Nem vagyok igazán elektropop rajongó, de ha már itt vannak, uccu, hallgassunk bele a La Roux produkcióba, gondoltam. Háát, őszintén: nem lettem rajongó, és elnézést kérek mindenkitől, aki szereti őket, de én a 3. szám után átnéztem a Xiu Xiu koncertjére. Hogy miért? Mert egy zenész ismerősömnek megígértem, hogy csinálok róluk egy-két képet, ha már ő koncertezik valahol a déli határszélen. Hogy milyen stílusban játszanak, azt valójában nem tudnám meghatározni. Erre mondják: érdekes. Van benne minden, de nem hasonlít semmire. Pimaszak és felettébb viccesek. Kissé káoszhangulatom volt az elején. A kezdeti megdöbbenésemen nehezen lettem úrrá, de a fanatikus rajongótábor lelkesedése kissé oldotta meghökkenésemet. Ha már a zenét nem tudtam hova rakni, megpróbáltam a szövegre koncentrálni, amiről – bevallom - épp a karizmatikus előadásmódtól letettem. Igen ritka az olyan zenekar, amely valóban meglepi a hallgatót. Nos, ők pont ezt hozták. Ezért is volt kihagyhatatlan a koncertjük. Olyan sokkot kaptam a Xiu Xiu-tól, hogy pont jól jött Palya Bea tiszta érzékisége, összeszedettsége, szívből jövő áhítata és felettébb óriási tehetsége, hogy visszatérjek a saját kis valóságomba. Lajkó Félix- Palya Bea párosítás tökéletes volt a Világzenei színpadon. Lajkó Félix virtuóz és átszellemült hegedűjátékát Bea selymes simogató, helyenként erős hangja remekül kísérte. Most biztos azt gondoljátok, hogy a túláradó érzelmesség jellemző rám, de nem, ez csak a koncert hatása: megnyugvás, és szellemi töltekezés. Persze ezt a produkciót sem tudtam végignézni, mert – ez egy ilyen nap – régi nagy kedvencemhez siettem a rock -metal nagyszínpad elé,vagyis inkább oldalához. A 3 évvel ezelőtti Fezen Fesztiválon megtapasztaltam, hogy az elő sorokban csak a kőkemény rajongóknak van helyük, akik az elképesztően energikus és brutális, dallamos metál zenére hamar táncra perdülnek. Az alakulatnak jelenleg öt tagja van: Andi Deris énekest 3 kiváló gitáros, a cipőmániás Michael Weikath, a lányok kedvence, szépfiú Sascha Gerstner és Markus Grosskopf kísér, az ütemet Daniel Löble dobolja alájuk. Csalódás most sem volt, csak töltekezés rokkból és szaggatós gitárszólókból. A napot a frenetikus és kihagyhatatlan Gotan Project-el zártam, a Világzenei Nagyszínpadon. Ha tehetném, el sem mozdulnék erről a helyszínről. Az egyik legkomolyabb produkció, amivel az utóbbi időben találkoztam. Mesterei a zenék ötvözésének: a klasszikus argentin tangó dallam alá underground, helyenként funkys, elektronikus alapokat tesznek, melyet egy gyönyörű telt női énekhang kísér. ha azt gondolnátok, hogy Ti még sosem hallottátok a zenéjét, nagyon tévedtek, figyeljétek erősen a kereskedelmi csatornák reklámblokkjait, ahol az alábbi dallam rendszeresen felcsendül.

Koncert közben nézegettem a pénteki programot.. Egy újabb nap, mikor lemaradok rengeteg zenei csemegéről, mert nem lehetek egyszerre két helyen.

2011. 08. 12. 13:11