Méltóságteljes, teátrális, kosztümös mesébe illő – a Queen második sorlemezének tartalma szinte kivétel nélkül megalapozza azt a koronás/palástos pózt, ami a zenekar későbbi koncertjeinek zárójeleneteként vonult be a rocktörténelembe.

Már a nyitány is jól érzékelteti a bemutatkozó albummal szembeni változást: uralkodói bevonulózene, melynek két szólama felváltva, külön-külön, a bal és jobb hangfalon érkezik, majd egyszerre vezeti fel a lemez legjobb dalát, a Father To Sont, melyben egy kicsit már ott bujkál a Friends Will Be Friends című későbbi sláger. Az opust testes elektromos gitárbetét dagasztja bő hatpercessé, s a védjegyszerű vokál-rész sem hiányzik az apáról fiúra szálló uralkodás/örökség/életre szóló tanács hármasáról mesélő dalból, amit – szintén szünet nélkül – követ a White Queen (As It Began), mely egy másfajta búcsúzásról mesél.
A Some Day One Day hűvös, északi népek zenéjét idézi, szélfútta szürkülettel, kavargó tábortűz-hangulattal – valódi kis kincs e melankolikus alkotás. Nem úgy Roger Taylor szerzeménye: a The Loser In The End ugyanúgy kilóg a lemezről, mint a banda dobosának előző albumán szereplő Modern Times Rock’n’Roll. Igaz, ezúttal punk-rock helyett kései Beatles-utánérzést kapunk.

Visszafelé pörgetett vokál és gitár – így indul az Ogre Battle, s a meseszerű fantáziavilág szörnyeivel együtt meglepően közel áll a lemezt záró Seven Seas of Rhye-hoz. Szintén mesebeli a The Fairy Feller’s Master-Stroke is, melyet egy festmény, illetve az általa született költemény ihletett meg – e két perc negyven másodperces felvétel az instrumentumokból nyert hangzás és Freddie Mercury káprázatos, gyakran egymásra másolt énekhangbeli teljesítménye miatt egyaránt tömör zenei gyönyör. A „belőle kinövő” Nevermore pedig nem csak szövege, de azt hűen követő dallama miatt is a Queen II. című korong legszebb szerzeménye.

Amennyire megbújik a Friends Will Be Friends a Father To Sonban, ugyanúgy „belemagyarázhatjuk” a Bohemian Rhapsody-t a The March of The Black Queen-be, amiből egyébként – a sokszínűen összetett megoldások miatt – szinte észrevétlenül nő ki a Funny How Love Is. A korongot záró Seven Seas of Rhye már a bemutatkozó albumon is szerepelt, ám ezúttal dalszöveget is kapott, s az alig másfél perces első változatnál kétszer hosszabban szól a lendületes nóta.

A Queen második albumán finomított az összhangzáson, s a dalok között erősebb kötődést fedezhetünk fel, mint korábban a számos, szünet nélküli, egymásba úsztatott megoldáson túl az uralkodói, illetve mesebeli világot megelevenítő tartalomnak köszönhetően. A 2011-es remasterizált hangnak köszönhetően a vájtfülűek a korábbiakhoz képest még tökéletesebb hangzásnak örvendezhetnek, míg a dalszövegkedvelők örömmel fedezhetik fel, hogy a Super Jewel Boxba csomagolt CD-borítóban mind a 12 tétel énekelt sorai olvashatóak.

Tracklista:
1. Procession
2. Father To Son
3. White Queen (As It Began)
4. Some Day One Day
5. The Loser In The End
6. Ogre Battle
7. The Fairy Feller’s Master-Stroke
8. Nevermore
9. The March of The Black Queen
10. Funny How Love Is
11. Seven Seas of Rhye

Balajti Péter

2011. 04. 11. 21:29