Csaba (Sose ébressz fel, ha más dala szól) és Tóth Zoltán (Ég veled most) előadásában hallható remekekről, valamint A kés hegyén át táncol az élet, a Gurul a kő, a Még kedvesem, még és a Lassú vonat című dalokból összegyúrt egyvelegről, amik szintén emlékezetessé teszik az estet.

Furcsamód csak a zenét hallgatva jobban átjön a hangulat, mintha a képet is nézzük hozzá, holott a látványnak kifejezetten erősítenie kellene az élményt. Azért jó pillanatok is akadnak, sajnos csak elvétve.

A zenekar, a koncertrepertoár, a dinamikus hangzás, a jó gondolatokat megragadó riportok és a szélesvásznú kép mind jó pontot érdemel, ám mindezekhez kifejezetten méltatlan a koncertfilm képi világa, ábrázolásmódja. Utóbbi miatt lett az osztályzat, némi jóindulattal: négyes alá.

Tracklista:
1. Neked könnyű lehet
2. Ezer kincs, ezer nyár
3. Gyere közelebb, menekülj el
4. Erdő közepében
5. Fényes utakon
6. Mondd, hogy igen
7. Engedj közelebb
8. Húzd barom, húzd
9. Egyveleg (A kés hegyén táncol az élet; Gurul a kő; Még kedvesem, még; Lassú vonat érkezik)
10. Varsó hiába várod
11. Szemében a csillagok
12. Sose ébressz fel, ha más dala szól
13. Ne sírj kedves
14. Emberlelkű földeken
15. Dudu
16. Szeretni valakit valamiért
17. Szállj el kismadár
18. A 67-es út
19. Ha itt lennél velem
20. Ég veled most
21. Igazi szerelem
22. Kék és narancssárga
23. „16 tonna” fekete szén
24. Nem volt még soha így

Balajti Péter

2010. 12. 22. 8:50