Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2011/51

Listamustra - Listamustra 2011/51

Egy karácsonyi CD a világ legkelendőbb hanghordozója az ünnepek előtt. Michael Bublé kanadai előadó Christmas című nagylemeze mifelénk október 21-én, az észak-amerikai kontinensen október 25-én került forgalomba. Már akkor nagy népszerűségnek örvendett, és nyilvánvaló volt, hogy a karácsony közeledtével tovább nő iránta a kereslet.

Az Amerikai Egyesült Államokban december 5. és december 11. között 479 ezer példányt értékesítettek belőle, ezzel megőrizte vezető pozícióját – harmadik hete uralja az eladási összesítést. Legalább két hete a listán tartózkodó albumok közül (tehát a debütálókat leszámítva) legutóbb a skót Susan Boyle adott el többet egy hét alatt, 2009 decemberében 510 ezret az első, I Dreamed a Dream című nagylemezéből. Bublé albuma az Egyesült Királyságban november második felében egy hétig már vezetett 85 787 példányszámmal. Most visszatért a csúcsra, a múlt héten 269 665 példány fogyott belőle – idén ez az eddigi legtöbb, egy hét alatt értékesített hanghordozó. A CD Magyarországon is vezeti az eladási rangsort, a napokban elérte a platinastátust. Németországban a harmadik helyről az ötödikre hátrált.

Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Rihanna featuring Calvin Harris: We Found Love
Egyesült Királyság – Little Mix: Cannonball
Németország – Lana Del Rey: Video Games
Magyarország – Ákos: Utazó

Szerényen, de tarol a Little Mix
A barbadosi Rihanna és a skót Calvin Harris a We Found Love című szerzeménnyel hetedik hete listavezető az amerikai Billboard magazin Hot 100 rangsorában – idén ilyen hosszú ideig csak Adele világslágere, a Rolling in the Deep uralta a mezőnyt. Nincs változás a dobogó alsó fokain sem: az LMFAO hatodik hete ezüstérmes a Sexy and I Know It című felvétellel, Bruno Mars pedig harmadik hete bronzérmes az It Will Rain cíművel. A kilencedikről a negyedikre lépett Katy Perry a The One That Got Away című dallal, amely a kaliforniai énekesnő tavaly augusztusban kiadott Teenage Dream című nagylemezének hatodik TOP 10-es slágere – az előző öt listavezető volt. A brit rangsorban a hazai The X Factor december 11-én befejeződött nyolcadik sorozatának győztese, a Little Mix négytagú lánycsapat kezdett az élen a Cannonball című zeneszámmal, Damien Rice 2002-es szerzeményének átdolgozásával. A megjelenés hetében 210 129 példány fogyott belőle a szigetországban, ami ugyan 2011 legjobb debütálása, de köszönőviszonyban sincs az előző győztesek első heti eladásával. A lányok csak az első szériát megnyert Steve Brooksteint tudták túlszárnyalni, aki 2005 első listáját vezette, de az énekesnek nem sikerült bekerülnie az élvonalba. Ebből is látszik, hogy a tehetségkutató tévéműsor népszerűsége idén jócskán visszaesett. A tízes mezőnyben még egy új belépő szerepel: a nyolcadik helyen nyitott a szóban forgó verseny harmadik, 2006-os sorozatában diadalmaskodó Leona Lewis a Hurt című felvétellel, a Nine Inch Nails zeneszámának átdolgozásával, amelyet az énekesnő három szerzeményt felvonultató Hurt: The EP című hanghordozóján találunk. Leona márciusban jelenteti meg harmadik, Glassheart című stúdióalbumát, amelynek előhírnöke, a svéd Avicii közreműködésével készült Collide szeptemberben a negyedik helyig jutott. Németországban második hete Lana Del Rey New York-i énekesnő vezet a Video Games című dallal. Magyarországon 36. hete Ákos uralja a mezőnyt az Utazó című kiadványával.

Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Michael Bublé: Christmas
Egyesült Királyság – Michael Bublé: Christmas
Németország – Rammstein: Made in Germany: 1995–2011
Magyarország – Michael Bublé: Christmas

Britannia csillaga a vert mezőnyben
A múlt heti csöndesség után ismét változatos az amerikai albumeladási lista élmezőnye, négy új belépő szerepel benne. A második helyre a Dan Auerbach és Patrick Carney alkotta The Black Keys ohiói rockzenei duó El Camino című hetedik stúdiólemeze érkezett meg. Az előzetesen listavezető esélyekkel bíró Amy Winehouse-album, a Lioness: Hidden Treasures az ötödik helyen debütált. A kilencedikre a Glee című tévéfilmsorozat újabb korongja, a Glee: The Music, Volume 7, a tizedikre a Korn kaliforniai metálzenekar tizedik, The Path of Totality című stúdiólemeze iratkozott fel. A brit negyvenes mezőnyben egyetlen újdonság sem található. Az elsőre az 54. helyen lelünk, a Britain’s Got Talent tehetségkutató tévéműsor idén júniusban véget ért ötödik sorozatának győztese, Jai McDowall skót énekes kezdett itt a Believe című első albumával. A német tízes mezőnyben négy új belépő szerepel. A csúcson a várakozásnak megfelelően a hazai Rammstein karrierösszegző nagylemeze, a Made in Germany 1995–2011, a harmadikon Amy Winehouse albuma, a hatodikon a Nightwish finn metálegyüttes hetedik stúdiólemeze, az Imaginaerum, a hetediken a Böhse Onkelz német rockzenekar gyűjteményes korongja, a Lieder wie Orkane nyitott. Magyarországon Rúzsa Magdi színházi estjének dalait felvonultató albuma a harmadikról a második helyre jött fel. A legmagasabban kezdő újdonság az Ossian hetedik helyre megérkező 25 éves jubileumi koncert című kiadványa.

Puha József

2011. 12. 23. 20:57

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2011/51 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2011/51