Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Lemezajánlók

Sting: Sacred Love (A&M / Universal)

Sting - Sting: Sacred Love (A&M / Universal)

„2001. szeptember 11. óta mást jelent szövegírónak lenni. Miről is írjak? Valami történt az emberi gondolkodásban, nem számít, hogy amerikai, brit vagy iszlám országból származol, mindnyájunkat érint, közös energia köt össze bennünket". Sting számára ez a bizonyos energia a szeptember közepén megjelenő „Sacred Love” c. új albumában testesül meg.

Számos dal arról szól, hogy a szeretetnélküliség hogyan vezet önbecsapáshoz, áruláshoz, irracionális félelemhez és erőszakhoz. De a végén mindig fény derül az igazságra: A szeretet mindent orvosol. Rögtön az első kislemez, a „Send Your Love” is ebben a témában próbálja felhívni az emberek figyelmét az egymással való törődésre. A népszerű énekesről a két évvel ezelőtti Brand New Day óta nemigen hallottunk pozitív dalokat. A mostani lemez borítója kicsit szomorkás hangulatra utal, de belül egy igényes és jól összeállított lemezt találunk (némelyik dalban igazi jazzes stílus jelenik meg). Az első kislemez mellett találunk egy duettet Mary J. Blig-gal („Whenever I say Your Name”), és egy instrumentális balladát is („Dead Man’s Rope”). Sting ezt a lemezt elsősorban Kim Turnernek és Tim White-nak ajánlja, illetve emléküknek, akik 25 éve barátai voltak. Mi pedig mindazoknak, akik előnyben részesítik az igényes, kellemes és úgymond „életről szóló zenéket, dalokat”. Sting már nem fiatal, látszik rajta az idő múlása, de zenéje továbbra is egyedi és jó!

Jónap Tamás

2003. 09. 27.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2003. 09. 27. 0:00
Neked mi a véleményed a lemezről?
Vendég 2003. 10. 01. 0:00
én imádnám ha már meghallgattam volna:)))
Vendég 2003. 10. 03. 0:00
Nehéz anyag, de kétségkívül nagyon jó dalok szerepelnek a lemezen. Sokat kell hallgatni, hogy megértsük őket... www.sting.hu
Vendég 2003. 10. 15. 0:00
Szerintem isteni:))
Vendég 2003. 10. 18. 0:00
Utánozhatatlan!! zee

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Sting: Sacred Love (A&M / Universal) cikk képei
Sting - Sting: Sacred Love (A&M / Universal)