Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)

Tóth Vera - Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)

Ez tetszik! Tóth Vera fittyet hány arra, hogy a magyar zenei élet mostohán bánik vele, CD-eladás szempontjából legalábbis mindenképp. Olyan hanghordozóval rukkolt elő, amilyennel dívák szoktak karrierjük csúcsán. Az induló és záró dal címével jellemezhető a legtökéletesebben, a Csak a zene kell nekem és a Csodaszép című szerzemények ráadásul keretbe zárják az egyes felvételeket.

Vera zenében teljesedik ki, istenadta tehetség, és csodaszépen énekel. A nagyívű zeneszámok bejárják a hallgató lelkének terjedelmét, a legnagyobb magaslattól a riasztó mélységig. Az egyik táncra csábít, a másik szívet szorít.

Erőltetett mosoly ült az arcomra, amikor Vera 2008-ban a harmadik nagylemezét addigi pályafutása legjobbjának nevezte. Nem a dalokkal van a gond, hanem az albummal. Valami hiányzik róla, nem késztet arra, hogy újra és újra meghallgassam. Az idő engem igazolt, szerencsére bebizonyosodott, hogy az nem a csúcs-, hanem a mélypont volt.

Drukkolok neki. A látszat ellenére nem született szerencsés csillagzat alatt. Az első Megasztárt megnyerve elvitte az úgynevezett fődíjat, a lemezszerződést, közben a tizenkét döntős közül további nyolc társának jelent meg legalább egy albuma. Ha a következő sorozatokban diadalmaskodik, ami szintén sikerülhetett volna, lakást, esetleg autót is kap, és ezek a tehetségkutató tévéműsor igazi nyereményei. Nem kellene – ahogy nemrég nyilatkozta – albérletből albérletbe vonulnia. Tehetsége alapján az élmezőnyben a helye, ám korunk nem kedvez neki. Elmúltak már azok az idők, amikor a csodás hang garancia volt a sikerre. Jobban belegondolva nem is biztos, hogy voltak ilyen idők, a zeneipar viszont csak az utóbbi években vérzik, és egyre több a seb. Az énekesnőnek slágere, széles körben ismert felvétele, olyan, amely kapcsán beazonosítható volna, máig nem született.

Pedig karrierje csodásan indult. A magyar zenei életben régen előzött meg hanghordozót akkora várakozás – igaz, elsősorban szakmai –, mint a 2004 szeptemberében kiadott első, Ébren álmodom című nagylemezét. A körítés engem is megtévesztett, már-már csodát vártam. Ezzel magyarázható, hogy eleinte elégedetlen voltam a CD-vel. Vera még kereste önmagát – sőt most is ezt teszi –, ezért nem lett volna szabad csodát várni tőle, néhány hónap alatt vált szerény vidéki lányból öntudatos, de tapasztalatlan énekesnővé. Visszautasította a fődíjjal együtt elnyert Pierrot produceri segítségét, helyette olyan stábbal dolgozott, amelynek több tagja a kilencvenes évek közepén Cserháti Zsuzsa visszatérésénél is bábáskodott. Az album zenéjének java részét László Attila jegyzi, a dalszövegek többek közt Horváth Attila és Orbán Tamás tollából születtek. Több helyen erősen érezhető rajta Cserháti hatása, s hogy ez pozitívum vagy negatívum, nézőpont kérdése.

2006 márciusában jelent meg második nagylemeze Valami más címmel. Az elsőnél közreműködők közül csak László Attila vett részt a komponálásban, a Sose hívd korán a holnapot című felvétel zenéjét írta. Az album az elsővel összehasonlítva – amely az énekesnő akkori nyilatkozata szerint már inkább a szakmának szólt, kevésbé a közönségnek –, a címnek megfelelően valóban más. A változás első (látható) jele, hogy nem Tóth Veronikaként, hanem Tóth Veraként szerepel a borítón. Modernebb, elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélzó dalokat vonultat fel. Ezzel hibát követett el, az ő közönségét túlnyomó többségben a harminc év felettiek alkotják, a fiatalabbaknál szerintem sosem fog labdába rúgni. A tíz szerző közül kiemelhetjük Szabó Ágnest, az új évezred egyik legkeresettebb szövegíróját, valamint a zene jelentős részéért felelős Romhányi Áront és Pély Barnabást – utóbbi a lemez zenei producere. A kitűnő munka ellenére a hanyatlás elkezdődött: Vera első albumából közel húszezer példányt értékesítettek, a másodikból csak hatezer kelt el. Bár ezt akár természetes jelenségként is elkönyvelhetjük: kis túlzással másfél év alatt ennyit esett a magyar hanghordozók átlagforgalma. De tudjuk, nem erről van szó. Vera mögül végleg eltűnt a Megasztár, nélküle kell boldogulnia.

2008 júniusában került a boltokba harmadik nagylemeze tóth vera címmel. Minden egyes felvételben társzeneszerzőként is közreműködik, valamint szövegíróként is jeleskedik: a Nem ez a vég szövegét teljes egészében ő írta, és a Vágyom rád szövegének születésénél is jelen volt. A munkálatokban, akárcsak a másodiknál, tíz szerző vett részt, a zenei producer személye nem változott, a gárda viszont három tagot leszámítva megint kicserélődött, és visszatért az elsőnél közreműködő Orbán Tamás. A stíluskavalkád – a poptól a soulon, a rhythm and blueson és a lágy dzsesszen át a gospelig – tökéletes összképet alkot a hangszerelésnek és a hangnak köszönhetően. Vera első albuma nagy várakozás közepette látott napvilágot, a harmadik csendben, reklámkampány nélkül. Bizonyára részben ezzel magyarázható, hogy nem került be az eladási lista negyvenes mezőnyébe. Ez megelőlegezte az újabb váltást.

Ezúttal csak egy zeneszerzővel dolgozott, meglepetésre a nyugdíjas Nagy Tiborral, aki Cserháti Zsuzsának és Máté Péternek is komponált. Legutóbbi sikere, Szekeres Adrien és Gáspár Laci duettje, a Kikötők a 2006-os szerzői CD-jén szerepel – szövegét Turczi István jegyzi, aki Vera új lemezére is írt. „Hosszú idő után Tóth Vera személyében találtam meg azt a művészt, akinek varázslatos hangja megihletett. Öröm számomra, hogy az előadásmódját és stílusát reprezentáló albumot írhattam” – nyilatkozta. A nyolc szövegíró közt Bradányi Iván és Demjén Ferenc is felbukkan. A soul, rhythm and blues, blues, funky és gospel stílusokban felcsendülő új dalok és átdolgozások retrós beütésűek, ízelítőt adnak a múltból, ugyanakkor kivitelezésben teljesen maiak. Az egységet Czomba Imre fő hangszerelő, az élő nagyzenekari hangszerelés és Vera hangja teremti meg.

A Zene kell nekem olyan lemez, amelyet az utókor még szebbé varázsolhat. Tíz-húsz év múlva Verát az album kapcsán újonnan felfedezők a kor meghatározó énekesnőjének fogják gondolni. Az időközben feledésbe merül, hogy sajnos ezzel a CD-vel sem tudott nagy kereskedelmi sikert elérni – bár fogadtatása sokkal jobb, mint a harmadiké –, és a kedvező előjelek ellenére a Sorskerék című szerzemény sem vált nagy slágerré, Vera első igazi slágerévé, pedig jól hallhatóan ezért készült. (Új Szó – Szalon)

Puha József

2011. 04. 06. 18:05

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2011. 04. 06. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?
Vendég 2011. 05. 27. 0:32
Kimerítő bemutató! Látszik, hogy a szerző energiát is fektetett belé!!! :-)))
VENDÉG 2013. 09. 10. 16:11
TETSZIK:-)))

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI) cikk képei
Tóth Vera - Tóth Vera: Zene kell nekem (EMI)