Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Queen: Queen – 2011 Digital Remaster /2CD/ (Universal)

Queen - Queen: Queen – 2011 Digital Remaster /2CD/ (Universal)

40 évvel ezelőtt stúdióba vonult négy fiatal, s elkészült a Queen első demóanyaga. A jubileum kapcsán ismét kiadott bemutatkozó album deluxe változata a remasterelt sorlemez mellett egy hattételes korongot is tartalmaz, köztük a nevezetes, 1971-es demófelvételek, no meg egy ráadásritkaság.

Freddie Mercury, Brian May, Deacon John és Roger Meddows-Taylor – olvasható a Queen legénységének felsorolása a legendás brit zenekar bemutatkozó anyagának újrakiadásában található borító belsejében. A hetvenes évek elején készült felvételek ugyan a maguk idejében még nem repítették a zenekart a slágerlisták élére, ám érdekes és érdemes meghallgatni e korai darabokat, hiszen felfedezhetőek bennük a zenekar sikerét jelentő későbbi védjegyszerű vokális megoldások, a finom, mégis meghatározó zongorajáték és az egyazon dalon belüli műfaji, illetve hangulatváltozások. Igaz, masszív és domináns gitárkíséretek, -betétek teszik nyersebbé az összhatást. Az eredeti hangsávokat a legújabb technológiák segítségével remasterizálták, s a ráadás EP-n található, az albumra szánt, ám végül lehagyott Mad The Swine is nagyon szépen szól. De kezdjük a bemutatkozó anyaggal!

A felütésnek szánt Keep Yourself Alive-ra nem lehet panasz, a későbbi Queen-dallamvilágát idézi a refrénje, s rövidre fogott gitárszólója is. A Doing All Right aprócska zenemű, melynek négyperces játékidejébe andalító, nagy ívű és feszes részek váltják egymást, más kérdés, hogy, mindez eltörpül a még sokszínűbb Great King Rat című Mercury-opus mellett. Ott elektromos gitárral csiholt vadnyugati muzsika keveredik rockzenével és egzotikus ritmussal. E zenei tarkaságból hatásos átvezetőt kapunk a klasszikus glam-rock alapokon nyugvó Liarhöz a My Fairy Kingen át, melyben fejhangon éneklő frontember, türelmetlenül száguldozó, majd óvatosan lopakodó, ám végig harmonikus zongora, egymásra pakolt vokálok, valamint glam-rockos sivalkodások keverednek össze.

Brian May dolgozata, a The Night Comes Down címével ellentétben inkább hajnali hangulatú, Beatles-beütésű darab, emlékezetes refrénnel. A másik nagy brit bandát, a Rolling Stones-t blues-os, rockos, hangulatával megidéző, mégsem igazán hatásos Son and Daughter elé a mikrofont megszerző szerző Roger Taylor a hetvenes évek punk-divatját meglovagló Modern Times Rock’N’Roll-ja ékelődik be, ám a korong második felén a csúcs egyértelműen
a hamisítatlan Queen zenei megoldásokkal büszkélkedő Jesus – remek verzékkel és refrénnel, s a kelleténél is hosszabb instrumentális betéttel.
A lemezt záró bő egyperces instrumentális Seven Seas of Rhye… pedig nem csak címével, de dallamával is előzetest ad a következő sorlemezről, a Queen II.-ről, melyen nemcsak kétszer hosszabb, de énekkel megtámogatott formában éled újjá.

A Queen című album 2011-es újrakiadásának extra változata egy EP-t is rejt, melyen a bemutatkozó lemezre szánt, de arról végül lemaradt, könnyed és melodikus Mad The Swine című Mercury-szerzemény mellett öt, 1971-ben rögzített demo kapott helyet. A 40 évvel ezelőtti, recsegős és alapzajos felvételek olykor kissé torzan szólnak, mégis van egyfajta báj ezekben a korai kincsekben, melyek többségét gyakorlatilag hűen követik a hivatalos verziók. A kivételt a közel másfél perccel hosszabb zúzással bíró Jesus, illetve a kilencven másodperccel teljesebb Liar jelentik. Érdekes, hogy a 10 dalos album felét kitevő demófelvételek között ott a lemez négy csúcspontja: a Keep Yourself Alive, a The Night Comes Down, a Great King Rat és a Jesus. Jó pont jár a borítóban megtalálható dalszövegekért, kár, hogy az EP-n szereplő, kifejezetten kellemes Mad The Swine sorainak nem jutott hely, viszont a demófelvételekről és e tételről is kapunk pár hasznos gondolatot. Szintén fura, hogy az alig negyven perces album mellé külön korongra pakolták a félórányi extra tartalmat, amik együttesen elfértek volna egy CD-n.

Annak tudatában, milyen magasra tört, s mennyire meghatározó szereppel bír a könnyűzenében a Queen, különösen érdekes megismerni első dalaikat, illetve azok első változatait. Bár bemutatkozó albumuk hármast ér, a ráadás EP ritkaságtartalma, és a fülbemászó refrénű Mad The Swine feltornászták a végeredményt négyes alára.

Tracklista:
1. CD
1. Keep Yourself Alive
2. Doing All Right
3. Great King Rat
4. My Fairy King
5. Liar
6. The Night Comes Down
7. Modern Times Rock’N’Roll
8. Son and Daughter
9. Jesus
10. Seven Seas of Rhye…

2. CD
1. Keep Yourself Alive (De Lane Lea Demo, 1971, december)
2. The Night Comes Down (De Lane Lea Demo, 1971, december)
3. Great King Rat (De Lane Lea Demo, 1971, december)
4. Jesus (De Lane Lea Demo, 1971, december)
5. Liar (De Lane Lea Demo, 1971, december)
6. Mad The Swine (1972, június)

Balajti Péter

2011. 04. 07. 21:36

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Balajti Péter 2011. 04. 07. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Queen: Queen – 2011 Digital Remaster /2CD/ (Universal) cikk képei
Queen - Queen: Queen – 2011 Digital Remaster /2CD/ (Universal)