Ahhoz képest, hogy komoly marketingstábnak köszönhetően folyamatosan a figyelem középpontjában áll Stefani Germanotta, az énekesnő 2011 elején mindössze másfél sorlemezzel büszkélkedhet. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy zenéje valami olyan egyedi és eredeti volna, amihez hasonlót korábban még soha senki nem készített. Kilenc kislemeze közül hat pörgött a hazai országos kereskedelmi rádiókban, igaz, ezek közül a Just Dance majd’ egy, a Poker Face közel háromnegyed, a Bad Romance pedig fél évig szólt, hogy a megállíthatatlannak tűnő Alejandróról ne is beszéljünk.

A titok nyitja, hogy Lady Gagát „úgy alkották meg” nem csupán egy énekesnő, ő bizony jelenség, fogalom, ha úgy tetszik, egy márka. Akit/amit lehet szeretni, utánozni, dúdolni, követni…
Mindehhez extravagáns és nem ritkán kifejezetten polgárpukkasztó szemüvegeket, frizurákat, öltözékeket és klipeket vetettek be, az alapot azonban a zene.

Jól jártak, akik sokáig töprengtek, hogy beszerezzék-e a 2008-as The Fame című nagylemezt, mivel a korong a Teh Fame Monster című nyolctételes EP-vel és jó néhány ráadásdallal megfejelve újrázott.
S bár a bemutatkozó nagylemez első kiadásának 12 dalából a kétlemezes pakkba nem került be az Again, Again című felejtős szösszenet, helyette viszont további öt (!) nóta terpeszkedik a tartalmilag majdnem azonos korongon. Az I Like It Rough Madonnát kísérti, a Space Cowboy-jal, illetve Flo Ridával rögzített Starstruck Fergie-t sejteti, az ezredfordulós, futószalagon kreált, „csapatba verődött” sztárok zenei receptjét követő Paper Gangsta kellemes kikacsintás, s míg a néhány évtizede letűnt amerikai diszkót a brittel vegyíti a Retro Dance Freak, addig a hetvenes-nyolcvanas évek flitteres diszkókorszaka előtt tisztelgő, némi Kylie-hangulattal megbolondított Disco Heavenért kifejezetten jár a jó pont.

Természetesen nem hiányzik a hordozóról a bemelegítő Just Dance, a gyakorlatilag majd’ minden sikerlistán taroló, számos feldolgozást megért Poker Face (még a Hooligans is bevette a dalt a koncertrepertoárjába!) és a szaggatott ütemű, a hazai rádiókban éppen csak felbukkant LoveGame sem, ami igen gyorsan átadta a helyét a merész hangzású, ám fülbemászó refrénű Paparazzinak. Az egykori Bingoboys zenei világát idéző, „egynyári” Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) legalább annyi hallgatónak okoz kellemes, mint ahánynak kiábrándító meglepetést – nem kérdés, valamivel az egészen fiatal korosztályt is meg kell fogni…

A Boys Boys Boys és a Beautiful, Dirty, Rich is egy-egy P!nk-korszakot idéz, a szintetikus hangokat hanyagoló Brown Eyes Queen-utánérzés, a címadó The Fame-ben Madonna egy másik arca körvonalazódik, a Money Honey mintha egy Christina Aguilera lemezről csúszott volna le, a Summerboy-ban pedig Gwen Stefani bujkál. De szinte mindegyik dalban ott rejlik valami az utóbbi évek popcsillagainak hangulatából. Ez pedig egy merész, ugyanakkor ügyes húzás, hiszen ez az egész zenei turmix adja a sajátosan új sztárt, Lady Gagát, aki tagadhatatlanul jó hangú előadó.

S hogy ezek után hova tovább? Nos, a The Fame Monster tételei nélkülözik az énekesnő startjában aktívan részt vevő Rob Fusarit, a Red One művésznév mögé rejtőző házi slágergyáros, a marokkói Nhadir Khayat viszont tobzódhatott. A Bad Romance-szel a Poker Face gigantikus sikereinek eredt a nyomába (a dalt még Ákos is énekelte/feldolgozta 2010-es turnéján), az Ace of Base-t idéző Alejandróval pedig még tovább bélelte Lady GaGa csúcspozícióját a különféle slágerlistákon. Ahogy a The Fame, úgy a Monster is a Pop királynőjét, Madonnát kísérti, míg a Speechless a másik hanghordozón szereplő Brown Eyes sajátos társa, hiszen mindkét dalhoz tagadhatatlanul a Queen adhatott ihletet. Míg a new wave-es Dance In The Dark refrénje valahol a Bon Jovi It’s My Life-jára felesel, addig a Telephone kapcsán összehozott duett révén mindkét díva rajongótábora bővülhetett, hiszen nem csak a stúdiózásban, de a dalszerzésben is közösen dolgozott a kétszeres Grammy-díjas Lady GaGa, illetve a megszámlálhatatlanul sok arany gramofonnal büszkélkedő Beyoncé Knowles.
A So Happy I Could Die légies klubnótában már önmagától idéz dallamot és hangulatot az énekesnő (egy aprócska Alejandro és Poker Face), míg az anyagot záró Teeth megint egy új oldalát mutatja meg Lady Gagának: a Michael Jacksonnal is dolgozó Teddy Riley bábáskodása mellett készült nóta a Ram Jam Black Betty című rocktételére rímelő refrénjét lüktető törzsi zenei gyökerekkel fonta körbe. Felettébb izgalmas, ám cseppet sem rádióbarát alkotás.

Bejöttek a számítások, s míg korábban Lady GaGa „kölcsönzött” másoktól védjegyszerű stílus- és előadói darabkákat, addig ma már egyre több szupersztár új anyagát hasonlítják őhozzá. A rádiók és zenetévék, illetve klubok révén közel 10 GaGa-dalt hallhatott unásig a nagyérdemű, ám a The Fame/The Fame Monster további 15 dalára is érdemes benevezni. Ha feleannyit is hallgatja őket az ember, mint a kislemez-nótáit, simán megadja a kiadványra az ötös alát.

Tracklista:
1. CD
1. Bad Romance
2. Alejandro
3. Monster
4. Speechless
5. Dance In The Dark
6. Telephone (közreműködik: Beyoncé Knowles)
7. So Happy I Could Die
8. Teeth

2. CD
1. Just Dance (közreműködik: Colby O’Donis)
2. LoveGame
3. Paparazzi
4. Poker Face
5. I Like It Rough
6. Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
7. Starstruck (közreműködik: Space Cowboy + Flo Rida)
8. Beautiful, Dirty, Rich
9. The Fame
10. Money Honey
11. Boys Boys Boys
12. Paper Gangsta
13. Brown Eyes
14. Summerboy
Bonusz felvételek:
15. Disco Heaven
16. Retro Dance Freak

Balajti Péter

2011. 01. 20. 22:02