Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

FankaDeli - Underground Hip-Hop

Fankadeli Feat DaFancah - FankaDeli - Underground Hip-Hop

A FankaDeli 96 óta írta hobby szinten rap-szövegeit, aztán 99-ben fogot először mikrofont. Ebben az évben készítette el első lemezét aminek zenéit a szintén kecskeméti TowerX csinálta, aki ismert arc a magyar computer scene világában. Aztán 2000-ben megalakult a DaFanCah Gang mellyel elkészítette az 'Egyenesen az éjszakából' cimű albumát amely 2001-re lett kész. Jelen pillanatban készül az új album ami talán már hivatalos vizeken lát napvilágot.

Milyen stílust képviselsz/képviseltek, és általában miről szólnak a szövegek?

A FankaDeli project neve eredetileg FankaDeli Jazz lett volna. Ebből következik, hogy zenénkre erős behatással van a Jazz illetve más műfajok is pl. BreakBeat, Electro, Trip-hop, Ambient, Rock, Funk, RnB. A irány egyelőre egy ilyen maszlag produkció, amelyben minden dal teljesen különböző atmoszférával rendelkezik. A szövegek legfőképpen valóságos témákról szólnak de található a számok között egy-két zene-buli-csajok dolog is, azonban egyre jobban afelé haladunk, hogy csak komoly mondanivalóval rendelkező zenéket adjunk ki a kezünkből.

Fankadeli Feat DaFancah - FankaDeli - Underground Hip-Hop

Kedvenc hazai előadó(k)?

Kedvenc hazai előadóm Addams aki egy éven keresztül a DaFanCah Gang tagja volt, Catch néven de sajnos úgy gondolta, hogy nélkülünk műveli tovább a stílust. Aztán ami nagyon tetszik még az a NewC, illetve Jossa és Wolfie, akik nagyon toppos MC-k. A PLUSIDE is nagy királyság, remélem lesz közös nóta:). Sajnos a többi stuff - tisztelet a kivételnek - csak a halálra rágott hiphop közhelyekről szól, amiket mindenki ismer és qrvára un.

Kedvenc külföldi előadó(k)?

Kedvenc külföldi előadóm, nehéz kérdés. Bevallom őszintén, hogy nem ismerem a legüszkösebb rap-arcokat külföldről, mivel nem régen mozgok hiphop körökben. De tanulok szorgalmasan!:) Hozzám igazából csak a ''kommersz-mainstream'' cuccok jutnak el, de azok közül Snoop Dog vonala tetszik, Snoop Dog - Midnight love az egyik legjobb rap szám szerintem, ami valaha készült, bár privát véleményem, hogy a tévében látható amerikai rappeknek elég butuskák és nem valami előre mutatóak a szövegeik. A német hiphop, bár igen fura elemeket tartalmaz, sokkal velősebb és több a mondanivalója, legalábbis a mainstream részének. A francia cumókat sajnos nem értem, viszont hangzásban csont nélkül viszik a pálmát.

Mi a véleményed/véleményetek az Internet lehetőségeiről, és mennyire használod/használjátok ki azokat?

Az Internet hatalmas lehetőségeket rejt, amiket még sokan nem használnak ki, sajnos. Számos előadó elítéli az Internetet, mondván a mocskos szemetek mp3ak formájában meglopják őt, hiszen másolják a számait. Csak egyet nem tartanak szem előtt, mégpedig aki akarja, úgyis megszerzi másolt formában a lemezt és aki meg akarja venni, az pedig úgyis megveszi. Ebből a megfontolásból kifolyólag található a FankaDeli album is az Interneten. Nem mi találtuk ezt ki. Külföldön már rengeteg nagy előadó csinája. Példát kéne venni róluk. Felháborít, hogy Underground emberek annyi pénzt kérnek a lemezükért, mintha hivatalosan szerződött művészek lennének. Az Undergroundnak példát kéne mutatni, nem pedig beállni a sorba!
A FankaDeli project weboldala a www.tar.hu/fankadeli címen található.

Mi a véleményed/véleményetek a hazai Hip-Hop kultúráról?

A hazai hip-hop sajnos nagyon gyér. Nem akarok senkit sem fikázni, hiszen az egyik legfontosabb dolognak az egymással szembeni tiszteletet tartom, de ezt természetesen csak az észszerűség határain belül lehet művelni. Nem tudok tisztelni olyan gyerekeket, akik megprobálják elreppelni, hogy mennyire kemények és mekkora gengszterek, vagy hogy lereppelnek mindenkit is, mekkora dzsókat durrantanak el hja meg, hogy a gádzsik döglenek értük és más nem fontos csak a pénz. Rapper vagyok, de mindennek van határa és néha a békét csak kemény eszközökkel lehet megvédeni. Én nem üzengetek a számaimban ezeknek a srácoknak, csak a hallgatóhoz intézem a mondanivalómat, persze nagyritkán van egy kis rejtett üzenet, de annyi kell :). Ott van pl. Dopeman, akit rengetegen fikáznak mert ilyenek meg olyanok a szövegei, és rengetegen követik ilyen és olyan módon. De azok a srácok akik követik őt, másról nem tudnak reppelni csak a fentebb említett dolgokról, és elfelejtik Dope '8. kerületi mese' - 'Te miben hiszel?' - '15 perc hírnév' cimű dalait. Ezekben pedig fontos dolgokról őszintén beszél. Ganxsta Zolee és a Kartel sokak szerint nem a hip-hop része. Szerintem az. Először írjanak olyan számokat mint a 'Néhány jó dolog' - 'Gyors sávban élek' stb., és utána fikázzák a Zolit. Sokan nem értik meg, hogy a hip-hop nem csak az undergroundban él. A mi csapatunk sem szeretne az undergroundban elveszni. Első vonalbeli team akarunk lenni. Van remény, mert van néhány igazán tuti underground alak, kár, hogy a két kezemen meg tudom számolni őket. Szerintem még 10-20 évnek el kell telnie ahhoz, hogy teret kapjon a hip-hop Magyarországon hja és hiphop nemzet? Sosem volt. És a magyar mentalitás ismeretében nem is lesz, ez sajnos nem a FankaDeli projecten múlik.

A településen, ahol élsz/éltek, milyen a rapélet?

Kecskemétről jobb nem beszélni, de ahogy hallom mindenütt szar a helyzet. Gyülölködő emberek százai... kevés a jó arc.

Milyen terveid/terveitek vannak a jövőben?

Pár hete készült el a legújabb promo lemezünk. A terv, illetve a cél egy hivatalos lemezszerződés, és egy lehetőség elérése, hogy megmutassuk mit tudunk. Pár hét múlva forgatjuk le első videoklipünket, amellyel ostrom alá vesszük kis hazánk médiáját.

Mit üzensz a music.hu olvasóinak?

Azt üzenem, hogy PEACE and LOVE :) és vigyázzanak mert elviszi őket az üszöktündér, ha nem hallgatnak elég FankaDeli stuffot :)

Gab

2002. 08. 16.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Gab 2002. 08. 16. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2002. 08. 26. 0:00
Sajnos igaza van. Respect DaFanCah Gang
2002. 08. 31. 0:00
Kitűnő cikk.
Vendég 2003. 01. 06. 0:00
99-ben fogot először mikrofont
Vendég 2003. 01. 23. 0:00
Eddig csak a Veletek című számot hallottam Fankadelitől, de az nagyon bejön.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

FankaDeli - Underground Hip-Hop cikk képei
Fankadeli Feat DaFancah - FankaDeli - Underground Hip-HopFankadeli Feat DaFancah - FankaDeli - Underground Hip-Hop